Jelige: Hinnyeföld – Óra átállítás

A nyári szünetekben, megunván a büdös és meleg városi levegőt, gyakran meglátogattam Lacit, a legkedvesebb barátomat, aki egy tőlünk nem túl távoli faluban lakott a szüleivel. Csak buszra kellett szállnom és egy jó félórás zötykölődés után már ott is voltam.

Ilyenkor persze a szülei is nagyon örültek nekem, Marika néni rögtön hozott valami finom rágcsálnivalót, Sándor bácsi pedig a pálinkáról és a borról gondoskodott. Azonban az a fránya bor olyankor is fogyott, ha én nem jártam arra, így látogatásaimkor nem egyszer nyomta a kezünkbe Sándor bácsi a „pont most véletlenül” kiürült demizsont.

– Gyerekeim, szaladjatok már el Feri bátyátokhoz a szokásosért! – kacsintott ránk ilyenkor és a demizson mellé adott némi forintocskát is.

Klapp Feri bácsi, akinek szőlője, pincéje, és így persze saját bora is volt, pár házzal arrébb lakott ugyan, de a „hozzá történő elszaladás” mégis sok időt vett igénybe. Ennek egyik oka az volt, hogy ideje jelentős részét a nyári dologidőben kinn töltötte, a szőlőben, így nekünk is oda kellett elzarándokolnunk. A másik, nem kevésbé nyomós ok pedig az volt, hogyha Feri bácsi be tudott csalogatni egy vendéget a pincéje hűvösébe, az bizony addig el nem ment onnan, míg a borokat végig nem kóstolta, természetesen kizárólag a sikeres kiválasztás érdekében.

1980-ban, több év kihagyás után, újra bevezették a nyári időszámítást Magyarországon. Ezen az első „átállított” nyáron egyik alkalommal váratlan meglepetésként ért minket, amikor a szőlőben egy lelakatolt pince várt ránk, ahogy üres demizsonunkkal odaértünk. Igaz, először kellett volna tennünk egy próbát Feri bácsiék házánál is, de a korábbi tapasztalatok alapján ezt nem tartottuk szükségesnek.

– Jaj, Lacikám, hiába jöttetek most borért! – fogadott minket a kapuban Klapp néni, amikor a szőlőből visszakullogva, becsengettünk hozzájuk. – Feri bátyátok sajnos nincs jól, már két napja csak fekszik.

– És mi baj van? – kérdeztük.

– Azt nem tudjuk, nem hajlandó eljönni velem az orvoshoz… Időnként felszalad a hőemelkedése és kicsit megy a hasa – mondta Klapp néni. – Bejöttök hozzá egy kicsit?

Persze, hogy bementünk. Feri bácsi a konyhai díványon feküdt egy pléddel betakarózva. Tényleg nem nézett ki valami jól.

– Feri bácsi, miért nem tetszik elmenni az orvoshoz? – kérdezte tőle Laci. A dívány mellett ültünk, egy-egy hokedlin.

– Nem kell nekem orvos, Lacikám – morgott az öreg –, úgyse tud többet mondani annál, mint amit nélküle is tudok.

– De Feri bácsi – próbálkoztam segíteni Lacinak –, mégiscsak el kellene menni az orvoshoz! Legalább felírna valami gyógyszert erre a nyavalyára.

– Megmondtam, nem megyek! – makacskodott Feri bácsi.

– De miért nem? – kérdeztük szinte egyszerre. Klapp néni is ott állt már mellettünk.

Feri bácsi hallgatott. Megigazította magán a plédet, aztán nagyot sóhajtva megszólalt.

– Mert nem tudom, mikor rendel. Hát ezért.

– Ne bolondozz már velem – csattant fel a felesége –, de hát évek óta ugyanakkor van a rendelés: délelőtt 9-től délután 3-ig!

– Ez igaz! – replikázott Feri bácsi. – De a régi vagy az új idő szerint?