Épelméjű karácsony

„Az ünnep azé, aki várja” címmel rendezték meg a Várkert Irodalom Adventi estjét a Várkert Bazárban. A beszélgetésen és felolvasáson Juhász Anna moderálásában családi kötődésű vendégfellépők szólaltak meg: Lackfi János író-költő, lánya, Lackfi Dorottya énekes, Sinha Róbert gitárművész, valamint Szabó T. Anna költő és férje, Dragomán György író, na meg körülbelül hatszáz néző.

A nagy érdeklődés nem volt alaptalan. Felgyorsult világunkban az advent, az ünnep előtti elcsendesedés újra fontossá vált. A járvány alatt megtapasztalhattuk, milyen végre nem menni sehová, sokáig aludni és nem rohanni a véget nem érő mókuskerékben. Visszatekintve, az a tragédiáktól sújtotta időszak ebben az egyetlen egy dologban mindenképpen pozitívumot hordozott. Néhányan már a bezárások alatt is, de utána egyre több ember merte bevallani, hogy titokban örült ennek a hirtelen jött szabadidőnek, volt, aki, mintha ő okozta volna, szégyenkezve vallotta be, már évek óta vágyott egy ilyen kötelezettségmentes szünidőre. Persze a járványt senki nem kívánja vissza, de azt a nyugalmat, pláne most, amikor a megélhetés pengeélen táncol, talán mind hiányoljuk. Főleg, mert már közhelyszinten tudjuk, az adventnek is éppen erről kellene szólnia. Nem az állandó boltba rohangálásról, a karácsonyfa mellett baltával szitkozódó férjekről és a harmincféle sütemény elkészítésében ideggörcsöt kapott anyukákról. Lackfiéknál már csak egyféle süti van, és 23-án elmegy kirándulni a család – mesélte az író –, így lesz épelméjű karácsonyuk. Időt kell hagyni az elcsendesedéshez, hogy az ünnep igazivá váljon, értett egyet Szabó T. Anna is. Dragomán György a hagymalekvárról mesélt. Mivel körülbelül másfél órán át folyamatosan kevergetni kell, ezért ha van hagymalekvár az asztalon karácsonykor, akkor az jelzi, hogy ez az elcsendesedés megteremtődött.

Köztes idő és Isten bababőrben. Talán ez foglalja össze leginkább az est hangulatát, a beszélgetés lényegét. Lackfi Dorottya éneke és Sinha Róbert gitárszava karácsonyváró hangulatba ringatták a nézőt. Köztes időben vagyunk, mutattak rá. Egy még nem és már nem pillanatban. Még nincs ünnep, de ezek már nem is a hétköznapok. Ez a várakozás, ennek a megélése az, ami az ünnepet létrehozza, és kiteljesíti majd azon a gyertyafényes estén. És mindegy, hogy a kulcslyukon át meg tudjuk-e lesni az angyalt, vagy hogy a fürdőszobakilincsre szerelt, hálószobába vezetett madzaghoz kötött csengő hív be minket, az ünnep Ünneppé lesz. Újra gyerekké válni, talán ez a legfontosabb feltétel. Akárcsak Isten. Mert, ha belegondolunk, a babák bőrének illatánál nincs tisztább és ártatlanabb emberi illat, és Jézus is ebbe bújt első érkeztekor. Ennek a tisztaságnak és ártatlanságnak emléke, szentsége lebeg felettünk születésének ünnepén.