Jelige: Szerda – A hűtőszekrény

A napokban szert tettem egy vadiúj hűtőszekrényre. A helyzetet némileg árnyékolja, hogy a vásárlás kor kihívásainak megfelelően interneten keresztül történt. Emlékszem „régen” ez úgy volt, hogy a dolgozó elment egy erre a célra specializálódott üzletbe és megvásárolta az kiválasztott hűtőszekrényt. Mindent elmagyaráztak neki, kapott egy csomó lepecsételt papírt (jótállás, garancia stb.) A szállítás nehézségeit nem ecsetelem, de végül is mikor megvolt a gép, a tulajdonos előkapta a használati utasítást és annak megfelelően beüzemelte a gépet és éltek boldogan az első jótállásig.

Manapság ugye interneten vásárolunk, de ennek nehézségeit kezdve a levelezgetéstől a futárszolgálat várásáig most nem ecsetelném. Maradjunk annyiban, hogy meghozták a gépet bevitték a helyére és ott maradtunk kettesben. Én és gép. Valamint egy szlovák (vagy cseh) nyelvű használati utasítás. Elmentükben a szállító fiúk még annyit mondtak, hogy ne kapcsoljam be azonnal mert hűtőfolyadéknak lelke van, de én többet szerettem volna tudni a dologról. Sajnos nem tudok szlovákul (sem csehül).

Némi töprengés után rájöttem, hogy én is korunk gyermeke vagyok. Irány az internet. Találtam egy angol nyelvű ausztrál (!) oktató filmet, amely nagyjából az én gépemet formázta.

Meglepett az film stílusa, aminek segítéségével sikerült 5 percen belül teljesen hülyének érezni magam. Na, jó nem vagyok egy műszaki zseni, de azért...

A filmben egy rendkívül vidám fiatal házaspár várja az új hűtőt. A fiatalasszony pörgős szoknyában és tűsarkúban körbetáncolja a konyhát miközben többször benéz a régi hűtőbe és rájön, hogy ki kell szedni ami benne van. Meg is teszik, és közben sokat nevetnek és mosolyognak. Megjön az új hűtő .Szépen összecsomagolva, a szállítók leteszik a konyha közepére. A konyha nem egy garzon méret, de azért elég helyet foglal el benne a cucc. Tamáskodnak egy kicsit és rájönnek, hogy a régi hűtőt ki kellene venni a helyéről. Meg is teszik (de pl. hogy miért nem vitték már ki előbb azt nem igazán értem). Jó. megvan a hely. Meg is mérik szépen és a menyecske táncra perdül örömében, mert látják, hogy be fog férni az új.

Ezek után sok-sok körbejárás után (közben szól a dinamikus aláfestő zene, amire a fiatalasszony egyfolytában rázza magát) rájönnek, hogy a doboz be van „drótozva” és bizony el kellene vágni. Felcsillannak a szemek! Olló! Rögtön hoznak is egyet és táncolva elvágják a műanyag rögzítő szalagokat. Előtte persze megmutatják mi az az olló és mire való. Demonstratíve a férj felszabdal egy újságpapírt. Na, ezután aztán vagdosnak végre, lehúzzák a papírdobozt és kisebb-nagyobb erőfeszítésekkel a helyére rakják a hűtőt.

Boldog vég! Hosszú csókban forrnak össze (na, jó nem olyan hosszú!)

De nem! Most jön az, hogy be kell üzemelni (villásdugó a konnektorba (konnektor megkeresve, bemutatva)... meg ilyenek.

Amikor a fiatalasszony benézett a fagyasztóba és ragyogóan elmosolyodott úgy döntöttem, hogy innentől nekem elég. Egyrészt mert nekem nincs is fagyasztóm, másrészt meg inkább megpróbálom egyedül. Hátha sikerül.

Kimentem a konyhába körbetáncoltam a hűtőt, kinyitottam az ajtaját és belenéztem: Fog ez menni!