Ugrás a tartalomra

Holnap viszik haza a telet

Pirike

Valahol itt Pesten, mégis egy idegen országban 
vajon mit szólnának hozzá, ha tudnák? Falun kell
megszületni, máskülönben ember nem lehetsz.
Kirajzanak fejed felől a madarak, csak úgy 
rakhatsz fészket, ha kitéped tollaid. 
A felemelkedéshez nem kell nagy út, két
lépcsőfok is kivezet a sárból. Otthonodat 
benőtte azóta a gyom, még így is rálátsz,
észreveszed a port, a pókhálót, elejtett szalmát.
Félsz biztosan, bár ismeretlenek 
jelentéseid, mégis az eget nézed és
elhiszed. Hazaköltöznek a fecskék,
de legalább még ismerhetted az
első unokát.


Dúc

Itt ma valami megváltozott,
nem kell törődnünk vele, nem
a mi dolgunk. Csak elszenvedői
vagyunk, ha tudnunk kell róla,
úgyis megmondják. Két állapot
között a szélcsenddel ringatjuk
magunk. Mert boldogok
az üresek, mégis félelemmel telve
vagyunk. Valaki tetőt húzott a
fejünk fölé, vagy csak ügyesen
helyezkedtünk és megtaláltuk.
Mindenesetre, ha lelövik a 
Szentlelket, szólnak, mi a 
tartalék vagyunk.

 

lehet csak úgy

üres kikötőben áll a fehér.
most már ne vidd el az éjszakát.
majd elfelejti, ha kell, ilyen a 
tudatos álmatlanság.
a hideg levegő apró burkai,
ki nyitja ki a szemét, ha
minden bezárul? holnap 
viszik haza a telet, ne maradj
itt te se, ha nem muszáj.
felszántani az eget, mikor
úgyis lebomlanak a madártetemek.
fűszálnyi kard, ha kivirágzik.


Allűr

A folyóparton csendesen ropogott,
zizegett, zsongott az apró kavics.
Sétáltunk, lábnyomainkra ráomlott
a szürkületnyi idő. Lombhullás volt,
éppen szalmaleckéket adott az augusztus.
Gyerekkorod nyarairól meséltél,
porlepte dobozok aljáról kapartad ki
megmaradt emlékeidet. Egy nagy 
sziklához értünk, leterített pokrócunkra
gondosan csomagoltunk ki minden
élelmet: kenyeret, bort, szódát.
A napsugarak halkan olvadtak el,
csak a víz hangjai törték meg szavainkat.
Ütemesen rázkódtak a fák, kicsorbult
a megrepedt felhő, sárrá nőtt a talaj.
Kiabáltál a villámló éghez, könyörögtél,
segítsen, hogy egyszer ne kelljen
hamisan mondanod a Miatyánkot.


szór


még kicsi volt.
gondoltam fényóriássá
halkul. meg akartam 
tanítani kikerülni a felhőt,
telitalppal ugrált pocsolyákba.
nem tompul az ütés.
maradjak vele éjszakára,
átaludta a beállított ébresztőket.

még kicsi volt.
reggelente puhán rázta a sírás, 
mindig megígértem, hogy láthat még.
gondoltam, majd elnövi.
gondoltam, majd rájön.
gondoltam, majd megtanulja.
mezítláb futott a szőnyegen,
koszos lett a talpa. fürdővizet
engedtem neki.

még kicsi volt.
gondoltam, megtanítom, hogyan
kell repüléskor kikerülni egy
felhőt. 
gondoltam, már nem kell sokáig.
gondoltam, majd csak talál.
most csillag a szem sarkában.
még olyan kicsi volt. 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.