Jelige: Őszapó – Boldog születésnapot, Karol Wysocki!

Az eset a hatvanas évek derekán történt Zalipieban, egy lengyel faluban, valamikor Úrnapja után. Karol Wysocki, a kis közösség legöregebb tagja, akit mindenki Horgasnak szólított a nagy, kampós orra miatt, már régóta betegeskedett. Habár a szesz kikezdte a szerveit, a májától a prosztatájáig, attól derék félnótás volt. Élete utolsó napjaiban csak kínlódott és nyögdécselt, hol az ágyában, hol a macska helyén, a sparhelt melletti hokedlin. Szidta az istent, a csapost, a háromlábú kutyát. A helyi lódoktor sírva kezelte a zsémbest. Végül az öreg Horgas teljesen legyengült, majd szerda este, nem sokkal az utolsó kanál krumplilevese után, a doktor halottá nyilvánította. A gyászoló család hivatalosan is bejelentette a halálesetet. Értesítették a papot, a kántort és az anyakönyvi hivatalt.

Az öregasszonyok lavórból mosdatták a hullát, s miután tiszta lett, még melegében a templomos ruhájába öltöztették. Az egész falu elment a virrasztásra. Horgas nyitott koporsóban feküdt, lila apró virágos nyakkendője tökéletesen passzolt a lilás-kékesre színeződött vékony szájához. A népség szomorúan, leszegett fejjel, síri csendben álldogált a sok-sok gyertyától fényes szobában. A megboldogult felesége, Felicja, keservesen, könnyek nélkül óbégatott. A krizantémok és az olcsó kölnik tömény szaga vörösre csípte a résztvevők szemét.

Karol Wysocki sokkolta a sokkolnivalót. Felült a koporsójában, s ráförmedt a jónépre.

– Hozzatok egy korsó sört négyujjnyi habbal a tetején!

Kinek földbe gyökerezett a lába, ki tátott szájjal, kigúvadt szemekkel dőlt előre, ki pedig visított ijedtében, mint a vett malac.

– Milyen szép fényes itt minden! – folytatta a hulla. – A születésnapomat ünnepeljük?

Az emberek jobbra-balra bukdácsoltak, egymásnak szaladtak, seggre ültek, behugyoztak, okádtak.

– No, mi van, a keservit? Hol marad a söröm?

Karol Wysocki felesége dühösen rákiáltott az élőhalott urára.

– Dögölsz meg, te hálátlan! Adok én neked olyan születésnapot, hogy a kilehelt lelked fújja el a gyertyákat! Hát van-e teneked fogalmad, hány zlotyimba került énnekem a nyamvadt temetésed?

Horgas megragadta a felesége csuklóját.

– Ejnye, asszony, mit idegeskedsz? Egész életemben nem feküdtem ilyen puha selyemcicoma között.

Néhány pillanat múlva a falu derék félnótása újra élettelenül terült el a flancos koporsójában.