„Szeretem a végleteket”

„Nyár tengerrel és tűző napsütéssel, tél hatalmas hóval, hegyekkel” ­– vallja Varga Melinda, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője, számos fiatal költő, prózaíró mentora. Milyen szavakkal jellemezné önmagát a költő, s kik azok, akiknek a legtöbbet köszönhet? – erről is kérdezte Szalai Klaudia, az Instagram-oldalunk szerkesztője.

– Tél vagy nyár?

– Nyár tengerrel és tűző napsütéssel, tél hatalmas hóval, hegyekkel. Szeretem a végleteket.

– Melyik évszakban érzed igazán az alkotási vágyat?

– Többet írok, ha több a napfény, a téli estéken olvasni szeretek.

Gyergyóditró, ahová Varga Melindát a legszebb gyermekkori élményei kötik

– Az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője vagy, milyen apróságokra kell odafigyelned egy-egy mű elemzése során?

– Hál’ Istennek a középiskolában elemeztem utoljára verset, akkor is utáltam, most is viszolygok ettől a módszertől. A verset érezni kell, vagy hat rám, vagy nem. A többi okoskodás, mellébeszélés. Ha a vers tele van remek vendégszövegekkel és különböző irodalmi allúziókkal, egy bölcsésznek roppant izgalmas élményt nyújt, de ha nem fejt ki semmilyen hatást, akkor az olyan, mint az ember tenyeréből kicsorgó víz. Szerkesztői munkám során találkoztam olyan versekkel, amelyekre ma is emlékszem, idézni tudok belőlük, és beleborzongok akárhányadik újraolvasásra is. A jó vers ilyen kell legyen. Vagy ne legyen semmilyen. Nem kell mindent és mindenáron megírni, csak a fontos, lényeges dolgokat. Mondtam már, hogy szeretem a végleteket­­. Ez a szerkesztői munkámban sincs másképp. Akkor dolgozom, amikor van bennem elég tűz és lendület, tudok a szerzőknek segíteni, rá tudok hangolódni a versre, a költő érzelmi és intellektuális regiszterére. Letargikusan sosem szerkesztek, akkor adminisztratív munkát, házimunkát végzek inkább, vagy sportolok.

– Számodra mit jelent költőnek lenni?

– Ezt a tálentumot kaptam Istentől, igyekszem fejleszteni magam, kiteljesedni ebben, és jó irányba használni a tehetségem, építeni, nem rombolni vele.

– Ki az a kortárs szerző, akire felnézel?

– Nagyon sok ilyen van. Igazándiból minden kortárs szerzőre felnézek, ha jó verset, prózai művet írt, és engem azzal a mondanivalóval, érzéssel, témával megtalált.  

– És a klasszikusok közül?

– Ez is fogas kérdés, sokféle klasszikust olvasok. Akik talán leginkább kiemelkednek ezek közül, és mindenféle hangulatban tudom őket lapozni: Faludy György versei és műfordításai, Hermann Hesse, Thomas Mann, Borges, Karácsony Benő, Krúdy Gyula, Jókai Mór, Nemes Nagy Ágnes, Kassák Lajos, Weöres Sándor és az antik irodalom szinte mindegyik alakja. 

– A hely, ahol a legtöbbet inspirálódsz?

– Nincs ilyen, inkább hangulatok, benyomások vannak. A tenger és a természet közelsége felszabadít, de nem minden esetben lesz ebből vers.

– A személy, akinek a legtöbbet köszönheted?

– Édesanyámnak és a nagyszüleimnek, ők neveltek fel. Az irodalom terén meg Bréda Ferencnek, Böszörményi Zoltánnak és Orbán János Dénesnek.

– Ha három szóval kellene jellemezned magad, mit mondanál?

– Lobbanékony, érzékeny, álmodozó.

–  Egy tény, amit ha mások megtudnak, általában meglepődnek?

– Télen is lefutok nyolc kilométert.

– Mit jelent neked az Irodalmi Jelen?

– Nagy felelősséget és megtiszteltetést is ugyanakkor.