Egy ismert dal – két jeligés fordítás
Herman Hupfeld 1931-ben írta az As Time Goes By-t, a szöveget is, a zenét is ő szerezte. A dal 1942 novembere, a Casablanca bemutatója után hódította meg a világot. Kertész Mihály filmjében Sam (Dooley Wilson), a fekete zongorista Rick (Humphrey Bogart) mulatójában adta elő a dalt. Ilsa (Ingrid Bergman), Rick korábbi szerelme kérte erre: „Play it, Sam. Play As Time Goes By.”
You must remember this
A kiss is still a kiss
A sigh is just a sigh
The fundamental things apply
As time goes by
And when two lovers woo
They still say I love you
On that you can rely
No matter what the future brings
As time goes by
Hearts full of passion
Jealousy and hate
Woman needs man
And man must have his mate
That no one can deny
It's still the same story
A fight for love and glory
A case of do or die
The world will always welcome lovers
As time goes by…
A kilencvenes évek elején számos könyvet szerkesztettem egy pécsi kiadónak. Ahogy befejeztem a kéziratot, már vitte is egy autó valamelyik alföldi nyomdába. Egy alkalommal, amikor már csak néhány oldal volt hátra egy csapnivaló amerikai regényből – sem a szerzőjére, sem a címére nem emlékszem –, felhívtam a gépkocsivezetőt, hogy jöjjön a kéziratért. Egy óra múlva ott leszek – ígérte. Kinyitottam egy sört, rágyújtottam, és a májusi csillagokat bámultam a szélesre tárt ablakból. Negyedóra múlva visszaültem az asztalhoz, hogy befejezzem a kéziratot. Az utolsó előtti oldalon egy vers angol szövege meredt rám egy vastag filctollal odavetett megjegyzés kíséretében: Verset nem fordítok. Háromnegyed órám maradt arra, hogy fordítói pályám szárba szökkenjen:
Emlékezz csak!
Egy csók az mindig egy csók
De egy sóhaj csak egy sóhaj.
A fontos dolgok beléd ivódnak,
Amíg csak múlik az idő.
S ha két szerelmes összebújik
Mindig azt mondják: „Szeretlek!”
Ebben az egyben biztos lehetsz.
Nem számít, mit hoz a jövő
Amíg csak múlik az idő.
A szív teli van szenvedéllyel,
Féltékenységgel meg félelemmel;
A nőnek férfi kell,
A férfinak társ,
Ne tagadd, ne légy makacs!
A történet a régi, mindig ugyanaz:
Szerelemért és dicsőségért folyik a harc.
Felemel és temet ő,
Mert mindig üdvözülnek a szeretők
Amíg csak múlik az idő…
Az ezredfordulón A Dunánál folyóirat egyik olvasószerkesztője voltam, ekkor ismertem meg személyesen a folyóirat főszerkesztőjét, Szőcs Gézát, aki mindig kapva kapott az alkalmon, ha nyelvi játékról, hirtelen verselemzésről vagy költői versenyről volt szó. 2002-ben az újságok arról cikkeztek, hogy hatvanéves a Casablanca. A szerkesztőségben elmeséltem a magam történetet. Géza szeme cikkant, és huncut mosollyal jegyezte meg: Pályázatot fogunk kiírni. Hiába szabadkoztam, megígértette velem, hogy megmutatom a fordításomat. Ez meg is történt, egy-két ügyetlenséget nyomban ki is igazított. A pályázati kiírás a 2002. júliusi lapszámban jelent meg, az év utolsó napját szabva meg beküldési határidőként. A fordítás szó elé az „érzelmileg hiteles” jelzős szerkezetet Géza szúrta be. Akkora ugyanis már ő is elkészítette a saját változatát, melyben az idő múlását a homokóra hasonlatával ragadta meg:
A csók az csók marad
Hát ehhez tartsd magad
Feltörnek sóhajok
S mi lényeges azt láthatod
Míg pereg a homok
A kezünk összeér
Még tart a szerelem
Higgy benne hát szívem
Ne nézd jövőnk mit rejteget
Míg a homok pereg
Szenvedélyes szív
Féltékeny indulat
Nő és férfi egymásra vágynak
Férfi és nő egymásra vágynak
Ezt kérlek ne tagadd
Ugyanaz a mese
A csók egy csók marad
Ez kell vagy meghalok
S a föld örül a szerelemnek
Míg pereg a homok
A szerkesztőség mindkét pályaművet egyéves előfizetéssel „jutalmazta”, és a 2003. évi 1. számban az eredeti mellett mindkét fordítást közölte. A Space jelige mögött Géza bújt meg, a Wooden M. Rt. mögött pedig én. Csetlő-botló alakként keveredtem ebbe a történetbe, de egy narrátorra szükség volt. Az ártatlan szerkesztőségi játék „leleplezésével” csupán az volt a célom, hogy egy röpke pillanatra megidézzem a sajnálatosan korán elhunyt Szőcs Géza (1953. augusztus 21. – 2020. november 5.) varázsos személyiségét.
