A vers nem lett osztályharcos
(elment a vers nem lett osztályharcos
bejárta Párizst látta Ady Bandit
Moszkvában Puskint kutatta fel makrancos
arcára volt hirtelen kíváncsi
a szabadságot szerelmet kereste
míg fekete lett a nappal felette
ágyékot vágyat hangos emléket
imádott vállán hordta a várost
vasláncot csörgetett talán enyémet
a sarkon fehér ajakkal megállott)
kiáltottad „eredj, légy osztályharcos!
a tömeggel együtt majd felszállsz!”
csak közben megszűntek az osztályok
én meg kikoptam az időből
sűrű ködben lopakodtam
hiábavalónak éreztem minden próbálkozásom
hidd el nem volt elég erős ökle a szónak
a kenyeret azóta felették
a kását is megfőzték
a tej elfogyott
pedig tele vannak áruval a boltok
tele minden jóval
a fél világ mint egykoron
most is koplal
senki sem éhes a szóra
de kívánja a kimondhatatlant
a feltörő öröm ízét
a koriander illatát
a tüzet a lázadást
a pillanatot amikor nem kell
megalkudni senkivel és semmivel
és hazudni sem szükségszerű
ki önmagával szembesül
tükörbe tekint?
hazudik minden tükör
korcs időt szül a pillanat
vermeli a szót
holnapra is legyen
nyugalmas hely
hol kitelelhet
a nemlétező lélek
beszélj a semmiről
köddé foszlott az idővilág
aki kötélen táncol
áhítattal nézi a sűrű valóságot
táncol
lép(eget)
lépéseit tátott szájjal bámulja
a szakadék
s fellángolnak a kövek
ha félrenéz
beszélj a semmiről
csak szándék marad
a patakból a fűből
a délutánok hamvas bőréből
a kitapintható álomból
a szertehullt csodákból
a várakozás felfokozott öröméből
ma a fák közerkölcse kifogástalan
ma nem tüntetnek a kormány ellen
ma a háború vércséi vijjognak felettünk
s tömött sorokban vonul fel a félelem
az Akropolisz tetején még fehér zászló leng
Kína nagyon olcsón vette meg vágyainkat
a világbörzén most fillérekért kaphatók
vers
látod a jövőt?
minek is lettél volna osztályharcos
ha az elvetett szó kóc és csepű
hazugok pofonjától fáj az arcod
és képmutatók mosolya a derű
tudatod égboltján keserű felhők
úgy érzed most igazán minden eldől
s merev falakba az ész nem botolna
gyűlnének a fény kazlai az égen
ó nagybecsű hamutartó a lélek
(és megvádolnak mert nem voltál erős
szerszámot ihletet lángot és hitet
ebre hagytál kiáltoztál mint kitett
kire mennykövek hullnak és ledől)
vers
látod a jövőt?
tér ágyán fekszik a teremtő semmi az álom
ködbe veszett a sekély éj vére lobog ma elébed
és hínár ring benne erek mosolyán libeg hozzád
ezzel fűzd magad ódon egekhez emeld szemed énrám
bár elodázza a vágy minden kellékét tapad izmod
húrján értő félelem állj fel vélem a bércre
s képzeld hogy a ma erejét ismét magad éled
vers
látod a jövőd?
