Csak te maradj velem

 
Karókat ültet maga köré a világ,
berendezkedik a várakozásra.
Tétlenség csírázik a gondolat teraszain,
nagy gonddal nevelt virágait kibontja,
selymét, illatát, színeit
a fény a felhők rostjaiban feloldja.  
 
A semmire várni kiváltságos állapot,
még szerkesztik az elmúlás-tárcát
a délutáni papirusz-kiadásba.
 
Pálmafák suttognak, szélbe eresztett lombjaik
rávetülnek a tenger víztükrére,
a hanyatló nap is eltűnik a láthatárról,
nem festi be vérével az égbolt szélét.
 
Szétszélednek az utcán a várandós gondok,
verebek ülnek a galambokhoz,
csipegetik, ami még megmaradt
a tovatűnt idő morzsáiból.
 
Csak te maradj velem, szenvedélyes szerelmem.