A férfi mindig úgy gondolta, hogy a kertváros nem tartogat valami sok izgalmat az ember számára. A családjával néhány éve költöztek ki ide.

A belváros zajától menekültek. Mindig azt mondogatták, elég volt a villamosokból meg a buszokból, amelyek állandóan dübörögve haladnak a körúton, elég a dudálásból meg a bűzből, a sok emberből. Felváltva hőbörögtek a feleségével éveken keresztül, miután hazaestek a munkából, de nem történt semmi.

Aztán egy reggel arra ébredtek a 6/A-jelzésű társasház 36-os számú lakásában, hogy a fürdőszobában nagy a zörgés. A férfi felkelt, először benézett a gyerekre, de az még javában aludt az ágyában. Óvatosságból kivett a szekrényből egy hosszú, fémvégű esernyőt, hátha betörő ellen kell fellépnie, majd a fürdő ajtaja előtt megállt. Fülét a fára nyomta. A zörgés egészen furcsa volt. Mintha valaki kutakodna.

A férfi félt, de egy perc után rászánta magát, és lenyomta a kilincset. A kád káváján szennyvíztől loncsos, alkar hosszúságú patkány cincálta a felesége gondosan válogatott tusfürdőit, balzsamait. Mikor a férfi meglátta, ijedtében azonnal visszacsapta az ajtót. Erre persze a felesége és a gyerek is felébredt.

Az asszony rögtön odarohant, a gyerek is előmászott, csipás szemeit dörzsölgette. A férfi a nő fülébe súgta a tényállást, mire az visszaterelte a gyereket az ágyába, és becsukta rá az ajtót.

– Most mi lesz? – kérdezte az asszony elsápadva.

– Mit tudom én – dörgölte a homlokát a férfi.

Közben ismét elindult a zörgés a fürdőben, a flakonok egymáshoz verődtek, aztán puffantak a csempén.

– Hívjunk valakit! – súgta az asszony.

– Ugyan kit? – horkant fel a férje.

– Bánom is én! Rágcsálóirtót!

– Azoknál időpontot kell foglalni. Lehet, csak egy hét múlva jönnek ki – lamentált a férfi.

– Mégiscsak csinálni kell valamit! Egyáltalán hogy került ide? – rázta a fejét az asszony, az arca kezdett elfehéredni.

– Biztos a vécén keresztül jött fel – vélekedett a férfi.

– A hatodikon lakunk – legyintett rá lesajnálóan az asszony.

– Szerinted mennyire jól úszik meg mászik egy patkány? – vágta oda idegesen a férje. – Hányszor is mondtam el, hogy csukjátok le mindig az ülőkét?

– Az én hibám? – tárta szét karjait a nő.

A férfi megrázta a fejét.

– El kell intéznünk – súgta elszántan.

– Te képzett patkányirtó vagy? – hisztizett az asszony. − Azt hittem, rettegsz tőlük! Múltkor még attól az egértől is iszonyodtál, amit az állatkertben dobtak be a teknősöknek.

– Akarod inkább te csinálni? – Az esernyőt a nő felé nyújtotta.

– Fúj, dehogy! – tiltakozott a nő, és meg is borzongott, karján libabőr futott végig.

– Hát, én se akarom – mondta a férfi.

– Muszáj lesz. Csak nem szólhatunk szégyenszemre valamelyik szomszédnak!

– Tessék, el is érte a célját. Egymás ellen fordultunk – morgott a férfi.

– Szerinted most van itt az ideje a poénkodásnak? Ilyen helyzetben? – a nő komolyan felvonta a szemöldökét.

A férfi bólintott.

– Jól van. Kell neked is valami fegyver – mondta, és körülnézett.

– Minek?

– Hátha kitörne onnan.

– Csak úgy mondom, hogy akkor én is kirohanok a lakásból – szögezte le az asszony, azzal beállt a férje mögé, aki újra a kilincsre szorította az ujjait.

Bentről a rombolás hangjai szűrődtek kifelé. Kattogás: ahogy a sárga kis fogak a műanyag flakonokat lékelik, azok sorban borulnak le, zuhannak a kádba mindennémű kencék.

A férfi összeszorította a szemét meg az ajkát, aztán berontott. A patkány leugrott a kád kávájáról. Bundáján cseresznyés testápoló csillogott. Az ajtó felé vette az irányt, de a férfit meglátva megfordult, és bevette magát a mosógép mögé. A gép egyik sarka az esti centrifugálás közben közelebb ugrált a falhoz, így az állat nem tudott azonnal kibújni a túloldalon. A férfi odaugrott, rátolta a gépet a falra, egyúttal az állatra. Erre olyan hangos visítás hangzott fel, amilyet még életükben nem hallottak. A férfi szíve majdnem kiugrott a torkán. Felemelte az esernyőt, és bedöfött a mosógép mögé…

Aznap délután már az interneten nézték a házhirdetéseket. A feleség rábökött egy házra, amelyik neki is tetszett. Felhívták a számot.

Két hónappal később költöztek. Gyorsan lezavarták az ügyletet. A tulajok a belvárosban akartak élni, így csere és némi borítékos készpénz útján elrendeződött az ingatlanok sorsa. Az új tulajdonosoknak nem számoltak be a fürdőben lezajlott véres incidensről. Úgy gondolták, ennyit még éppen el lehet titkolni, és biztosra vették, hogy a háznak is akadnak bőven rejtett hibái, amelyekről nem tájékoztatták őket.

Mérhetetlen csend zuhant rájuk. Esténként csak a tücskök zajongtak. Se villamos, se dudálás, se részeg ordítozás. Reggelente valahol kukorékolt egy kakas, néha jelezték a kutyák, hogy azért ők is teszik a dolgukat, de amúgy semmi lárma, soha. Még a postás is csöndben mászkált egyik háztól a másikig, szinte már osont a biciklijével – már amennyiben két keréken lehet olyat.

Ez pár hónapig nagyon tetszett a férfinak, míg rá nem jött, hogy csendben és nyugalomban sem könnyű az élet. Azt nem akarta, hogy a lakásban lezajlott mészárlást meg kelljen ismételni, ezért gondosan ügyelt arra, hogy mindenki lecsukja a vécédeszkát maga után, illetve szerzett egy macskát, mert úgy vélte, hogyha az állat a ház körül flangál, akkor sem egér, sem patkány nem tud majd betörni hozzájuk.

Egyik este a feleségével belealudtak a filmbe. Az időzítő pontban éjfélkor kapcsolta ki a tévét. Megint tompa csönd lett. Hajnalban a férfi arra riadt fel, mintha futkorászást hallana a feje fölül, de hamar újra elnyomta az álom.

Reggel, amikor felkelt, úgy gondolta, hogy az éjszakai neszezés is biztosan csak az álmában történt meg. Kényelmesen reggelizett, majd elköszönt és beült a kocsiba. Táskáját az anyósülésre dobta, bedugta a slusszkulcsot és indított. A motor néma maradt, csak egy kis kattogás hallatszott. A férfi újra próbálta. Aztán még egyszer és még egyszer. Semmi. Kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt. A vezetékeket rojtosra rágcsálták. Műanyag szigetelésdarabok mindenfelé…

Aznap nem ment dolgozni. Állt a nyitott motorháztető előtt, és telefonálgatott, hogy mikor tudják műhelybe vontatni az autót.

Tíz óra körül egy sáros terepjáró állt meg a házuk előtt. Köpcös, feketehajú fickó szállt ki belőle, megigazította a nadrágját, erőteljesen becsapta az ajtót maga mögött, és zsebre dugott kézzel odasétált a férfihoz.

– Jó napot! – intett a köpcös.

– Jó napot – köszönt vissza a férfi.

– Nem indul?

– Nem – rázta a fejét a férfi.

– Belepillanthatok? – kérdezte a köpcös.

– Persze, minden segítség jól jön. Reggel már nem indult. Nem reagál semmire.

A köpcös benyúlt, megfogott egy két vezetékcsonkot, megkapirgálta körmével a végüket, majd kibújt a motorból, a zsebéből elővett egy doboz cigarettát, kivett egy szálat, és rágyújtott. Olyan nyugodtan és lassan végezte ezt a műveletet, hogy a férfi hirtelen nem is értette, hogy mi történik tulajdonképpen. Kémlelte az idegen arcát, ahogy az komótosan beleszív a staubba, majd kifújja a füstöt.

– Mit gondol? – kérdezte végül.

A köpcös megemelte a szemöldökét.

– Nincs szerencséje. Nyest volt a rohadék. Szétrágta az egész elektronikát. Cserélni kell mindent.

– De milyen nyest? Az meg micsoda? Talán az a nyuszt?

– Hasonló, de nem ugyanaz. Mocskos kis dög. Nem hallott zajokat a padlásról? Olyanokat, mintha valaki futkosna odafent? – kérdezte a köpcös.

– Azt hiszem, volt valami, de azt hittem, csak álmodom – vakarta a fejét a férfi.

– Hát, nem – ingatta a fejét a köpcös –, ott lakik a dög. És ha szerencséje van, akkor csak egyedül.

– Hogyhogy? Egy nem elég? – kérdezte kikerekedett szemekkel a férfi.

– Talán nem fialt oda, mert ha ott a fészke, akkor nehéz lesz megszabadulni tőle. Bár így se könnyű.

– Hogy lehet?

– Hívhat ki embert, de az nem lesz olcsó. Vannak szerkentyűk, amelyek hanggal riasztják el. De, nyugi, azt csak a nyest hallja – tette hozzá, amikor látta, hogy a férfi megrémül. – Mondjuk, azokban nem bíznék annyira. Meg ott van a nyestcsapda.

– Az milyen?

– Amolyan élve-fogó. Kell belerakni valami csalit. Húsdarabot, tojást. Mindegy, valami kaját, amit szeret – legyintett a köpcös.

Beleszívott még egyet a cigarettába, majd a csikket az út szélére pöckölte. Az izzó parázs oldalra hullott belőle, a szél odébb terelte az elhamvadt papírhüvelytől.

– Ha elkapja, akkor viszont vigye el valahova messzire, és ott engedje el, mert különben visszajön. Vagy ölje meg. Döglötten a legkevesebb a gond vele – legyintett a köpcös.

– És hol lehet venni ilyen csapdát? – kérdezte a férfi.

– Hát, gazdaboltban biztosan van. Piacon meg a vásárokban is szokott lenni. De ha a maga helyében volnék, minél hamarabb intéznék egyet, már ma estére, mert ha a padláson lakik, akkor ott is belekóstol a vezetékekbe. Óriási károkat tud okozni, ahhoz képest, hogy csak egy kis vakarék. Hát, igen. No, jó egészséget! – mondta a köpcös, intett, és visszaszállt az autójába, indított, majd elhajtott.  

A férfi sosem járt még gazdaboltban azelőtt. Úgy gondolta, hogy ez volt a nagyvárosi életüknek az egyik előnye; sosem kellett azt mondania egy eladónak, hogy „jó napot, egy nyestcsapdát szeretnék”. Ami bármilyen gazdálkodással kapcsolatos dolog volt, azt beszerezték valamelyik hipermarketben. Például, ha a felesége a balkonládákba új növényeket akart ültetni, akkor elküldte a férfit, hogy hozzon egy csomag virágföldet, ő meg beült a kocsiba, elhajtott a boltba, kitolt egy kis zsák földet, majd elnyalt egy fagyit, és hazahajtott. Ezzel nem volt gond. Most viszont nem mozgott otthonos terepen. Bóklászott a sorok között, nézegette a címkéket, megbámulta a szerszámokat, míg végre elért a megfelelő részlegre. Mindenféle csapdák sorakoztak a földön. Nézegette őket egy darabig, aztán, amikor nem jutott dűlőre, visszament az eladók pultjához. Egy hosszú, bozontos hajú fiú állt ott, árcímkéket ragasztott a gyomirtós dobozokra. Megállt előtte, és próbálta felkelteni a figyelmét, de a fiú nem nézett rá.

– Elnézést – kezdte a férfi, mikor elfogyott a türelme. – Szükségem lenne egy nyestcsapdára – mondta.

– Van – mondta a fiú, aztán visszafordította tekintetét az árcímkékre. – A 11-es sorban. Csak egyféle van. Nem lehet eltéveszteni.

– Sajnos még sosem láttam ilyet. Esetleg segítene, hogy melyik az?

– Én csak diák vagyok. Nem szolgálhatok ki vevőket – mormogta a fiú.

– Akkor ki tud segíteni? – kérdezett vissza rögtön a férfi.

– Talán az osztályos kolléga – A fiú árazógépet tartó kezével az áruház vége felé bökött. – Valahol arra kell lennie.

A fiú olyan lassan beszélt, hogy a férfi kezdte elveszteni a türelmét.

– Köszönöm a segítséget – lökte oda a férfi cinikus hangon.

– Igazán nincs mit – mondta a fiú, s közben elharapott egy ásítást, és csattogtatta tovább az árazót.

A férfi járt egy kört, de sehol sem talált egy eladót sem. Úgy tíz perc várakozás után egy férfi kilépett a hátsó helyiségből. Fekete, Fiskars feliratú pólót viselt, rajta egy névtáblát. Segíthetek? Józsi − ez állt rajta. A férfi elindult Józsi felé, majd intett, mikor látta, hogy a férfi igyekszik eltűnni a sorok között.

– Bocsánat, uram! – kiáltott utána a férfi.

Józsi kelletlenül visszacsúsztatta a cigarettásdobozt a zsebébe, majd mosolyt erőltetett magára, és megkérdezte:

– Mit tehetek Önért?

– Igen, egy ilyen – a férfi idegesen hadonászott kezeivel maga előtt, egy téglalapot akart formázni a levegőben –, nyestfogó csapdát szeretnék. Igen. Nyestünk van, azt mondják.

– Van – mondta Józsi. – Itt a 11-es sorban.

– Megmutatná, még sosem láttam, nem tudom, melyik lehet az.

– Hogyne – mondta Józsi.

Egy sűrű rácsozatú, hosszúkás ketrechez vezette a férfit. A csapda két végén csapóajtó volt. Középen billenő pedál.

– Ez volna az – bökött rá Józsi. – Nagyon penge kis csapda. Rengeteget eladunk.

– Azt mondja, hatásos?

– Még senki sem hozta vissza panasszal – vont vállat Józsi. – Beválik.

– Hogy kell használni? – kérdezte a férfi.

Józsi leguggolt.

– Itt van középen a pedál, azzal süti el a csapdát a nyest. Oda kell rakni a csalétket. Tojás a legjobb. Mondjuk fürjtojás. Azt imádják. Szóval berakja ide a tojást. A kis csapóajtókat kitámasztja, látja így. Oda kell állítani, ahol sejti, hogy jár a dög. Valami fal mellé. Ne aggódjon, megfogja hamar.

– Nincs semmi más trükkje? – faggatózott tovább a férfi.

Józsi vállat vont.

– Én csak ennyit tudok. Ne aggódjon, nem szokott baj lenni vele. Egy-két nap, és kézre kerül az állat.

– Aztán mit csináljak vele?

– Ha a helyében volnék, elvinném autóval valami messzi erdőbe. Persze nem kell túl messzire. 15–20 kilométer elég. Ott aztán kinyitja a ketrecet, és megy az állat a dolgára. Azt mondják, úgy iszkolnak el ilyenkor, hogy füstöl utánuk az út – mondta, és hangosan felröhögött. – Csak vigye tényleg odébb a háztól, nehogy aztán visszacuccoljon.

A férfi arca elkomorult.

– Viccelek – mondta Józsi. – Nem jön az vissza, ha egyszer elpaterolta az ember – legyintett.

A férfi kifizette és hazavitte a csapdát. Vásárolt bele egy doboz fürjtojást is. Ahogy az eladó mondta, felállította a csapdát, a ház fala mellett, a pedálra két tojást tett.

Éjszaka megint hangos futkorászásra ébredt. Nem is tudott visszaaludni. Hallgatta a karmos lábak gyors lépteit a gipszkarton tetején. Arra gondolt, hogy hamarosan le kell jönnie a nyestnek a padlásról. Biztos megvan az útja. Leereszkedik a kistetőn mondjuk, aztán átszalad a gyepen, és az alapozás melletti sóder-szóratban megtalálja a csapdát, benne a tojásokkal. Nem fog tudni ellenállni neki. Szinte már hallotta is a fejében, ahogy a csapda ajtói csapódnak, és elkezdte tervezgetni, hogy hova viszi el a nyestet. Egy erdőt tudott, jó húsz percnyi kocsiútra. Nincs közel, de megéri. Véget ér az esti randalírozás, nincs több szétrágott kábel.

Reggel még harmatos volt a fű, amikor a férfi már a csapda felé lépkedett hálóköntösében. A ketrec ajtói nyitva voltak. Mind a két fürjtojás a helyén volt. A férfi nem tudta mire vélni a dolgot. Mindent úgy csinált, ahogy mondták neki. Nem baj, gondolta, a boltban azt mondták, egy-két nap, mire elcsípi. Ez az első este volt, talán majd holnap.

A csapda üres volt a következő reggelen is. Meg az azt következőn is. A férfi tanácstalanul bámulta a két tarka tojást az elsütő pedál tetején, héjukra kiült a reggeli harmat, de mozdulatlanul álltak, ahogy napokkal azelőtt odarakta őket.

Vasárnap volt, ezért kitolta a fűnyírót később, és az utcafronton elkezdte lenyírni a gyepet. Alig pár perce dolgozott, mikor autó állt meg mögötte. A terepjáró volt, benne a köpcös férfivel. Az autó ugyanolyan sáros volt, a férfi kócos, és mikor kiszállt, meggyújtott egy cigarettát, majd odalépett a férfihez.

– Na, jó munkát! – köszöntötte a köpcös. – Hogy áll a nyesttel? – kérdezte.

– Nem jól. Kiraktam a csapdát, de semmi. Napok óta nem ment bele.

– Hova rakta?

– Amoda hátra, a ház fala mellé – mutatott hátra a férfi.

– Nem bánja, ha rápillantok? Konyítok hozzá kicsit – kérdezte a köpcös.

– Dehogy, meg is köszönöm. Jöjjön!

Átsétáltak az udvaron, lefordultak a ház hátsó részéhez. A csapda ott állt ugyanúgy, ahogy a férfi kirakta napokkal azelőtt. A köpcös elmosolyodott.

– Bocsánat, nem magán nevetek – szabadkozott. – A boltban mondták, hogy így rakja ki?

– Igen, volt ott egy eladó – mondta a férfi.

A köpcös megrázta a fejét.

– Van itthon homok? Meg valami száraz fű vagy szalma? – kérdezte a férfitől.

– Hát, nem is tudom – mondta fejét vakargatva a férfi.

– Gondoltam – felelte a köpcös. – Na, majd jövök egy fél óra múlva. Megcsinálom magának, mert ezzel egy lepkét se lehet így megfogni. Nem hülye az a nyest – mondta nevetve.

Kisétált az autójához, beszállt, a csikket kipöckölte az útra, és elhajtott.  

Fél óra múlva újra lefékezett a sáros terepjáró a kapu előtt. A köpcös kiszállt, meggyújtott egy cigarettát, felnyitotta a csomagtartót. Kivett egy vödröt, meg egy nagy zsákot. Becipelte, majd lerakta a férfi lába elé, aki elé sietett.

– Ezek kellenek. Hozza csak a vödröt. Nem jó a derekamnak, ha ilyen nehezet cipelek – mondta a köpcös.

A férfi felemelte a vödröt. Tele volt homokkal. Nehéz volt, a vödör fogantyúja mélyen a tenyerébe vágott. Követte a köpcöst, aki a ház háta mögé ment, majd megállt ott, ahol a terasz teteje csatlakozott a ház tetejéhez. Lerakta a zsákját, beleszívott egy nagyot a cigarettába, majd a terasz egyik tartóoszlopához állt, és a fát kezdte kaparászni. Apró, barna rovátkák sorakoztak rakta.

– Itt jár fel a padlásra – kopogtatta meg az oszlopot a köpcös. – És fogadok, hogy lesz egy rés valahol arra – a tető felé mutatott, és eltakarta szeme elől a napot –, és ott is van! Látja? – kérdezte, és egy pontra mutatott.

A férfi felnézett, és ki is szúrta az apró rést a verébdeszka és a téglasor között.

– Az a járata. Felhordja oda, amit összelopkod, aztán ott rohangál. Szokták még hallani éjszaka a dübörgést? – kérdezte a köpcös.

– Igen. Már az asszony se tud aludni miatta.

– Gondolom, azt mondta az eladó, hogy rakja csak ki a csapdát, és egy napon belül elkapja a nyavalyást?

– Azt.

– Kóklerek azok. Ha ezeken múlna a dolog, elhordanák a nyestek a házát, mielőtt elkapja. Gondolom, eltelt volna pár hét, mire nem jut semmire, és kihív egy szakembert, aki befogja magának. Addigra mindent összerág. A gipszkartonba behúzott vezetékeket meg mindent, amit talál. Így is, ha jól felállítjuk a csapdát, lesz vagy egy hét, mire kézre kerül – vakargatta a fejét a köpcös.

– Egy hét? – kérdezte a férfi.

– Annyi biztosan. Először kirakjuk a csapdát, álcázzuk, és nyitva hagyjuk, de úgy, hogy nem lesz kibiztosítva, hogy a dög el tudja vinni a tojást. Egymás után akár kétszer is. Beletelik majd három napba, mire bemerészkedik a csapdába. Nagyon rafináltak. Addig csak nézegetek, szaglásznak. Gyanakvóak. Aztán látjuk majd, amikor már körülnézett, utána elviszi a tojást. Hagyjuk neki. És hagyjuk még egyszer. Harmadjára már rutinból megy bele, és bizony belefut az élesre állított csapdába. Ennyi a trükkje. Át kell verni. Az éjjeli ragadozók nem bolondok. Tudják, hogy bármelyik falat az életükbe kerülhet, ezért óvatosak.

– Értem – nyugtázta a férfi.

A köpcös beleszívott a cigarettába, majd nézte, hogy hol nyomhatja el a csikkét, de nem talált hamutálat.

– Dobja csak el, majd összesöpröm – legyintett a férfi.

A köpcös először kiborította a ház alapzatához a vödör homokot, majd elegyengette, intett a férfinek, hogy hozza a csapdát. Belenyomta a homokba a ketrecet, az alsó rácsokat elfedte. Utána az elsütőpedálra szalmából fészket formált, abba rakott két fürjtojást, majd a ketrecre fekete nejlonzsákot borított, és az egészet beszórta szalmával, és levelek keverékével. Amikor kész volt, még megigazgatta a csapóajtókat, aztán feltápászkodott, és a csapdát körülvevő homokot újra simára egyengette. A köpcös kissé lihegett, miközben kijelentette, hogy a csapda készen van. Meggyújtott egy újabb cigarettát.

– A homokban látszódni fognak a nyomai, amikor jön megnézni a helyet. Kicsit otthonossá tettük neki. Így azt fogja hinni, hogy egy fészket rabol ki. Lopni meg imádnak. Azt viszont ne feledje, hogy hagyja, hadd vigye el az első két adag tojást, és amikor az megvolt, állítsa élesre a csapdát. Szerintem tíz napon belül meglesz a dög.

A köpcös belegyűrte a zsákját a vödörbe, és elindult kifelé. A kapuban a férfi megállította.

– Mivel tartozom? – kérdezte.

– Semmivel – legyintett rá a köpcös. – Baráti segítség.

– De tényleg, megment minket, hadd fizessen ki a munkáját, ez biztos sokba került volna, ha kihívok egy befogót.

– Lebontsam? – fordult vissza a köpcös. – Na, ugye, akkor fogadja el. Remélem, működni fog. És ne feledje, jó messzi rakja ki a dögöt, ha nem akarja agyoncsapni. Ja, és visítani meg morogni fog, mint a fába szorult féreg a ketrecben, de ne féljenek tőle, vigyék ketrecestül, aztán, ha nyitva az ajtó, elpucol egy másodperc alatt.

A köpcös elhajtott.

Két nappal később, amikor a férfi belenézett a csapdába, a rögtönzött kis fészek üres volt. Mind a két tojás eltűnt, s a homokban apró lábnyomok sorakoztak. A nyest alaposan összeugrálta a csapda környékét. A férfi újabb két tojást rakott bele, de nem állította élesre a csapdát.

Másnapra eltűntek a tojások. Itt volt az idő. Kivett a műanyag dobozból két újabb fürjtojást, a fészekbe rakta őket, élesre állította a csapdát, és elment dolgozni. Egész nap csak a csapdára tudott gondolni. Vajon mi lesz? Eddig igaza volt a köpcösnek, minden úgy történt, ahogy mondta, és akkor már csak egy dolog volt hátra. Reggelre a nyestnek a ketrec fogságában kell pihennie.

A férfi hajnalban aludt el, nem sokkal azután, hogy a padláson megszűnt a futkározás hangja. Mély álomba zuhant, és az ébresztőóra hangja olyan távolról zúgott fel számára, hogy hirtelen nem is tudta eldönteni, milyen nap van. De miután kidörzsölte a csipát a szemeiből, azonnal köntös húzott, és az udvarra sietett.

Mikor a csapda közelébe ért, már hallotta a mocorgást. Az ajtók le voltak csapódva, és a nyest bent volt. A férfi lerántotta a csapda tetejéről a nejlonnal együtt az álcázást. Hosszúkás, barna állat visított rá. A hangja egészen furcsa volt, mintha egy mélyről induló gyomorkorgás és egy nyávogás keveréke lenne, majd az állat kivillantotta apró, tűhegyes fogait, és a ketrec teteje felé kapott. A férfi hátratántorodott. A nyest futott pár kört a ketrecben, és eszelősen kaparni kezdett a homokban, hátha arra kiáshatja magát.

A felesége és a gyerek is szemügyre vette a nyestet. A gyerek először közelebb ment, de a nyest fújt rá egyet, morgott, és a ketrecnek ugrott, erre a gyerek hátrált, és befutott a házba. Az asszony csípőre tett kézzel állt.

– Most mit csináljunk ezzel? – kérdezte a férfitől.

– Hát, nem is tudom.

– Meg kell ölni?

– Azt nem. Múltkor már megöltem a patkányt, és ha igazuk van a karma-hívőknek, akkor valószínűleg ezért patkányként születek újjá. Ami nem túl barátságos jövőkép – mondta a férfi.

– Akkor elviszed valahova? – kérdezte az asszony. Arca tanácstalan volt.

– El. Az erdőbe, ahol kirándultunk, amikor megvettük a házat. Szerintem az jó lesz neki. Ott a helye. Több fürjtojást megevett két nap alatt, mint én életemben. Nem akarom tovább terhelni a családi kasszát az étkeztetésével.

– Az jó lesz – mondta az asszony, és átölelte a férfi derekát.

A férfi fél óra múlva berakta a ketrecet a csomagtartóba, elköszönt, és elhajtott. Nem kapcsolt rádiót útközben. Az országút szinte üres volt. Csak valahol a távolban haladt előtte egy fehér autó. Az este esett, de az aszálytól cserepes föld úgy felszippantott mindent, mintha mi se történt volna.

Húsz percet autózott így, aztán lekanyarodott egy földútra. Azon ment még pár percig, hogy távolabb legyen az országúttól. Valamiért azt gondolta, hogy ha túl közel engedi el, az állat még kirohan az útra, és elütik. Ez jutott az eszébe.

Kivette a ketrecet a csomagtartóból, lerakta a fűbe. Az állat közben végig morgott, és fogaival kapott, amerre csak tudott. A férfi megvárta, hogy kicsit csillapodjon. Óvatosan felnyitotta a csapda ajtaját. A nyest kiugrott, megiramodott, s egy másodpercen belül eltűnt a bozótosban, csupán az avar neszezését lehetett hallani, ahogy iszkolt, majd csend lett. Ennyi volt.

A férfi úgy állt ott, mintha várna valamire. De nem volt semmi, így berakta a csapdát a csomagtartóba, és visszahajtott az országútra.

Amikor már közel járt a városhatárhoz, bekapcsolta a rádiót. A híradó vége ment. Kezdődött az időjárásjelentés. A hírolvasó azt harsogta: „Marad a kánikula, távol van még az enyhülés.”

Közben beért a belvárosba, és lefékezett a dugóban veszteglő autósor végén. A nap már javában tűzött, és az utcalámpák oldalára kiakasztott cserepes virágokból csorgott a víz a járdára, és a víz erekké duzzadt a lejtős útpadka sarkában.

A sor nem akart mozdulni, így a férfi a lassan csordogáló vízcsíkot nézegette, ahogy csillog rajta a napfény. Az egyik csatornalefolyóból vaskos, loncsos patkány mászott elő. Nem zavartatta magát. Ivott a vízből, majd mancsaival megtörölgette pofáját, és mint egy szokványos járókelő, elindult lefelé a belváros irányába.