Jelige: Rohamsisak – Haditerv

Egész éjjel nem feküdt le. Pontos, percre kidolgozott útvonaltervet készített, térképet rajzolt. Tudta, hogy mindennek tökéletesen egyeznie kell: időnek, helynek, eszközöknek. A szőnyeget hajnalra gombóccá gyűrt papírok lepték el. Végre megszületett a terv. A biztonság kedvéért még egyszer az asztalon fekvő telefirkált papírlap fölé hajolt. Szemüvege mögött megdörzsölte fáradt szemét, hogy jobban lásson. Remegő ujjai közt félig elrágcsált grafitceruzát forgatott. „Minden rendben lesz”, sóhajtotta fáradtan. Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd fájdalomtól sziszegve összeszedte a papírgalacsinokat.

Amíg a konyhában szürcsölte az előző napról maradt híg kávét, még egyszer végiggondolta, mi mindenre lesz szüksége. Bólintott, aztán a szobába ment. Elhúzta a helyéről az asztalt, felhajtotta a szőnyeget, levette a nyakába akasztott zsinórt, melyen egy apró kulcs lógott. Felnyitotta a padlóba süllyesztett kis doboz ajtaját. Pontosan kiszámolta az összeget, amire szüksége volt. Éppen annyit vett ki, egy fillérrel sem többet.  Nagy gonddal visszahelyezett mindent, ügyelve arra is, hogy a szőnyeg ugyanúgy álljon, ahogy előtte.

Elhúzta a sötétítő függönyt. Már világosodott odakint. A faliórára pillantott. „Öt óra ötven perc, időben vagyok”, állapította meg elégedetten. Ledobta magáról a fürdőköpenyt, kitárta a ruhásszekrény ajtaját, és gyakorlott mozdulatokkal öltözködni kezdett: atléta, golyóálló mellény, térdvédő, könyökvédő. Vállára vette a táskát, melybe gázspray és kettéfűrészelt sodrófa került, végül fejébe húzta az előszobafogason lógó rohamsisakot.

Résnyire nyitotta a lépcsőházajtót, és óvatosan kikémlelt. Lélegzetvisszafojtva figyelt egy ideig. Semmi gyanúsat nem észlelt. Özvegy Kozma Jenőné kisnyugdíjas nagy levegőt vett, kilépett az utcára, és halált megvető bátorsággal elindult a kétsaroknyira lévő élelmiszerboltba.