Jelige: Pelso – Pongyola

A lelkiismeret-furdalás és a vad vágy harcából mindig az utóbbi kerül ki győztesen, nincs mit tenni. Legalábbis Zoltán ezzel nyugtatta magát, mikor a bőröndjébe pakolt. A zoknikat profin összehajtogatta – nem is értette azokat az amatőröket, akik gombóccá gyűrték –, úgyszintén az alsókat is, alig foglaltak helyet. A háromnapos konferenciára elég a három pár zokni, a három alsónadrág, a három trikó, a pizsama, a neszesszer, a három plusz egy (a pót, az esetleges foltbalesetek kiküszöbölésére) ing, a két öltöny, az egy pár bőrcipő. A készülődésben segített Zoltán felesége, elégedetten szemlézték a végeredményt. Az asszony segített lepakolni az autóba, szájon puszilta a férjét, jó utat kívánt, érezd jól magad, hiányozni fogsz, te is, drágám, majd a hotelszobából felhívlak.
Nincs mit tenni, ötlött fel újfent a gondolat. Nincs. A vágy hajt, elsöpör mindent, elsöpri a hűség utolsó morzsáit is. Elsöpri, mint az ablaktörlő a szélvédőn szétfröccsent rovartetemeket. Zoltán megállt az első benzinkúton, nem szállt ki, csak nézte, ahogy a kutas lemossa az autót ablakait. Végül mégis kinyitotta az ajtót, kinyújtott egy ötszázast a zöld kantáros nadrágot viselő férfinek. Tankolt, a shopban pezsgőt, bort és csokoládét is vásárolt.
Egy városszéli garázssorhoz hajtott. A nő már ott várta. Zoltán beállt az egyik félreeső garázsba, és átült a nő autójába. Sokáig csókolóztak, Zoltán alig tudta türtőztetni magát, a nő nevetve rácsapott a kezére. Ne itt, van időnk, miénk az egész hétvége. Megvárták, amíg besötétedett, Zoltán átmászott a hátsó ülésre, az oldalára dőlt. A nő indított, a lakására vitte a férfit. A lakására, ami ugyanabban a háztömbben volt, mint Zoltánéké, a szomszéd lépcsőházban. A hátsó bejáraton, a kukák között osontak be. A mesterterv a gyakorlatban is működött, nem először.
Zoltánt gyakran küldte a cége konferenciákra, továbbképzésekre. Zoltán legjobb barátjának garázsa volt a város szélén. Zoltán felesége feltétlenül bízott férjében, soha nem hívta fel, megvárta, míg a férfi keresi. Zoltán a munkahelyén ismerte meg a huszonkét évvel fiatalabb nőt, nem is tudta, hogy szomszédok. A mesterterv rizikós volt, de – az eddigi tapasztalatok alapján – könnyen kivitelezhető. A kockázat közepes, de a megfelelő óvintézkedésekkel kivédhető. A megcsalás miatt érzett bűntudat elviselhető.
Zoltán és a nő a konyhában ültek, meztelenül. A pezsgő már elfogyott, a bor is félig. A csokoládé papírja legurult a tömött szemetesről. Zoltán kivette a kék nylonzsákot, összekötötte a füleit, és felajánlotta, hogy leviszi. Nem vagy normális, valaki észrevesz. Dehogy, hajnali három óra van, mindenki alszik, és rá is akarok gyújtani.
Zoltánnak nem volt kedve az öltözködéssel bajlódni, felvette a nő rózsaszínű pongyoláját, és belebújt a nő bolyhos házipapucsába. A lépcsőházban nem kapcsolt villanyt. Kidobta a szemetet, lassan szívta a cigarettát, nem kapkodott, elégedett volt. Negyvenhét éves, házas, jó autó, épül a családi ház, a gyerekek egyetemen, fiatal szerető. Felnézett a hálószobájuk ablakára, a felesége a lehúzott redőny mögött aludt.
Az ajtó zárva volt, pedig úgy rémlett, nyitva hagyták. Finoman kopogott, majd csöngetett, elaludt ez a nő, vagy mi a túró van. Most már rátenyerelt a csengőre. A zárban kulcs zörgött, halkan kinyílt az ajtó. A felesége állt vele szemben, kócosan, álmos szemmel, kinyúlt pizsamában.