Jelige: Barnamajom – Kísér(t)et
Lord Walter Tomlinson szelleme megrőkönyödve állt a vár folyosóján, amely hajdan a tulajdonát képezte. Előtte egy még mindig reszkető középkorú úr szelleme állt, a szó hagyományos értelmében véve, halálra váltan.
– Mondtam, hogy lekísérem az étkezőbe! – méltatlankodott Lord Tomlinson, és a riadtan pislogó szellemalak mögé nézett. – Most nézze meg, hogy mit csinált!
– Én, kérem, szívbeteg vagyok! Ne kísértsen inkább sehová! – sopánkodott a megszólított, és nem mert maga mögé nézni, bár sejtette, hogy mit látna! A teste, amint a kopott piros szőnyegen fekszik hanyatt, falfehéren, egyik kezével a szívéhez kapva.
– Igazán elfogadhatta volna a segítségem, ahelyett, hogy szörnyet hal!
– Kérem uram! – szabadkozott a halálra rémített – Legyen belátással! Nem annyira megszokott látvány ez mindenütt, mint az ön köreiben! Talán ha a mellkasán kisebb lenne az a lyuk!
– Na hallja! Drága Amáliám pont ugyan ezt mondta!
– Őt is volt szíves halálra rémíteni?
– Én csak vicceltem! Ki gondolta róla, hogy ennyire érzékeny! De felőlem, kérdezze meg, itt járkál ő is valahol. Megismeri, mert eléggé sápadt, és egy ideje égnek mered a haja.
