Jelige: Pitkin 2021 – Egy nagycsaládos apa könnyített vasárnapja
Csodálatosan indult a vasárnap! Egy gyerek sincs köztünk az ágyunkban! Csak az asszony és én! Álom! Édes álom!
Kicsi méhecske vagyok, és zümmögve megközelítek egy gyönyörű, illatos virágot! Óvatosan szétnyitom gyenge szirmait és éppen kezdeném…
Éles sikítás!
Ismerős ez a sikítás! Az asszony szokott így sikítani, mikor váratlanul megjelenik valamelyik gyermekünk a hálószobánkban.
– Jézus! – hallom a messzi távolból az asszony hangját.
Én az ágy mellet fekszem a padlón! Lerúgott a virág magáról! A beporzás most is elmaradt!
Valaki ugrál a hasamon.
– Éhes vagyok! – visít a fülembe, a legkisebb gyermek.
– Apa, ébredj! Ha már úgyis ott hemperegsz az ágy mellett, akkor gurulj már ki a konyhába és főzzél virslit! – Kontráz egyszerre a lányom és a nagyobbik fiú.
Felgyorsulnak az események. Egy gyerek helyett, már egyszerre három követeli a reggelit!
Honnan kerültek ezek ide? Elfelejtettük este bezárni az ajtót?
Az asszony közli velem, hogy hülye vagyok! Mind a három halálosan éhes, üvöltve az ágyon ugrándozó neveletlen kölyök a miénk!
Váratlanul, in medias res megcsörren a párom mobil telefonja! De, hol csörög? Gyanús ez a macska! Úgy rázkódik, mintha áramütés érte volna!
Lehet, hogy a macska alatt van a telefon! Tiszta sor, mert az állat teste, a mobillal együtt rezeg!
– Az anyád! – mondom a rezgetőre állított macskának.
– Apa miért keresné a macskát az anyja mobilon? – érdeklődnek a srácok.
– Anyátokat keresik! – morgok rá a fiúkra.
– A macska anyja keresi az anyát? – értetlenkedik a lányom.
– Nem látjátok, hogy főzök? Vegyétek fel azonnal és adjátok oda anyátoknak! Nem a macskát, hanem a telefont!
– Apa! Most telefonált a Brigi, hogy nincs-e kedvünk biciklitúrázni velük, a Vértesben! – szól be a konyhába az asszony.
Erre csak egyetlen egy helyes választ adhat egy tettre kész, enyhén pocakos, mások szerint jól karbantartott, nagycsaládos apa.
– Egy frászt! – na, ezt csak gondoltam.
– Természetesen megyünk drágám! Egy hét alatt felkészítem a családot!
– Ki beszélt itt egy hétről? – válaszolta a párom.
– Fél óra múlva indulunk! Azonnal pakold be az autóba a kerékpárokat, a többiek már elindultak!
Ilyenkor bezzeg nem löki senki a dumát, úgymint a TV-ben, hogy: Mégse menjetek el! Végre kiment a férjem a szobából! Most van egy kis időnk, beszélhetünk a női intim gombákról!
A francba! Valahogy nem fér el ebben a kocsiban az összes kerékpár! Mielőtt feladtam volna, kijött az asszony és flegmán megjegyezte, hogy egyszerűbb lenne a kerékpárokat úgy a kocsiba rakni, ha a srácok nem ülnének a nyeregben.
Végre elindultunk, igaz kétszer!
Vissza kellett fordulnom, mert a kemény munkával, az üléshez kötözött ordítva rug-kapáló egyik gyerek, a szomszédé volt és nem a miénk.
Nem gondoltam volna, hogy időben érkezünk a start helyre!
A parkolóban három tettre kész anya, vidáman hancúrozó gyerekekkel és a logisztikai feladatok súlyától megroggyant, három tetszhalott férj vár az indulásra.
Aki már volt gyerekekkel kirándulni az biztos tudja, hogy ilyenkor mi következik.
Hát nem a túrázás!
Hanem: pisilni kell, éhes vagyok, szomjas vagyok, újra pisilni kell, hol a vizem, hol az anya, hol a gyerek.
Anyának is pisilni kell!
– Apa, miért ülsz fordítva a kerékpárodon?
– Öt feles után, inkább annak örülj drágám, hogy egyáltalán a nyeregben ülök!
Végre gurulunk!
Önök tudták, hogy a Vértesben hegynek felfelé ritkul a levegő? Pedig de!
Száguldok felfelé hegymenetben a kerékpárommal, mint a gyújtáshibás, köhögő, rángógörcsös motorú TRABANT, egy hengerrel.
Kapkodom a levegőt, szemeim kidüllednek, érzem ez már a haláltusa. Kövér izzadságcseppek folynak le a homlokomról, bele a szemembe, megkerülve a bepárásodott napszemüvegemet.
– Jaj, anyám! Megvakultam!
Vagy mégsem! Mellettem elsuhan, mit elsuhan! Könnyed légpárnákon elrepül a nyolcéves mosolygó kislányom.
– Szia, Apa! Toljalak!
– Köszi! Nincs semmi baj! Csak egy kicsit lassabban hajtok, hogy lássam a gyönyörű tájat!
– OK, apa! Akkor majd találkozunk!
– Ja! – hörgöm, mint egy üzemanyag dugulásban szenvedő buldózer.
Aztán én is beértem a csapatot. Végre egy kis pihenő.
A túravezető, beérkezésem pillanatában, azonnal kiadja az indulási parancsot:
– Na, indulás törpikék! Eleget pihentünk! Irány az emelkedő!
Én szívatóval indulok, de kétszer lefulladok. Az nem lehet, hogy nem biciklizem végig a srácokkal ezt az utat! Az út utolsó harmadát, egy kétkerekű kőkoporsóban tekertem le, öt mázsás ólomcsizmákkal a lábaimon.
A lelki szemeim előtt, egy igen csak doppingoló felirat jelent meg a koporsómon: Meg fogsz dögleni!
Csak három órával később érek be a célba, mint a többiek.
– Te eddig hol voltál? – kérdi az asszony.
– Hol lettem volna! Én a nehezebb utat választottam, hogy növeljem az állóképességemet!
– Nincs is több út felfelé!
– Anyám, azért mert nektek, nőknek egyáltalán nincs tájékozódási képességetek, attól még én jöhettem egy másik úton!
– Ja! Csak miközben hajtottad a pedált, még aszfaltoztál is!
A párom utolsó mondatára, már nem tudtam válaszolni, mert diszkréten elájultam. Teljes filmszakadást okozott nálam, ez a harminc kilométer kerékpártúra.
Valaki egyre erősebben pofozza az arcomat. Hallucinálok? Sajnos nem! Ez az asszony!
Nem elég, hogy kiütött ez a vértesi halálhágó, hanem még az életem párja, sem hagy nyugodtan kimúlni!
– Azonnal állj fel és járj! A fiad felmászott arra a fára és nem tud lejönni!
Milyen egy igazi apa? A gyereke után mászik. Most már ketten nem tudunk lejönni, de legalább nincs felnőtt felügyelet nélkül, a fa tetején rekedt gyerek.
Már kezdtünk fészket rakni a fiammal, amikor megérkeztek a párom által riasztott tűzoltók! Hurrá! Csak egyet felejtett el az asszony bejelenteni, hogy nem erdőtűz miatt hívta őket. Ezért létrás kocsi helyett, három vízágyúval néztünk farkasszemet.
Mivel már úgy is közeledtünk a fürdési időhöz, a tűzoltók praktikusan lemostak minket a fáról.
Végre újra otthon!
Az asszony és a három gyerek a hitvesi ágyunkon alszik.
Mi ketten a macskával az ágy melletti szőnyegen osztozkodunk.
Az éjszaka csöndjében, csak a halk dorombolásunk hallatszik.
Álmomban egy cirmos kis nőstényre vadászok! Nesztelenül közelítem meg. Már majdnem elkapom és…
Hatalmas ordítás, a hitvesi ágyunk irányából.
Gyerekeim! Ha már újra, ti fekszetek a nőm mellett, akkor legalább, álmodni hagynátok!
Az anyátok…
Ahogy nézem, anya nyugodtan alszik, a halálra rémült macskával a fején.
Apaa! Szomjas vagyok!
Én is!
Nekem pisilni kell!
Hajnali fél három! Végre elaludt mindenki.
Apaaa!
