Jelige: Segenberg – A kísérlet

Mélyen Tisztelt Kollégák! Azt hiszem nyugodtan állíthatom, az itt jelenlevők közül mindenki jól ismeri kiváló elődünk, Edmund Segenberg, a gondolati tartalmak felcserélhetőségére vonatkozó idevágó híres kísérletét. Ez a szakmai konzekvenciákon túlmenően nemkülönben felvetette a pszichológusok felelősségét is, hiszen a kísérlet során világosan kiderült, tulajdonképpen bárki bármit gondolhat és fordítva.

E rövid kis történeti kitekintő után térjünk is rá jelen előadásunkra, melynek során egy nemrégiben folytatott kísérletünk eredményeiről adok számot. Kérem Tudós kollégáimat, rövid időre próbálják meg félretenni szakmai előítéleteiket és szigorúan a tényekre, illetve az ezekre támaszkodó következtetésekre hagyatkozzanak.

Mielőtt a kísérlet részletes leírásába fognék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy tekintettel az eset kényes mivoltára, a szokástól eltérően már a kísérleti alanyok kiválasztására is különös gondot fordítottunk, az idevágó statisztikai módszerek messzemenő figyelembevételével. Így például gondunk volt arra, hogy az összesen 58 kísérleti alany között öt lófogú gyerek és egy gyengeelméjű pénztáros is szerepeljen.

Mindezek előrebocsátásával hozzákezdek eljárásunk részletes ismertetésére. Először is, az 58 alanyt három egyenlő csoportba kívántuk osztani Professzor Segenberg útmutatásait követve, de mivel kiderült, hogy a pénztárost semelyikbe sem tudtuk besorolni, így őt egy titoktartási nyilatkozat aláírása után hazaküldtük. A három csoport, az egyszerűség kedvéért legyen A, B és C, más-más feladatot kapott; az A csoport tagjainak igazat kellett mondaniuk, a B csoporthoz tartozóknak hazudniuk kellett, a C csoportbeliek pedig tetszésük szerint válaszolhattak. Azonban a kísérleti aalanyoknak nem árultuk el, melyik csoportba tartoznak, csupán azt, hogy 3 csoport létezik az említett feladatokkal Ezáltal az alanyoknak maguknak kellett eldönteni hovatartozásukat.

Ezek után a vizsgált személyeket hármasával egy zebracsíkos tapétával borított szobába vezettük. A zebracsíkok a normális térérzékelést voltak hivatottak megzavarni. Ekkor az alanyok azt az instrukciót kapták, hogy csoportbeli hovatartozásukat is figyelembe véve állapítsák meg, hogy a télapóruhába beöltözött kísérletvezető állszakálla vattacukorból avagy ipari gyapotból van-e. Amennyiben pedig erre nem képesek, írják le egy papírlapra, hogy mire gondolnak. Azt is megkérdeztük tőlük, melyik csoportba tartoznak.

Miután a kísérletet az össze hármas csoporttal elvégeztük nagy izgalommal láttunk az eredmények kiértékeléséhez. Idő hiányában csak a leglényegesebbek ismertetésére vállalkozom, a részletek iránt érdeklődő kollégák figyelmébe ajánlom a Journal of Grey Matter jövő havi számát.

Tehát az eredmények: legnagyobb meglepetésünkre az 57 alanyból 1 kivételével senki sem tudta megmondani, hogy melyik csoportba tartozik, emellett a véleményt formáló alany is tévedett, hiszen ő igazmondónak képzelte magát, holott előzetesen a hazudós csoportba osztottuk. A kísérletben résztvevők többsége minden racionalitást mellőzve véletlenszerűen tippelt, e minta alól csak a lófogú gyerekek mutattak szignifikáns eltérést, ők véleményük megformálása előtt megpróbálták megkóstolni a kísérletvezető álszakállát.

Végezetül szeretném a kollégákkal ismertetni az egyik alanyunk papírra vetett gondolatát: „Ez tényleg a Télapó? Ha igen, akkor vattacukorból lenne a szakálla? Sohasem tudtam eldönteni, de nem lepne meg, ha az egészet csak a pszichológusok találták ki.”