Nőírók és írónők – az első Női irodalmi páholy margójára
Az egyetem kapuin belül sokfélét hallhat az ember. Tanulunk biológiáról, anatómiáról, versekről és novellákról, oktatóink bevezethetnek minket a valószínűségszámítás rejtelmeibe, s olykor a színészi pályafutásunkat is megcsillogtathatjuk az universitas színpadán. De vajon tanulunk-e az életről? A társadalmi elvárásokról, a bonyolult és kusza rendszerekről, amelyek behálózzák az emberiség mindennapjait? A tegnap.ma irodalmi portál Női irodalmi páholy címmel rendhagyó sorozatot indított, amelynek első rendezvényére péntek délután, Budapesten került sor. Az est meghívottai többek között ezeket a problémákat is érintették.
Háttérben vannak a kortárs női írók? A férfiak lennének többségben az irodalomban? Ők határozzák meg az aktuális trendeket? Mit írjon egy nő, hogy meghallják a hangját? – ezen kérdésekre kereste a választ három különleges alkotói világgal bíró női alkotó, az Irodalmi Jelen állandó szerzői: Döme Barbara, Kégl Ildikó és Lőrincz P. Gabriella.
A KELLO Tankönyvcentrum színháztermében három teljesen eltérő világot és ebből kibomló írásmódot ismerhettem meg. Ahogyan a székek egyikén helyet foglaltam, úgy éreztem, rendkívüli eseménysorozat debütáló estjén veszek részt, amely gyökereiben megváltoztathatja a női írókról és írónőkről alkotott társadalmi képünket.
A 21. században kétségtelenül sokakat foglalkoztatnak a nemi identitásszereppel kapcsolatos kérdések, problémák, társadalmi nézetek, kulturális különbségek. Az előadás első perceiben Rácz András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője köszöntötte a hallgatóságot, aki bevezetőjében kiemelten érintette a női szerepminták helyzetét az irodalomban. Akarva akaratlanul Háy János Mamikám című könyve jutott eszembe, amelyben a szerző női szerepminta köntösébe bújva alkotta meg regényét. Bár a kötet recepciótörténetére nem szeretnék kitérni, fontos kiemelnem, hogy a megszólalók közül többen a női szerepmintázat problematikus megjelenítését rótták fel az elismert írónak. Számos kérdés felmerült bennem a regény kapcsán, de talán a legfontosabb az volt, vajon mennyire hiteles a hányattatott női sors narrációja egy középosztálybeli, fehér férfi tollából, s egyáltalán szem előtt kell-e tartanunk a nemi identitás mellett a társadalomban betöltött szerepeket is, amennyiben az irodalmat az esztétika felől közelítjük meg…
Az est során Döme Barbara a női narráció mellett arra is kitért, mennyire tekinthető hitelesnek a női tollból származó férfihang. S bár abban mindhárman egyetértettek, hogy akadnak férfi elbeszélőik, a legtöbbször a nők hangján szólaltatják meg alkotásuk főhőseit. Kiemelten fontos problémafelvetés volt továbbá az „írónő”, valamint a „költőnő” kifejezések helyes alkalmazása, amely további, elgondolkodtató kérdéseket vetett fel a hallgatóságban. A hátsó sorok egyikén rejtőzködve eszembe jutottak gimnazista éveim. Pontosabban a magyartanárom, aki óva intett az „írónő” és „költőnő” használatától. De vajon miért érezzük lealacsonyítónak ezen kifejezéseket, valóban becsmérlőnek tartják-e magukra nézve a kortárs magyar irodalom női szereplői?
Az első Női irodalmi páholy záróakkordjaként Király Farkas költő, író, az Országút főszerkesztője, az Irodalmi Jelen egykori munkatársa olvasta fel műfordításait, majd a három főszereplő kedveskedett alkotásaik kiemelkedő darabjaival a hallgatóknak.
Hiánypótló rendezvénysorozat első állomásán jártunk, ahol olyan témákat vitattak meg a meghívottak, amelyek minden bizonnyal további válaszlehetőségekkel bővülhetnek a sorozat előrehaladtával. Három kiváló költő, író szólalt meg, kiknek világa bár teljesen különböző, egy valamiben egyetérthettek: a kortárs magyar irodalom női alkotóira érdemes jobban odafigyelnünk.
Hamarosan mindhármunkkal exkluzív videóinterjút tekinthetnek meg az Irodalmi Jelen felületén a kedves olvasók.
Szalai Klaudia
Fotók: Király Farkas
