Budai kávéházból erdélyi turnéra – az Irodalmi Szalon térhódítása a Kárpát-medencében

2010 őszén jött létre egy neves, budai történelmi kávéházban az egyszerűen Irodalmi Szalonnak nevezett műhely, ami az elmúlt bő egy évtizedben Budapesten az egyik leglátogatottabb költészeti és alkotói találkozóhelyévé vált, irodalomnépszerűsítő munkájáért öt éve Highlights of Hungary-díjban részesült, az alapító, Juhász Anna irodalmár pedig idén Prima-díjat kapott. Az Irodalmi Szalon mára több mint kávéházi estek sora – január óta határon túlra utazik az olvasásnépszerűsítő misszió: klasszikus témákat és kortárs szerzőket bemutató Szalon-estekkel Erdélyben, Székelyföldön és a Partiumban is találkozhattak a nézők.

– Tizenkét éve alapította az Irodalmi Szalont – 2010-ben miért a budai Hadikra esett a választása?

– Leginkább azért, mert mellette lakom. Nálam minden munkához személyes kötődés kell, mert abból csírázik a hit, a munka, a kötődés. Félig-meddig a Bartók Béla út szomszédságában nőttem fel, és amellett, hogy gyermekkori mitológiám, családi sétáim egyik fő helyszíne volt a Gárdonyi tér és az ott álló, de akkor csak történetekben elmesélt Hadik, idővel a kávéház és a benne alkotó írók, művészek élete is elkezdett érdekelni. A legendás helyszín egészen 2010-ig vagy cipőboltként, vagy áruházként üzemelt, volt, hogy üresen állt, én viszont egy irodalmi családban felnőve, egy költő lányaként már elkezdtem fantáziálni: éledjen fel a kávéház, és teljen meg alkotással, közönséggel. Eljött az idő, hogy ne szobrokat, hanem közösségeket építsünk, s úgy fejezzük ki a tiszteletünket, hogy tisztelettel és mai hangon elevenítjük fel a genius locit.

– Ez a tizenkét év és közel 150 est külön irodalomtörténet – a legnevesebb írók, alkotók, színművészek, énekesek érkeztek az estekre, és mintha kilépett volna a kötött keretek közül a sorozat. A fejlődés azonnal érezhető volt?

– Érezhető volt, hogy már az első est után valami elindult, s habár szinte egyedül voltam szervezőként és rutin nélkül, minden rendezvény előtt izgultam, mégis mentem előre a megálmodott úton, és az alkotók azonnal mellém, mellénk álltak. Az, hogy minek van tétje az életünkben, melyik döntésünk, munkánk lesz siker, vagy miért kell igazán küzdeni – előre nem tudhatjuk. Hiszek abban, amit Édesapám, Juhász Ferenc mondott, hogy egymásra figyelés nélkül semmi sincs, hogy szeretet és alázat, hit és jóra törekedés nélkül üres marad minden pillanat. Mert üresen is lehet beszélni, de ekkor a kérdőjelek az emberek között maradnak.

– Nem volt rutinod – mondod, ezt az elmúlt évtizedben már magadénak tudhatod. Ezzel párhuzamosan a Szalon útja is elindult – budapesti kávéházak, külföldi vendégszereplések után idén határon túlra is megérkeztek a Szalon-estek.

– A rutin valóban megvan már, de a felkészülést nem spórolhatja meg senki. Az olvasás a munkám alapja, innen indul és ide érkezik minden, ráadásul ezt szeretem szinte a legjobban. Extrovertált embernek tűnhetek, pedig a személyiségem inkább zárt, nehezen nyitok, és óvatos vagyok magánemberként. A munkám azonban a kezdetektől sok embert vonzott, ezért lépésről lépésre én is nyíltam, sokat változtam. A nem átlagos élet, a rengeteg fellépés és előadás, színpadi jelenlét sok örömet hozott, de nehézségeket is, ami kívülről, remélem, nem látszik. Kávéházak váltották egymást, sokszor kellett elölről kezdeni mindent, vagy ezer százalékkal dolgozni, hisz párhuzamosan működött a sorozat több helyszínen. A pandémia után jött egy újabb lehetőség: határon túlra utaztatni a magyar irodalmat, kultúrát, felkerekedni és elutazni Erdélybe: idén a Szalonnak ez volt az egyik legnagyobb kihívás, ami hatalmas élményt adott.

– Hány városban jártatok, és hogy épülnek az estek?

– Januárban indultunk, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan, akkor Bereményi Géza, Bartis Attila, Szöllősi Mátyás és Sárik Péter voltak vendégeim. Az a négy napos utazás valami lényegit adott, amit azóta is magunkban hordozunk: a lehetőséget 2022-ben a valódi párbeszédre, az összetartozás érzését a magyar nyelv által. Év eleje óta legalább 12 város és számos művelődési ház, színház, iskola fogadta a Szalon-programot Csíkszeredától Aradon át Temesvárig, Gyergyótól Székelyudvarhelyig, de jártunk Farkaslakán, Nagyváradon és Kolozsváron is. Volt, hogy kerek évfordulós szerzőkről, így Tamási Áronról vagy Nemes Nagy Ágnesről beszélgettünk, volt, hogy kortárs írókkal a saját életművükről. Vendégeim voltak még Zalán Tibor, Kemény István, Lövétei Lázár László, Hobo, Száraz Miklós György és Háy János is. Így, év végén értékelve elmondható, hogy új otthonra találtam: ami nem egy-egy város, hanem az emberek lelke, hite, szeretete.

– Az utazás mellett a fővárosban, Budapesten mégis hónapról hónapra megtelik az Irodalmi Szalon, az eredeti sorozat is megmaradt.

– Így van, és ragaszkodom is hozzá. A kávéházban egy-egy könyv vagy akár barátság is lehet téma, vendégek visszatérhetnek, így Háy János vagy Bereményi Géza a budapesti MITZI-be is eljött beszélgetni, míg Kepes András és Palya Bea egy improvizációs esten voltak vendégeim a Bartók Béla úton. Engem a kíváncsiság vezet, ahogy Édesapám mondta: milyen nagyszerű lenne adni – tiszta fénnyel a "meggyötört emberiség-szerelem bolygó, a Föld" lakosainak, hogy "szétáradjon hasznos és komoly hitben a tiszta hang, hangzás, zene!" Mégha más korban is élünk, tapasztalásaink, átfogó emberi értékrendünk azonos Juhász Ferencével, és a jó felé törekedni irodalommal számomra szép feladat, egyben nagy kihívás. Vannak munkatársaim, csapatom és támogatóim is az úton: a határon túli programot a Petőfi Kulturális Ügynökség, a budapesti esteket a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

– Januártól mi várható?

– Érdekes, minden szépen összeér. Folytatódik a Szalon Budán, az első est vendége január 11-én többek között Visky András lesz és a Kitelepítés könyve. Őt idén tavasszal ismertem meg Kolozsváron, bár verseit már korábban is olvastam. Az idei nagysikerű Bölcső a hegyek között – Tamási Áron 125 szabadtéri, nagyszabású kiállításunk átalakul, a téma a Petőfi bicentenárium kapcsán Petőfi Sándor lesz a tizenhat tablón. Az utazások is elindulnak már év elején, új témákkal, szerzőkkel utazunk majd az Irodalmi karavánnal, ezúttal már a Vajdaságba is. A Nem akarok – Nemes Nagy Ágnes100 koncertszínházi előadásunk számos meghívást kapott, így annak egy külön turnét építgetünk Erdélyben – és tervezzük a részvételt több nagy, határon túli könyvvásáron is. Új területként a képzőművészet is belép a repertoárba: igyekszünk partner-együttműködések keretében az irodalom mellett a MANK repertoárjából alkotóművészek bemutatkozását segíteni, összművészeti programok létrehozásával. Ahogy idén, ránk jövőre is számíthatnak az olvasók.

– Miképp foglalnád össze ars poeticádat?

– Hiszek abban, hogy az olvasás mindannyiunk életét megváltoztatja. A versben gondolkodás nem elvont és csak kevesek által érthető vagy létező világ. A legnagyobb költőkhöz kapcsolódva nem hiszek a mítosztalanságban, a múlt-nélküliségben, az érzelmi objektivitásban, az el nem kötelezettségben. Elkötelezettnek kell lennünk az életben, és a legtöbbet adni és a legtöbbet akarni azoknak és azoktól: akikből jöttem! Munkámmal a legtöbbet szeretném adni a képzeletből és a valóságból, a szellemből és az anyagból. Jövőre lesz Juhász Ferenc születésének 95. évfordulója, habár Édesapám lassan nyolc éve nincs köztünk, máig ő mutatja az utat: „Hiszek abban, hogy az okos, tiszta, szép szó: segít lenni a jóra. Hogy a felelős tiszta szó: tud változtatni az emberiségen, tudja a jóra segíteni az emberiséget. Ha nem hinnék ebben: összetörném a tollam! Hiszek abban: hogy a tiszta szó eljut az emberiség szívéig.” Én ezen dolgozom jövőre is!