Jelige: Kedd – Hétköznapok

Az éjszaka nem tudtam aludni. Talán a nagy meleg vagy sűrűsödő gondjaim okán csak forgolódtam az ágyban. Végül kedvenc gondűzésemhez folyamodtam. Bekapcsoltam a tévét.

Jó lenne ha az élet olyan lenne, mint egy szappanopera, amit éjszaka a néztem a tévében:

Egy átlagos amerikai családról szólt a film. Az elején rengeteg a baj. A kisebbik fiú homokos, emiatt keményen összekülönbözik az anyjával. A középső gyereknek (lány) nem lehet gyereke ezért sokat vitatkozik a férjével. A legnagyobb gyereknek (fiú) az ország másik végébe költözik a szerelme,(ráadásul kezdő író, ami önmagában egy sorscsapás). A nem tudom ki (talán az egyik másod unokaöcs) leukémiás lesz. A családi vállalkozás a csőd felé halad, (vettek valami földet amivel becsapták őket: sehol semmi ásvány).

Halaszthatatlan teendőire hivatkozva senki nem akar eljönni a gőzerővel szervezett születésnapi összejövetelre, ráadásul odaég az anya által kemény testi munkával alkotott torta.

Végül hogy végződött a történet:

A homokos fiú kibékül az anyjával, bemutatja az élettársát, akit az anya rögtön a szívébe zár. A leukémiásnak javul a vérképe. A gyermektelen házaspárnak sikerül a beültetés, Az író fiú szerelme visszaköltözik a túlpartról, és így már képes folytatni a megkezdett könyvét. A sivár földből más értékes ásványok sarjadnak. Az adósságokat kifizeti egy jótevő.

A családtagok sorban bekopognak, mindenki eljön a születésnapra. Sőt az utoljára érkezett hoz egy tortát az odaégett helyett. Egyetlen gond van, hogy a torta nem csokoládés, de ezen csak jóízűt kacagtak.

Ezzel szemben én:

Az éjszakai nyűgölődés után, reggel meghallgattam a pandémiás híreket. Később, levittem a kutyát, takarítgattam, most főzök, és várom a vízvezeték szerelőt, aki valószínűleg megint nem fog jönni.

Jó lenne egy kis csokitorta.