A műterem mint a Hold túlsó oldala, Műterem éjfél után

Abafáy-Deák Csillag

A műterem mint a Hold túlsó oldala

Nem a Hold túlsó oldalán járunk, nem is azt látjuk. De mégis. A Kálmán Makláry Fine Arts Galériában a Horn-gyűjteményből –  dr. Hidvégi Áron Arnold válogatásában – olyan műveket is láthatunk, amelyek eddig nem voltak kiállítva. Ha nem is nagyok a Galéria termei, sikerült Váli Dezső születésének 80. évfordulójára munkásságáról átfogó képet bemutatni. Nincs zsúfoltság, mindegyik mű, a nagyobbak is, megtalálták a helyüket.

Látva Váli Dezső sok korábbi kiállítását mindent tudunk a műterméről, és semmit. Miként van az, hogy az emberek ugyanazt nézik, és mégsem ugyanazt látják? Bennünk lakozik a János-látás, aki Jézust látta a barlangsírban. Hiszi, hogy látta. A hit erejével bír.

Váli Dezső műtermét látja, akkor is, ha nem oda néz, mintha nem látna mást. Szellemi-lelki látása van. A bizalomra épül. Jézus ezt mondja Tamásnak: Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

Ismert jelenség, hogy a Holdnak mindig ugyanaz a része néz a Föld felé, és soha nem láthatjuk a túlsó oldalát. Az információs zűrzavar, a fake news, a hackerség világában élünk. Rendre csalódunk a ’több szem többet lát’ elv optimizmusában.

Váli Dezső önmagába záródik. Önmagát idegeníti el. A műterem mint önreflexió, a műterem mint a Hold túlsó oldala. …amit tulajdonképpen látok, az mégsem lehet más, mint ami bennem az objektum hatására létrejön, állítja Wittgenstein. A művész álmodik is (Álmodó műterem, A/2016/73, olaj, farost). Hogy Váli Dezsővel álmodni mit jelent, a Krúdy-féle Álmoskönyvben sem találtam meg.

Nem tudom eldönteni, hol, kint és bent is vagyok (Fehér fal előtt, A /1976/ 25, olaj, farost).  Ez az ismeretlen kezdet, és nincs folytatása?

Váli Dezső nem marad a műteremben. Repültet. Repül a műterem, és vele a művész. (Műterem és sirály, A/2019/44, olaj, farost). Mindenkiben ott él a repülés utáni vágy. Sirály szeretne lenni, közel a vízhez, vagy sas. Meg is érkezünk a tengerhez (Tenger és műterem, A/2012/40, olaj, farost). De nemcsak az alkotó, hanem a percek is repülnek, ki akarnak szabadulni a műteremből (Műterem, repülnek a percek, 2006, 29 olaj, farostlemez). Minden perc képpé válik. Kijutnak a műteremből? Igen, most is itt vannak ezen a rendhagyó kiállításon. A műterem egy fontos hely 2008, olaj, farost, mintha duzzogna a kép, a festőállvány hátán mutatja feketeségét, talán még nincs kész a mű?

Jönnek a színek (Fehér, kék műterem, 2008), a fehér lemarad (Kék műterem 2008), majd sötétedik a kép (Komor műterem, 2019), és teljesen eltűnnek a színek (Fekete műterem 2019).

Korábbi munkáin felvöröslenek a színek, amikor az Örök vadászmezők felé, 1973, tartott, meg a KLEEines Bildchen, 1982 képen. A Derengő műteremben, A/2009/47, olaj, farost már két képet látunk az állványon, a nagyobbik festmény már útra készen, nincs nyugta. Csak egy műterem, 2020 olvassuk a címet, díszes rámája elüt a többi képtől, hangsúlyt kap, mintha a csak szó ellen dolgozna a művész. Nem repül a kép, fekszik, pihen, ha nem tudnánk, hogy vászon, ráülnénk, mint egy padra.

De nincs idő a pihenésre, utunk sivatagokhoz vezet (Sivatagműterem, A/2019-2020/06, olaj, farost), az ember lelke alacsonyan száll. Leng, nem suhan. Nem kíséri angyal, nincs madár, magára hagyták. Homokvihar? Az idő homokórája hagyott nyomot, teremtett homályt, vagy eltemetné a képeket?  Hat képes sorozat. Nem madártávlat, ott vagyunk a műteremben, fogunk között nem csikorognak homokszemek, fehérség van, tisztaság. Tisztánlátás.

Csak egy műteremben jártunk, és egy kiállításon. Nem lehet betelni vele.

Kölüs Lajos

Műterem éjfél után

Virtuális (VR) és kiterjesztett valóság alapú (AR) világban élünk, mindkettő összeolvad a kinti világgal, vírusként terjed. Érzékszerveinket a digitális technológia komplex élménnyel szolgálja ki.

Váli Dezső táblaképeket fest, olajjal, maradt a hagyományos festészeti technológiánál. Különös helyzet, hogy Váli Dezső aktív a virtuális térben, naponta szöveggel, írással reflektál önmagára, a világra (https://deske.hu/valinews). Műveiben a műterem mint belső tér, mint tükör, mint látható és megfigyelhető tér jelenik meg. A műterem számára a saját identitás, a saját ego megerősítésének helye, romantika, intimitás és indiszkréció nélkül, a személyhez kötöttség hiánya csak látszólagos. Az ötven éve festett kép (Kondor Béla emlékére, A/1972/30, olaj, farost) tisztelgés és útelágazás is.

A műterem elzárt hely, a művek által közszemlére téve már nem. Köztér. Agora, kapcsolat, párbeszéd a világgal. Üzenet, a térbeliséghez, a művészethez való viszonyról. Minimalista, aszkétikus, eszköztelen, beállított, dokumentált? Talán. Hogy tágas, világos, jól felszerelt helyiségről van-e szó, nem tudom. Egyet tudok, hogy az alkotó a folytonos születéssel és a folytonos hallál szembesíti a nézőjét.

Váli Dezsőnél a műterem helyspecifikus térélmény, inkább esztétikai, kulturális, mintsem történelmi. A zárt térrel, az ürességgel, a kopársággal, a fénnyel, a sötétséggel, a szürke reménytelenséggel, az idővel, az objektum fizikai jellemzőivel, a térátrendeződésekkel, a színnel és formával, a harmóniával, a hely szellemével való drámai, tragikus, ironikus, abszurd, groteszk és örömteli játék. Nem külön-külön, hanem együtt és egyszerre, a műveknek képi, testi, térbeli és ritmikai sajátságuk van.

Mindennapi küzdelem. Mindennap ugyanazt látni, mindennap másként és másnak látni. Vibráló, örök szerelem, amely hol mozgásba hozza, hol elnémítja szemünket, fülünket, kezünket-lábunkat, orrunkat, szájunkat.

Váli Dezső a műtermén keresztül megteremti, megőrzi a művészet transzcendens  jellegét, és egyben a létezés mechanikusságát kérdőjelezi meg. Én, alulírott Váli Dezső ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája) (https://deske.hu/iras/html-2013/librarius-kritika.htm)

Nézem a számomra különösen kedves festményt: Műterem éjfél után, A /2019/ 03, olaj, farost. Sarokba állították. Itt nincs más festmény, nem is kell. Személyes sarok. A festményen fénypászmák, lázadoznak, szétfolynak, szétrobbannak. Út a vakság felé. A látás elvesztése, homályba borulása. Lőtér is lehetne. A céltábla visszalő. Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban (Ady Endre Kocsi-út az éjszakában).

A műterem olyan, mint egy futóakna. A behúzott futóművek helye. A futóművek látványos kiengedése, behúzása és az erő, amit képviselnek, egyaránt megtalálható a műteremben. A fel- és leszállás, a légtér, az út és a megérkezés. Végülis mindegy, A /1974/ 02, olaj, farost, hogy minek nevezzük, életnek, halálnak.

Nehéz megszólalni a régi temetők láttán {Régi zsidó temető (rózsaszín krétarajz), A/1984/26, olaj, farost; Régi zsidó temető (vázlat a gyászhoz), A/1984/45, olaj, farost; Régi zsidó temető, fekete színekkel, A/2011/59, olaj, farost}. Út a katakombákból a felszínre, az elhagyottsághoz. És mintha hívást hallana, / zuhanni kezd az éjszaka, / moszat sodor vagy csillagok, / nem is tudom már, hol vagyok? (Pilinszky János: Éjféli fürdés).

Váli Dezső metafizikája nem a befelé forduló ember világlátása. Kifelé néz. Túl a falon, túl a műtermen, túl önmagán, kitisztult látással. Most éppen ezt nem szabadna tennie? Nem tudom, csak azt, hogy a hátlap kifelé néz. A festmény hátlapja.