Jelige: Kékliliom – A szerencsés „flótás”
Bekopogott egykor
a régészprofesszorhoz
egy ágrólszakadt fickó.
Pénzt kért a balga,
bár mutatta a karma
a kápé nem neki való.
Pénzt nem adok,
mondta a professzor,
de kaphatsz e helyett
egy szelet kenyeret.
Megetetlek, barátom.
A fickó csak állott,
s a karéj kenyeret
nyomban földhöz vágta,
és cseppet sem bánta.
Verebek gyorsan felcsipegették,
kapta a régész fényképezőgépét,
s a mohó habzsolást megörökítette.
Később újból megjelent a fickó,
/nem volt ő egészen tökfilkó/,
s a korábbi kérést megismételve
ismét pénzt kért a beste.
Élelemre - úgymond -,
s ravaszul hunyorított.
Igen? - csattant a professzor hangja,
s a kenyeres fotót előkapva,
a kéregetőnek általadta:
Tessék, edd meg, ebadta!
Telt-múlt az idő,
jót, rosszat egyaránt hozott,
s a neves professzorhoz
a régi ismerős újfent bekopogott.
Nem változott a mese,
neki sürgősen pénz kellene,
de nem ám kenyérre, nőre, borra,
hanem okmányra, hivatalosra.
Pénzt, hiába várod, most sem adok,
de igazolványodat megcsináltatom.
És lőn, a régész mindent fizetett,
s a fickó ment új személyivel a zsebben.
Három a magyar igazság,
tartja a régi mondás,
a negyedik pedig a ráadás,
mert bizony fickónk életében az is volt.
A lágyszívű professzort ismét felkereste,
hja „addig jár a korsó a kútra”, ez lett a veszte.
Nem másra kért pénzt, mint vasúti jegyre,
segített a régész, s a retúrt megvette.
Másnap a téren sétálgatva leste,
mint zsibong, sakkozik a jónép szerte.
S egy társaságban borozva
régi ismerősét felfedezte.
Meglátta a fickó jótevőjét messze,
magát azonmód elszégyellte,
s látogatásait a professzornál beszüntette.
Hogy jutott ő ide,
van-e tanulság a mese végén?
Elvitte egykor az ország főnyereményét,
ötöse volt a lottón, de elszórta minden pénzét.
Így csúszott egyre lejjebb,
pénze már nem, esze lett kevesebb.
A padon bőszen veri a blattot,
és sakkban ad néha egy-egy mattot.