Jelige: Gomb – A tojás, a tökmag meg a széna

Lajos ráérősen ballagott a közben. A házak úgy kiabálták egymást, és emberfia nem járt közöttük. Ahová ment, az istállója ajtaja nyitva volt. Az épület hátat fordított a délutáni napnak, ezért amikor belépett, alig vette észre a kerekjászol előtt ülő alakot. Jobban megnézte, hát a komája, Pista volt.

– Hát te?! Mit csinálsz itt? – kérdezte.

– Lesem a Vilmát, mikor jön tojást lopni. Inne’ pont odalátok.

– Micsodaa?

− Az ám! Idejár az ólba, a piszok!

 A harminc méterre álló tyúkólat, ami Pistáé volt, jól megvilágította a nyugati nap. Most már ketten nézték.

– Na, leülök én is – ereszkedett le egy ládára Lajos. Pista panaszkodott tovább:

 − A múltkor a Vilma azzal futott át mihozzánk, hogy egy csirkéje a mienkek közé keveredett. A majorság közül kiválasztott egy piros csirkét, elkezdte kergetni, sarokba szorítani. Az meg futott, menekült, verdesett, azt hittem, ott pusztul. A végén csak elkapta és elvitte az a kopozott! Máig se tudom, a mienk vagy az övé volt-e?

−Tudod komám, hogyan kell a szomszédból lucernát lopni? – kérdezte Lajos.

− Hogyan?

 − Éjjel az ember kaszát meg vasvellát tesz át a kerítésen, utána a kettes létrát a kerítés fölé állítja. Azon átmegy, kaszál a lucernából, azután átszórja a takarmányt a maga udvarába.

– Még csak a hegyen van jó világ! Olyankor megyek oda, amikor mások már indulnak haza, vagy esik az eső. Összeszedem akárki almáját, körtéjét, dióját, gesztenyéjét, szedek a szőlőjéből… Ha észrevesz a gazda, ezzel adom neki:

 − Tessék, összeszedtem, nehogy ellopja valaki!

 Egyik történet után ott volt a másik:

 − A mezei szőlő is nagyon jó!

– Mert nem kell hegyet mászni?

− Dehogyis! Könnyű belegurítani a szomszéd földjéről a tököt. Azt ott ki kell magozni, a tökmagot meg a kabát alatt haza lehet vinni.

– Akarsz-e, komám zárt ajtó meg ablak mögül búzát lopni?

− Miit…? Hogyan?

− Menj éjjel a kinézett ház udvarára! Fogj egy létrát, támaszd a ház tűzfalán lévő padlásajtóhoz! Menj fel! Azután a padlásról csendben ereszkedj le a belső létrán a kamarába, ott állnak a búzás kádak. Akkor megtöltöd a zsákodat, majd visszamész, amerre jöttél – de vigyázz, a csíkos sapkádat ne hagyd a kamarában, mert arról reggel már tudják, hogy te jártál ott!

− Májer erdős kiadta az egyik rétjét részes takarásra – vették át egymástól a szót −  Megegyezett Lukács Ernővel, hogy az lekaszálja, megszárogatja meg összetakarja, ezért az Ernőé lesz minden harmadik petrence. Megtörtént a kaszálás, a szárogatás, már csak az összerakás volt hátra. Vellákkal, gráblákkal ment a Lukács família a rétre. Rakták sorba’ a petrencéket, de hogyan? Minden harmadikat jól megtiporták, még táncoltak is rajta, közben ezt mondogatták, danogatták:

− Májer úr, jöjjön részelni! Májer úr, jöjjön részelni!

A többi boglyát közönségesen rakták. Az erdős meg éppen ment, hogy megnézze, hogyan áll a takarás, hát egy bokor mögül kifigyelte őket. Amikor a széna elosztására került sor, Májer erdős nem a sor elejéről, hanem a végéről kezdte számolni a petrencéket:

− Egy, kettő, három…, egy kettő, három…

− Talán tíz éves lehettem – kezdett egy új történetbe Pista – mindenszentekkor az anyámmal jöttem hazafelé a temetőből, de nem az úton, hanem a szántásokon keresztül. Egyszer csak összetalálkoztunk egy répát szedő asszonnyal. Köszöntünk neki. Az meg el se fogadta, hanem azt mondta:

− Szedjetek ti is! Hiába kér tőle az ember, úgyse ad! Mi csak mentünk tovább. Néztem anyámra, mit beszélt az asszony?

− A Tóth Vendel répáját szedi – tudtam meg.

Lajos meg Pista nem fogyott ki a mesélésből, közben nem látták a Vilmát. Elment-e már, vagy nem is járt ott? …, de a tojófészkek üresek voltak…