„Rejtelmek, ha zengenek...”

A könyvet kézbe véve a borítón látható kép valamiféle szürreális, álomszerű világot idéz fel az emberben. Fellapozva kiderül, hogy Henn László András Felhő álmok című grafikasorozatának egyik darabját láthatjuk. A történet egy parafrazált Ady-idézettel kezdődik: „P. senkinek nem volt az őse, rokona is alig, ám ismerőse annál többeknek.” Csónakos Csaba (becenevén P.) életébe 2015-ben csöppenünk bele, ekkor megismerhetjük életútját, rövid pedagógusi pályáját (történelem–angol szakon végzett), jelenlegi foglalkozását kissé homály fedi ugyan, de rendezett az anyagi helyzete. Mindemellett rengeteg szabadideje van, szereti különböző vendéglátóipari egységekben múlatni idejét kávézással, ciderezéssel és beszélgetéssel. Filozófiai jellegű írásokat olvas, illetve Krúdyt és Bólya Pétert. Külsőre kimondottan csúnya: „középmagas, csenevész termetű, hosszú, hegyes orrú, elálló fülű.”

Mandola és P. 1992-ben ismerkednek meg, és szinte azonnal egymásba szeretnek, azonban a lány családja egyáltalán nem kedveli P.-t, mert „szebb férfit képzeltek el Mandola mellé”, de Mandolát sem kedveli saját családja, mert fiút vártak. Neve is egy csúfnév tulajdonképpen, melyet azért adott neki édesapja, mert a kislány nővérének, Annamarinak akkor vették ki a manduláját, amikor Mandola született. P. barátnője 1995-ben eltűnik, s az utána folytatott nyomozást igen gyorsan lezárja a rendőrség. Fontos motívum, amelyre P. visszaemlékszik ebből az időszakból, egy fekete madár. A folyóparti sétái során kedvenc padjához érve gyakran szállt le mellé, és P. azt gondolta róla, kuvik lehet. Nyilvánvaló jelképe Mandola rejtélyes eltűnésének, hiszen a kuvik a vészhozót szimbolizálja. Az eltűnés megváltoztatja P. életét, kiüresedik, később a veszteség egyre inkább a rögeszméjévé válik.

A következő éveket azzal tölti, hogy vonatra, buszra száll, és az országot átutazva keresi kedvesét. Később enyhülni látszik ez a kétségbeesés (életének alakulásáról főleg az 1992–1995 és a 2015–2019 közötti évekből szerzünk információkat), ideje nagy részét az említett kávézókban, kocsmákban tölti, vagy hirtelen ötlettől vezérelve az utakat járja. Ekkor azonban már nem az elveszett barátnőt keresi, hanem menekül otthona magányából és bezártságából, illetve keres, vár valamit, reménykedk valamiben, bármiben, amitő majd más les az élete. A cselekmény lassúsága már az elejétől fogva várakozással tölti el az olvasót. Ezt az érzést erősítik a repetitív részletek a szövegben, például P. külsejének leírása, a ciderezés, kávézás, de a többször megjelenő kuvikmotívum is. David Lewis lehetséges világok-elméletén töprengve a főhős el-elgondolkodik azon, hogy vajon van-e egy olyan világ, ahol Mandola és ő még mindig együtt vannak, és boldogan élnek. Mindemellett éli tovább életét, több viszonya is akad, de ezek sosem válnak tartóssá. Zebulon és Géza nevű barátaival gyakran lamentálnak a művészet mibenlétéről, irodalomról, írásról. Egyik alkalommal P. hosszasan vitázik egy fiatal íróval, aki mindenáron didaktikus írásait próbálja publikálni, mire P. szembeszáll vele, szerinte ugyanis a nagy írók nem tanítani akarnak, Dosztojevszkij, Goethe sem azért írtak. Ez erős Bólya Péter-áthallás is egyben: „…én marha elhittem az ítészeknek, hogy az okoskodó, részletező, fecsegő próza a jó, amely nem szól semmiről…” (Bólya Péter: Mindig lesérülök).

Mindeközben P. mindenki előtt titkolva még mindig Mandolára gondol. Amikor Zsolti, Annamari barátja és Balázs megfenyegetik P.-t, hogy megverik („örülj, hogy téged nem tanított móresre Balázs…”, „örülj, hogy még megvan mindened…”), felmerül benne a gyanú, hogy mi van, ha esetleg Balázs szerelemféltésből rabolta el a barátnőjét, de végül elhessegeti ezt az elméletet. Egyre gyakrabban álmodik különös dolgokat, és egyre gyakrabban okoz neki gondot megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Egyszer a kocsmában még egy kitalált családtörténetet is előad, ez szintén romló pszichés állapotának az előjele.  

2019-ben hírt kap Mandoláról, és azonnal a keresésére indul. Az utolsó részek igen megrázóak, hidegzuhanyként éri az olvasót, ahogy hirtelen kitudódik, mi is történt 1995-ben. Az addig lassú ritmusú próza felgyorsul, és néhány nap leforgása alatt mindenre fény derül. Innentől a szinte már teljesen őrült P. ámokfutását követhetjük nyomon, amíg kideríti az eltűnés körülményeit.

A könyv 27 rövid fejezetből áll össze, ugrálva az idősíkok között, ám ez mégsem zavaró, a szöveg koherens marad. A narrátor egyes szám harmadik személyű, mindentudó elbeszélő, aki még azt is elárulja, milyen történelmi események zajlottak a kilencvenes években, miközben P. és Mandola mit sem törődött a külvilággal. Bene Zoltán remek érzékkel ragadja meg azt a lélektani folyamatot, amelyen keresztülmehet egy ilyen veszteséggel együtt élő, bomlásnak indult elméjű ember. Magát vádolja, amiért ő életben van. Mindemellett a főhős létfilozófiai vitái Zebulonnal és Gézával igen szemléletesen mutatják be világát.

A szöveg irodalmi utalásokkal, szófordulatokkal teletűzdelt, például ilyen a Krúdy-féle „hébe-korba”, „borízű hang”, de József Attila dinnyehéja is elúszik (más szeméttel együtt), illetve a Rejtelmek című vers is megjelenik: „Talán a legjobb az lenne, ha elfogadnám, hogy márpedig rejtelmek hiába zengenek, tehetetlen vagyok és elhagyatott.” Sőt, nemcsak idézetet és parafrázist találunk a szövegben, hanem itt-ott enyhe stílusváltással Krúdyt idéző hangot is. Máskor van benne egyféle brutalitás, nyerseség, ahogyan leírja a halott teknős estét („A páncélja kettétört, a teste szétroncsolódott. […] P. egy elhajított nejlonzacskóval fogta meg, és dobta a legközelebbi konténerbe.”), vagy a pultoslány ujjának leszakadását („Talán P. vette észre elsőként, hogy a lány a melléhez szorítja a kezét. Aztán azt is látta, ahogy fröcsköl belőle a vér. Tenni semmit sem tett, meg sem nyikkant, csak nézte, ahogy Julis öleli a saját kezét. […] – Bassza meg, mi az isten ez? […] Levágta az ujját, bazmeg… […] Levágta az ujját! […] Elrepült az ujja, azt a kurva…! […] a két cimborájával a fal mellé ültek, és ittak tovább.”) Hasonló megoldások jellemzik Bólya Péter írásait is.

Az utalások azonban nem állnak meg a szépirodalmi műveknél, a Túl az Óperencián című film, Mariah Carey, az Edda, a Manhattan és az Európa Kiadó dalainak említése a '90-es évekről festenek remek képet. Az új évezred vívmányai kevéssé jelentőségteljesek, a drága autón, az okostelefonon és a cideren kívül kevés reflexiót találunk a 2010-es évekre, ami ráerősít arra, hogy mióta Mandola eltűnt, P. életében megállt az idő. A kisregény egyaránt magán hordozza a krimi és a lélektani regény jegyeit, leginkább a skandináv krimikhez lehetne hasonlítani egyszerű leírásait, sallangmentességét, sötétebb, komor hangvételét. Mindezekkel Bene Zoltán izgalmas szövegvilágot hoz létre, ahol a külső és a belső világ hangulata korrelál.

Bene Zoltán: Mandola története. Irodalmi Jelen Könyvek, Budapest, 2021.