Jelige: pitkin2021 – A székely ember bölcs és nem beszél sokat, hanem éppen eleget

Nagymamám emlékére, aki igen sokszor mesélte nekem, ezt a történetet.

Ment a székely góbé hazafelé a nagy hóban. 
Nem ismerte az utat, hiszen eléggé lerövidítette azt.
Egyszer csak belé esett egy hóval teli gödörbe, csak úgy derékig, mivel igen derék ember volt.
Körülkémlelt, de nem látott senki ismerőst, se ismeretlent.
Körbehallgatózott, de nem hallott emberi hangot.
Na de bizony a farkasok üvöltését igencsak hallotta és mintha látta is volna őket.
Elhangzott az első fohász:
– Isten engem úgy segéljen, hogy amit hallok, az nem jő közelebb!
Álldogál tovább, de semmi mozgás.
Távolból, mintha hangokat hallana. 
Beszélget két ember:
– Te nem emlékszel, hová ástuk azt a nagy vermet?
– A medvének? 
– Ja, de csak elfeküdve fogja meg a medvét, mert nem elég mély a gödör. 
Elhangzik a második fohász: 
– Uram most adj nékem erős hangot, hogy végre kimenekítsenek engem! 
Elkezdett teli torokból kiabálni:
– Emberek, emberek! Ide, ide!
Másikak vissza:
– Hát, hová! 
Emberünk vissza:
– Hát, ide! 
Másikak:
– Te ki vagy? 
Bajbajutott:
– Jó ember, csak rossz helyt járt! 
Így, aztán emberünket kiszedték a medve veremből.