/Elnézést kérni nem kell félnetek jó lesz…/

 

– Jó reggelt!

– Jó reggelt és szép napot! Nekem már az van. Pedig mostanáig nem nagyon szerettem a hétfőket.

De ez a mai egészen más. Érzem, ez a hétfő lesz életem fordulónapja. – szólt oda a kissé fáradt arcú férfi, a pult túloldalán ülő, negyvenes évei végén járó ügyintéző hölgynek.

– Mondja kedves, ha új vállalkozásba szeretnék kezdeni, hová húzzak sorszámot?

– Nyomja meg a 7-es gombot.

– Köszönöm, a 7-es az egyik szerencseszámom. És mától kezdve a hétfő is szerencsét hoz. Mindig is tudtam, hogy a zuhany alatt születnek a legjobb gondolataim. A reggeli hírműsorokat hallgatva ütött szöget a fejembe, hogy ma végre egy új vállalkozással belevágjak az életem megváltoztatásába. Tud ebben nekem segíteni?

– Hogyne, ezért vagyok itt. De először ezeket az adatlapokat kellene áttanulmányoznia.

– Tudom, az interneten már utánanéztem.

– Ó, ez nagyszerű, így könnyebb dolgunk lesz.

– Először töltse ki a személyi adatokat, utána jöjjön vissza, addig hívok egy másik ügyfelet.

(kis idő múlva)

– Látom kész is van a formaságokkal. Mi az, amiben segíthetek?

– Nem is tudom. Utána olvastam a menetének, így inkább kérdeznék.

Korábban katonatiszt voltam, majd közlekedési rendőr lett belőlem, a nyugdíjazásomat követően pedig a MÁV-nál helyezkedtem el jegyellenőrként. Mindig is szerettem úton lenni és szerettem az egyenruhát. Képtelen vagyok otthon ülni, az asszonnyal is összekaptunk már emiatt. A gyerekeink már régen kirepültek. Az egyik lányunk Londonban él, a másik meg Bécsben dolgozik egy cukrászdában. Képzelje, minden fillért félretesz, mert kiszámolta, hogy negyven év múlva majd megveszi magának. Ha nem is az egészet, de legalább a mellékhelyiségek bérleti jogát. Nem kell majd aggódnia a nyugdíj miatt. Mi sem szorulnánk rá, hogy dolgozzak, de végre elérkezett az idő, hogy valami hasznos dologra használjam a tapasztalataimat.

– Miben van gyakorlata?

– Végül is sok mindenben. Nézzük csak: koránkelés, monotónia tűrés, szenvtelenség. 

De legnagyobb gyakorlatom a kérésben van. A katonaságnál engedélyt, a rendőrségnél személyi iratokat, a MÁV-nál meg menetjegyeket kértem. Eközben mindenféle szituációban, sokféle rendű és rangú emberrel találkoztam, és mondhatom rengeteg tapasztalatra tettem szert. Ezért arra gondoltam, olyasvalamibe kéne belekezdenem, amiben hiány van, viszont nem igényel komolyabb anyagi befektetést, csak nagy gyakorlatot, türelmet, empátiát és következetességet.

– No és mire jutott? Egyre kíváncsibbá tesz…

– Már végeztem előzetes felméréseket és rögtönzött piackutatást is. De ezen az adatlapon nem látok olyan rubrikát, amelyikbe az én tevékenységem beleillene. Bár, az egyéb kategóriába minden belefér, majd azt beikszelem. 

– Ahogy gondolja. Találkoztam már sok érdekes esettel, mióta itt dolgozom, így már semmin sem lepődöm meg. Na de mondja már!

– Tessék. Már be is írtam. Igaz, hogy van még hely több tevékenység feltüntetésére is, de a fő tevékenységem mindenképp ez lenne.

– Mutassa már! Micsoda? El-né-zést kérő művész?

– Igen. Persze kérhetek még bocsánatot, beismerhetem a hibáimat, és komolyabb felkészültségű ügyekben, akár a nézeteimet is revideálhatom. De nem tudtam eldönteni, hogy ezek engedélykötelesek-e, kell-e hozzájuk valamilyen képzettség, és nem is találtam a TEÁOR jegyzékben ezeket a tevékenységeket.

Aztán meg ott van a telephely kérdése. Ezen is sokat töprengtem: Be lehet írni azt, hogy északi szélesség 47., keleti hosszúság 19. fok és környéke, vagy inkább azt, hogy Közép-Európa 93 ezer négyzetkilométer? Vagy Micimackó után szabadon: egy majdnem százezer négyzetkilométeres pagony, ahol néha túlcsordul a sör a habon(y)?

– Az elszakított országrészekben még nem gondolkodtam, először tanulmányoznom kell a nemzetközi jogot. Úgy gondolom, ők ezen a területen jobban állnak, így nem szorulnak exportra. Bár egyre nyilvánvalóbb, hogy nemzetközi szinten is lenne kereslet a szolgáltatásomra, de egyelőre ezt még nem tervezem. Kedvező fogadtatás esetén azonban képzésben, esetleg franchise üzletben továbblépnék. Ó, de bocsásson meg, elszaladt velem a ló, és csak feltartom.

– És mondja kérem, bűnök bevallásában nem gondolkodott?   

– Isten ments! Vannak ugyan kisebb bűneim, keresztényi értelemben talán nagyobbak is, de ha széles körű és valós igénnyé válna a bűnök bevallása, azt sem az APEH – bocsánat NAV –, sem a bíróságok nem győznék munkával. Nem is beszélve a börtönök túltelítettségéről. Az önmarcangoló bűnösöknek pedig elérhető opcióként egyelőre ott a gyónás, bár túl nagy tolongást nem látok.

De már megint elkalandoztam.

– Nos, akkor menjünk sorjában: ÁFA körbe be kíván lépni?

– Ha lehet, egyelőre nem bonyolítanám. A legkisebb adminisztrációval járó lehetőséggel élnék.

– Tervezett éves árbevétel?

– Miket ki nem talál? Erre még nem is gondoltam. Mit érhet egy bocsánatkérés? No persze őszintén és a legszebb magyarsággal. Bár lehet, jeltolmácsot és metakommunikációs szakembert is kéne majd alkalmaznom azok érdekében, akik nem akarják meghallani. Ez milyen költségekkel járna?

– Jelentősen megnövelné a kiadásokat. Én inkább eseti megbízásokban gondolkodnék. Univerzális embereket egyébként is nehéz találni. A rátermetteket felszippantják a multik, a többi önjelölt meg elmegy politikusnak...

– Akkor egy ideig egyedül fogok dolgozni. Úgysem voltam soha jó főnök.

Egyelőre kisadózó lennék, úgy gondolom, havi egymillió elég lesz...

Ha netán nagyon beindulna az üzlet, majd alapítok egy céget, már a nevét is lefoglaltam:

Excuse-Mi Kft. Megoldható így?

– Már hogyne. Ez a legegyszerűbb.

Itt a tájékoztató, tanulmányozza át, addig rögzítem a személyi adatait.