Az Irodalmi Jelen szerkesztősége Kiss Norbert alábbi tanulmányával gratulál a folyóirat
szerkesztő-munkatársának, Bene Zoltánnak a közelmúltban átvett József Attila-díjához.

„Kompiláció néhány lehetséges kézirattöredékből”

A valahová tartozás érzése mindannyiunk számára fontos élmény. Családunk, városunk történetét megismerni jelentheti önmagunk megismerését is. Ez a kíváncsiság vezeti a történészt, a helytörténész, ám egy-egy kor megismerésében éppoly nagy segítségünkre lehet az irodalom. De vajon mitől lesz történelmi egy regény, egy elbeszélés, egy novella?

A József Attila-díjas Bene Zoltán regényeit[1] olvasva választ kaphatunk a kérdésre, művei ugyanis a személyes históriákon túl valós történelmi helyszínekre, eseményekre, dokumentumokra, alakokra támaszkodnak. Ami emellett igazán történelmivé teszi Bene Zoltán regényeit, az a korszakot jellemző gondolkodásmód rendkívül emberközeli, átélhető bemutatása: leginkább ez segíti az olvasót, hogy a már összegyűjtött vagy akár újonnan napvilágra kerülő történelmi dokumentumok, tárgyi leletek értelmezhetővé váljanak, s ezáltal jelenünkhöz is közelebb kerülhessünk. 

Az alábbiakban elemzett Hollók gyomra és Farkascseresznye című művek fő helyszínként a hódoltságkori Szegedre kalauzolnak el bennünket.

 

Lehetőségek, hátterek

Bene Zoltán Hollók gyomra című regényének első részében megfogalmazza, illetve a mű alcímében is utal rá, hogy „egy részekre szakadt egészet” szeretne „helyreállítani” – ezt három szereplő személyén, visszaemlékezésein, levelezésein, elbeszélésein keresztül kísérli meg. „Helyben vagyok – mondja az elbeszélő –, hiszen egy történetet kívánok összegereblyézni. Egy részekre szakadt egészet helyreállítani. Végső soron memoárt írok majd, helyesebben: memoárokat. Három ember párhuzamos emlékiratait. Valóságosan csak egyikük írt effélét, a másik pusztán ilyen-olyan leveleket hagyott hátra, a harmadik pedig, a saját keze által – semmit. Ez ugyan megnehezíti a feladatom, de nem lehetetlenít el, azt hiszem…

Lapozgatom ezeket a sárgult, töredezett szélű, itt-ott maszatos papírokat. A rekonstruálandó szövegekbe bele-beleolvasva (valahogy nem szeretem ebben a kontextusban ezt a szót: szöveg – de rákényszerít a megszokás, mint oly sok egyéb dologra; például a kontextusra) be kell látnom, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha végig akarom csinálni, amit eltökéltem. Az a feltett szándékom, hogy összeállítok egy XVI. századi történetet kétdoboznyi, illetőleg (számítógépbe gépelve) mintegy háromszázezer karakternyi irományból. Nem tudom, érdekes történet lesz-e, nem tudom, érdemes-e vele kínlódnom, de nincs más választásom, elköteleztem magam.”[2]

A testvérregény, a Farkascseresznye első oldalain az Arisztotelésztől eredő idézetből megtudhatjuk, hogy történetünknek részei lesznek olyan „észszerűtlenségek”, melyek „néha nem is azok, mert valószínű, hogy valószínűtlen is történhetik”[3].

Az alábbiakban magam is arra teszek kísérletet, hogy a Hollók gyomra és a Farkascseresznye bemutatásával – felhasználva a Szeged történetének vonatkozó időszakával foglalkozó tudományos munkákat – egy olyan „egészet hozzak létre”, amelynek segítségével – szándékom szerint – jobban részesei lehetünk múltunknak.

A Hollók gyomrában a narráció, a visszaemlékezés, valamint levelezések, levélrészletek segítségével lehetünk részesei a török kori Szegednek. Hőseink lehetőségei, életútjuk, történetük azonban sokszor elszakítja őket a szeretett várostól, újabb lehetőségeket kínálva számukra. Magyar és európai nagyvárosokba tett látogatásaikat követően olykor-olykor visszatérünk a dél-alföldi központba is. A Farkascseresznyében „fizikailag” mindvégig Szegeden, illetve annak közvetlen környezetében maradunk, az álmok és látomások formájában távoli korszakokba és országokba is elutazhatunk.

Mindenekelőtt próbáljuk behatárolni azt a korszakot, amelyben a regények hősei döntéseiket meghozzák!

A Hollók gyomrában az első fejezetek Szeged 1543-as megszállásától kezdődően a hódoltság korának első bő évtizedéig tárják elénk az ország politikai, történelmi eseményeit. Maga a fordulatos cselekménysor 1562-ben, a Szeged melletti Dorozsmán járva kezdődik:

„A szabadságszerető dorozsmai kunok mélyen sóhajtoztak, ha dologtalan téli estéken ilyesféle gondolatok lepték meg őket.

És mélyen sóhajtoztak akkor is, amikor egy hajnalon, az Úr megtestesülésének 1562. évében egy félig megfagyott csecsemőt találtak a falu határában, egy mély keréknyomban. A csecsemőt órákig dörgölték, meleg vízben fürösztötték, de elharangozták a delet is, mire magához tért, s éles, visító hangon felsírt.”[4]

A regény idősíkja bő három évtizedet ölel fel, miközben számos utalást, akár konkrét időmeghatározást kapunk arra nézve, pontosan hol is járunk az időben. A regény utolsó eseménye 1596-ban játszódik, távol Szegedtől, Sopron városában.

A testvérregény időmeghatározása már kicsit nehezebb feladat. Konkrét időkeretet a Farkascseresznye esetében nem kapunk, utalásokat azonban igen: Szeged 1552-es visszafoglalása a regényidő szerinti közelmúltban történt.

A következőkben a hódoltságkori Szeged történetéből szeretnék néhány olyan mozzanatot, történelmi helyszínt kiemelni, amelyek a művek megértését segíthetik.

 

A regények központja: Szeged

A Farkascseresznye mellékleteként egy térképet is kapunk a 16. századi Szegedről, amelyet érdemes kicsit jobban megvizsgálnunk.

A térképről szépen leolvasható az egykori három nagy szegedi központ: a szűken értett Szeged az egykori szegedi várral és a hozzá kapcsolódó negyeddel, a Palánkkal (Asszonyfalva vagy Felszeged); a ma Felsővárosként ismert városrész; valamint a mai Alsóváros (érdekes kérdése a helytörténetnek, hogy Alszeged a későbbi Alsóvárossal vagy a suburbiummal, a Palánkkal lehet-e azonos).[5] A három nagyobb kiemelkedésen létrejövő központ mellett Szegedet több kisebb kiemelkedés is tarkította a Tisza szabdalta, mocsaras, vízjárta Dél-Alföldön.[6]

Ezen a területen, amely kereskedelmi és sóelosztó központként működött, több szerzetesrend is képviseltette magát. A hosszú fejlődés eredményeként[7] a 13. század derekára egy szabad királyi kiváltsággal rendelkező város fejlődhetett ki:[8]

„…a király, hogy városa fejlődésének lendületet adjon, hospesek letelepítéséhez járult hozzá. A hospesek új lakosok, akik letelepítésük során kiváltságokat kaptak. Az ő közösségük nyerte el azokat a szabadságjogokat, amelyek az ő személyes jogaikból az idők folyamán a város egész területére kiterjedve városi jog lett. A hospesek közössége kapta a bíró és plébános választásának, a polgárok pedig a telkük és házuk szabad adás-vételének és örökítésének jogát. Emellett gazdasági kiváltságokat is élveztek, például a szabad piactartás és a vámmentesség jogát.”[9] Az iménti sorokat jegyző Blazovich László középkorkutató megjegyzi, hogy ez a kiváltság azonban nem maradt állandó, a megtartásáért és újabb kiváltságok megszerzéséért küzdeni kellett. E feladatok leírásával Kisházi-Kovács László munkájában is találkozunk: „A városoknak azonban, hogy a szabad királyi városok státuszába jussanak, ki kellett eszközölni, hogy követeiket az országgyűlésre meghívják, és a királyok által adott jogokat és kiváltságokat az országgyűlés is becikkelyezze.”[10]

Szeged 1543 farsangján került török megszállás alá. Bálint Sándor néprajzkutató így ír az addig elért fejlődéséről: „Egy virágzó nagyváros, a magyar polgári renaissance egyik főfészke indul itt kénszerű pusztulásnak, évszázados tengődésnek.”[11] Ahogy Blazovich László összefoglalja, Szeged a török megszállás idejére mind a gazdaság, mind a tudományok, a művészetek és az egyházi élet alföldi fővárosává vált.[12]

A térkép egy érdekes részlete az egykori központokat összekötő Szentháromság utca. Szeged legrégebbi utcája ma is megtalálható az Alsóváros és a Belváros között, többé-kevésbé eredeti nyomvonalán. A térképen szépen rajzolódik ki a város másik jelentős utcája, amely a Palánkot a várral, majd onnan folytatódva a felsővárosi részekkel köti össze. Ezt az „egyutcányi” összeköttetést azért is érdemes megjegyeznünk, mert az 1433-ban a városon átutazó Bertrandon de la Broquière is megemlíti: „Szeged nyilt nagyváros és egyetlen, mintegy egy mérföldnyi (lieue) hosszú utczából áll.”[13]

A regényekben már a megszállt Szeged leírásával találkozhatunk. A Hollók gyomrában például ezt olvashatjuk:

„A széles és mély vizesárok gyűrűjében terpeszkedő szegedi vár zömök bástyái és alacsony kaputornyai lassan bontakoztak ki a hajnali ködből…

A déli irányba, a kizárólag a megszállók lakta Palánk felé ásítozó várkapu a korai óra ellenére már nyitva állt. A Palánk utcái fölött végiggördültek a müezzinek jajgató hangjai, majd leereszkedvén az utca porába, bele-beleütköztek a számos szépséges és a nem kevésbé számos romépület testébe, majd onnan fürgén visszapattantak, belereszkettek a páradús levegőbe…

A Palánk nyolc utcáját először egy megerősített földsánc, majd egy karókból összetákolt kerítés, végül egy árokrendszer övezte, aminek eredményeképpen a városnak ezt a területét nem csupán lakónegyedként, de egyben külső várként is használták. Következésképp, a korábbi időktől eltérően, semmiféle összeköttetésben nem állt sem a Külső-Palánk néven is emlegetett és hevenyészett kerítéssel körbekerített Középvárossal, sem a kerítetlen Alsó- és Fölsővárossal, amely három városrészben alávetett ráják, azaz keresztények éltek. Ám ezen három negyed is úgy terült el egymás szomszédságában, akárha valamiféle egymástól független falvak lennének, közöttük parlag földek és belvizes területek váltakoztak a Tiszából kiszakadó erekkel, patakokkal, ágakkal, morotvákkal, lápos-mocsaras nádasokkal. Magában a Palánkban, amely Szeged egyetlen igazi városra emlékeztető fertálya volt, a megszállók lakásain, közel kétszáz boltján (papucsosok, szappanfőzők, szabók, pipakészítők, mézeskalács-gyártók, gyertyaöntők, fegyverművesek kínálták bennük eladásra portékájukat) és a lakatlan romhalmazokon kívül négy nagyobb épület emelkedett: a szandzsákbég palotának nevezett székháza és három dzsámi. Ezek közül a legnagyobbat a hajdani Szent Dömötör-templomból alakították át és dzsámi-i serif Hassza névvel illették.”[14]

A Farkascseresznye így ábrázolja a Palánkot:

„– Gyere – intett, azzal megindult a Palánkon keresztül a vár felé. Mióta kitelepítették onnan a keresztényeket, ritkán járunk a Palánkban. Éppenséggel nem tilos bemennünk, de nem is kívánatos. Akinek nem akad ott dolga, jobban teszi, ha elkerüli, s a fala mentén baktat Alsóvárosról Fölsővársora, vagy Fölsővárosról Alsóvárosra. Ez az oka, hogy miközben igyekeztem lépést tartani az agával, szájtátva nézelődtem, szinte a fejről is elfeledkeztem, amit az aga egyik embere lóbált a hajánál fogva. A Palánkban több romot láttam, mint épen maradt épületet. Emitt egy hajdani kolostor, amott egykori templom romja, mint valami elhullott állat csontváza. Tető nélküli, omladozó falú régi lakóházak közé szorult üres telkek hosszú sorát szakítja meg egy-egy csinos, kőfalú, vagy fából rótt otthon, téglából rakott bolt, tornyos-kupolás fürdő, netán minaret, dzsámi vagy mekteb.”[15]

 

Szeged szíve: a ferences testvérek kolostora

Mindkét regény központi és meghatározó helyszíne az alsóvárosi ferences kolostor, amelynek szerzeteseit közelebbről is megismerhetjük. Sőt, átfedéseket is találhatunk egyes szereplők között: például Gyulai Mátyás gvárdián atyával, Szeged alsóvárosi ferences kolostorának szerzetesével mind a Hollók gyomrában, mind a Farkascseresznyében megismerkedhetünk.

A Hollók gyomrában a kolostor első ízben mint a tanulmányok megkezdésének helyszíne, a külföldi egyetemekre való bejutás záloga jelenik meg, amely lehetőséget kínál az alapvető ismeretek megszerzésére. Megismerhetjük a szerzetesek rendi képzését, a novíciusok iskolai oktatásának menetét is. A ferences testvérek mind anyagi, mind személyi támogatásuk, ajánlóleveleik útján segítik azt, aki képességeinek és szorgalmának köszönhetően jó haladást mutat. Az itt végzett tanulmányok számos lehetőséget nyitottak meg a kor diákjai számára, akár klerikusként, akár világi jogászként, orvosként kívánták folytatni az életüket.

A Farkascseresznyében szintén központi helyszín a kolostor, illetve annak egykori gyógynövénykertje. Az írás-olvasás elsajátítása, az alapvető elméleti tudás megszerzése mellett itt ugyanis valami mással is megismerkedhetnek a diákok, mégpedig a gyógynövényekkel. A gyógyfüvek és azok alkalmazási módjainak megismerése alapvető jelentőséggel bírt a törökök megszállta Szegeden, hiszen az orvoslás szintén a rendi atyák és laikus testvérek feladata volt az orvosok nélkül maradt városban és környékén. A Farkascseresznyében a történet egyik legfőbb pillérét éppen az ilyen ismeretek jól vagy rosszul történő alkalmazása adja.

Alsóváros Havi Boldogasszony-temploma és -kolostora a török megszállással kapott központi szerepet a városban, mert az egyházi élet, az egyházmegyés papok jelenléte, a virágzó szerzetesi közösségek (a szegedi premontrei apácakolostor, a Domonkos-rend, a conventuális ferencesek) a török megjelenésével fokozatosan megszűntek. A 16. század végére Szeged papok és orvosok nélkül maradt. Mind a lakóépületek, mind a templomok többsége üresen, romosan állt. Egyedül a ferences rend szigorúbb irányzatát képviselő, alsóvárosi obszerváns ferences közösség jelenlétét és munkáját engedélyezte a török „hatóság”.[16]

„Az obszerváns irányzat szegénységhez való ragaszkodása, a praktikus, sokszor az egyszerű ember életviteléhez közeli szerzetesi életforma, a magyar nyelv művelése, a népi vallásosság felkarolása és emellett a szerzetesek egyes szakterületeken való jártassága is azt eredményezte, hogy a szegediek bíztak szerzeteseikben, védelmet éreztek kolostoruk közelében. A török hamar felismerte, hogy a ferencesek népességmegtartó ereje saját maguk számára is jövedelmező lehet” – írja egy tanulmányában Kiss Norbert.[17]

A feladatban, amelyet a szerzetesek nem csupán a 143 éves megszállás idején vállaltak fel, rendíthetetlenek voltak. A liturgiákat Szegeden és környékén tartották, járták a betegségekkel, fertőzésekkel küzdő városrészeket, ápolták a magyar nyelvet, átadták a hitet és az alapvető ismereteket.[18] Bene Zoltán mindkét regényében feltárulnak e felelősségteljes munka részletei, és részesei lehetünk ennek az egyszerre nyitott, ugyanakkor misztikusan zárt szerzetesi világnak. A Hollók gyomra egy részlete a kolostori iskolai képzésbe is rövid bepillantást enged:

„A kolostorban töltött időm az atyák, leginkább Gyulai Ambrus atya bölcsességének magamba fogadásával, azt követően pedig elsősorban latin nyelvű olvasmányok tanulmányozásával telt. Különösen sokat forgattam Antonius Königstein postilláit, Dionysius Aeropagita, vagyis Aeroszpagoszi Szent Dénes munkáit (amelyek közül az egyiket Martialis római költő episztoláival egy kötetbe kötötték), de gyakran görnyedtem Duns Scotus, Bartholomaeus Anglicus és Nicolaus de Lyra művei fölött is, csakúgy, ahogy nap mint nap kinyitottam az Aquinói Szent Tamás, Szent Ágoston, Szent Jeromos és Szent Bonaventura írásait magukba rejtő fóliánsokat. Telegdi Miklós pécsi püspök evangélium-magyarázatai is a kezembe kerültek már abban az időben, jóllehet azok akkoriban igen-igen újdonatújnak számítottak.”[19]

A Farkascseresznyében a kolostorról a maga gyógynövényes kertjével mint Alsóváros ékességéről olvashatunk, valamint közelebbről megismerhetjük az oktatás mellett vállalt másik jelentős szerzetesi feladat, a gyógyítás mibenlétét:

„A ferences atyák kolostora és fönséges temploma Alsóváros ékessége. Szeged egész népe tudja, hogy a kolostor kertjében a jó barátok ezerféle növényt termesztenek, mindenikről tudják, miként kell ápolgatni, pátyolgatni és melyik mire való. Egyik a meghűlés ellen hasznos, a másik a csontot forrasztja össze, a harmadik csillapítja az odvas fogak sajgását, a negyedik a köszvény kínjait enyhíti, az ötödik a nőknek hoz enyhülést, mikor viselősek, a hatodik elállítja a szúrt vagy vágott seb vérzését, a hetedik a fejfájás ellen kiváló, a nyolcadik a lovakat óvja a kehességtől, a kilencedik a vízibetegséget mulasztja el, és így tovább.”[20]

Alsóváros kolostorának hódoltságkori állapotáról egy 1713-as metszet segítségével kaphatunk képet. Habár a metszet Szeged felszabadítása után 27 esztendővel készült, és ezen időszak alatt némiképp átalakulhatott a város, alapvetően mégis a török alatti, illetve a török megszállásig elkészült állapotokat szemléleteti, hiszen az 1543–1686 közötti években jelentősebb felújításra, bővítésre nem volt lehetősége a testvéreknek.[21]

 

Orvosi teendők: a kolostor gyógynövényes kertje

A kolostorhoz északról kapcsolódott az a hatholdas kert, amely számos gyógy- és fűszernövénynek adott otthont. Annak megértéséhez, hogy a szerzetesek miként szereztek elméleti és gyakorlati tudást az itt termesztett gyógynövények igényeiről, felhasználásuk módjairól, a kolostor egykori könyvtárának megmaradt állománya, illetve az egykori könyvtár katalógusai nyújtanak segítséget.

A kolostori könyvtár ősnyomtatványai közül kiemelkedő jelentőséggel bír két mű: Bartholomaeus Anglicus De proprietatibus rerum című, a 15. századból való enciklopédikus munkája, valamint Leonhardus Fuchsius botanikus könyve a 16. századból, a Commentarius de stripium.[22]

A könyvtár 20. századi felszámolását követően az egykori állománynak sajnos csupán töredéke kerülhetett vissza a városba. A fent említett két mű a kolostor könyvtárának állományáról fennmaradt leltár szerint azonban biztosan használatban volt Szegeden. A De proprietatibus rerum vissza is került, az ősnyomtatvány értékes lapszéli bejegyzések tartalmaz különböző századokból. Ezek a lapszéli bejegyzések szintén bizonyítékai a könyv egykori használatának. A Szegeden is ismert és használt gyógynövények latin – vagy más munkákban német – nyelvű leírásait a szerzetesek magyar nyelvre ültették át, nevüket lefordították, felhasználási módjukat és a kezelendő betegséget bejegyezték. Az egykor orvosi célokra használt gyógyfüvek egyébként ma is sok esetben ismert, használatban lévő növények, csak éppen fűszerként. E lapszéli bejegyzések más szempontból is fontosak: első írásos formában fennmaradt emlékei a szegedi ö-ző nyelvjárásnak. Feldolgozásuk „Alsóvárosi glosszák” néven ismert.[23]

A Farkascseresznyében ezt olvashatjuk a gyógynövényes kertről:

 „Midőn bebizonyosodott, hogy Isten kegyesen életben tart, Gyulai Mátyás atya, a gvárdián magához hívatta anyámat, és arra kérte, engedje meg, hogy a kolostorban maradjak. Valér testvér elmondta anyámnak, hogy – bár bicegő és meg-megingó járással, de – nemsokára képes leszek gyalogolni, s talán egyszer még futni is valamennyire, rendes kenyérkereső munkára azonban nem leszek alkalmas sohase. A gvárdián úgy vélte, a kolostor kertjét, amelyben a hasznos növényeket termesztik, fogyatékosságom ellenére kiválóan tudnám ápolni, segíthetnék Valér atyának, akinek egyre nagyobb súlyokat rak vállaira az öregség. Cserébe etetnének és itatnának, életem végéig lenne, hol aludjak, és lenne, mivel csillapítsam az éhségemet. Anyám belátta, a gvárdián atya ajánlata több mint méltányos, sőt, egyenesen nagylelkű, ezért letérdelt előtte és kezet csókolt neki.

Így kerültem a kolostorba, s maradtam ott kereken egy esztendeig.”[24]

Az orvoslás gyakorlásáról pedig így szól az elbeszélő:

„Gyulai Mátyás maga fogadott a rendház kapujában. Néhány szóval elmondta, hogy Móra pusztára kell elkísérnem az emberi nyavalyák gyógyításában igen nagy jártasságot mutató Széplaki Demeter gyóntató atyát, mivel az ott lakó kunok közt különös, halálosnak tetsző betegség ütötte fel a fejét, ezért papot kérnek, mert nem szeretnének utolsó kenet és bűnbocsánat nélkül meghalni”[25]

Az egykori gyógynövénykertről olvasottakat segít szemlélteni a kötetben egy szintén a 18. századból fennmaradt metszet.

 

Universitasok: szegedi diákok külföldi egyetemeken

„Egy idő után lassan elmaradtak a szerzetesi fogadalom körüli eszmecserék, helyettük egyre többször került szóba az univerzitás. Gyulai Mátyás atya elárulta nekem, hogy évek óta nem tudtak tanítványt küldeni a külországi magas egyetemekre, mert Szeged általuk nevelt ifjúsága nem mutatott túlságosan nagy érdeklődést az egyetemi tanulmányok iránt. Ez nagy szomorúsága mindannyiuknak, mert Szeged városa a szebb időkben élen járt a peregrinus diákok nevelésében. Párizstól Páduáig, Prágától Krakkóig járták a világ egyetemeit a szegedi ifjak a török előtti évszázadokban. Azóta alig egy-kettő indult útnak, azok is évtizeddel korábban, eretnek németalföldi univerzitásokra” – olvassuk a Hollók gyomra című regényben.[26]

Bálint Sándor így ír Szeged egyetemi műveltségéről: „Szeged gazdasági virágzását, előrehaladott urbanizációját találóan jellemzi, hogy minden más hazai város fiait túlszárnyalva, a középkor végén alighanem szegedi diákok tanulnak legnagyobb számmal külföldön.”[27]

A Hollók gyomra történetének egyik vezérszálát adja a tanulmányokban való előrehaladás lehetősége. Tar Bálint a szegedi kolostorban szerzett tudását és szorgalmát felhasználva, élve a ferenes atyák támogatásával, tanulmányait Padovában folytatja. Meghatározó lesz számára a külföldön töltött időszak, amely döntés elé állítja: merre tovább? Vajon klerikusként, a teológiai doktorátust megszerezve folytassa pályáját, vagy világiként, magasabb fokú tanulmányokkal? Bene Zoltán izgalmasan és gazdagon tárja elénk a 16. század nyújtotta lehetőségeket, az egyetemi körülményeket, a megélhetés kérdését, a felmerülő lelkiismereti problémákat. Padova utcáin sétálva mi magunk is részeseivé vállhatunk a magyar vagy német kollégiumok közösségének, akár felidézhetjük magunk előtt saját egyetemi éveink kihívásait.

„…előbb a facultas artiumra iratkozom majd be, hogy a septem artes liberales, a szabad emberekhez méltó hét művészet, a triviumot alkotó grammatika, retorika és dialektika, valamint a quadriviumot kitevő aritmetika, geometria, zene és asztrológia titkait kutassam. Mindezek révén baccalaureusi címet szerezzek, majd a (Páduában híresen nagy szakértelemmel oktatott) jogi tudományok fakultásán magisteri és doktori vizsgát tegyek; végül megkezdhessem teológiai tanulmányaimat. Az atyák ugyan nem szabták meg, hogy végérvényesen az egyházi rend tagjává kell lennem, a jogi stúdiumok után megállhattam volna, vagy a teológia szolgálóleányát, a filozófiát választhattam volna mellé, ám én már akkor eldöntöttem, hogy teológiát fogok tanulni a jogi vizsgák után – annak ellenére, hogy még mindig nem állt szándékomban szerzetesnek állni.”[28]

Bálint Sándor  Szeged reneszánsz kori műveltsége című munkájából kiderül, hogy a 15. század végétől szinten minden évben volt Szegedről származó egyetemi hallgatója főként a bécsi egyetemnek, de Krakkó, Padova, Siena felsőfokú oktatási intézményeibe is kijutottak szegedi diákok. A török megszállásának idejében, 1543-ban Wittenberg egyetemén tanult Szegedi Kis István. Két évvel később szintén Wittenbergben, majd 1548-ban és ’49-ben Bécsben hallgattak stúdiumokat szegediek. Bálint Sándor gyűjtésében 1551-ről ezt olvashatjuk: „Padova: Caspar Fraxinus Segedius. »Artium et medicinae studens.«” Egy évvel később Caspar Fraxinus nevével mint magisterrel találkozunk Perugiában, „diplomáját (doctoratus ain artius et medicina) itt szerezte meg”.[29]

Caspar Fraxinusról így szól részletesebben Bálint Sándor:

„Gáspár doktor több nyelven írt és olvasott… Nyelvét derűs, bölcs humor és töretlen szegedi tájszólás jellemzi. Eddig ismert leveleiből világnézete is visszatükröződik. Nem tesz nyílt hitet sem a katolikus egyház, sem a protestáns felekezetek mellett. Valami humanista, Erasmusra emlékeztető kereszténység hívének tetszik. Egyéniségén nyilván megőrizte Padova független, szabad, nagyvonalú reneszánsz szellemének bélyegét is. Különös, hogy leányának igen jellemzően és sokat sejtetően a »Bogumila« nevet adta, ez talán még szegedi gyermekkorának eretnekgyanús emlékeit tükrözi.”[30]

 

Hit, tudás, maleficium: világnézeti sajátosságok

A Bálint Sándor által is említett világnézet központi szerepet játszik Bene Zoltán regényeiben, mivel a lelkiismereti kérdések életre szóló döntések elé állítják főhőseinket. Éppen a hittel átitatott léthelyzetek dilemmái, a fél évezreddel ezelőtti észjárás hiteles, érzékletes ábrázolása adja mind a Hollók gyomra, mind a Farkascseresznye egyediségét, kiválóságát. Hiszen a szereplők vívódásai, reményeik, életük sodrának alakulása csakis a 16. századi gondolkodásmód fényében válik érthetővé, és Bene Zoltán ebbe mesterien avatja be az olvasót.

Vajon a testvéri szeretet vagy a kor erkölcsi mércéje mentén meghozott ítélet az erősebb? Felül tudja-e írni egyik a másikat? Létezhet-e együtt a kettő?  Vajon a hit, a tudás, a babonaság, a szerelem vagy önmaguk boldogulása vezérli a szereplőket a döntéseik meghozatalakor?

A két regény hősei útjuk során bajba sodorják önmagukat, barátaikat, testvéreiket, máskor pedig éppen a környezetükért, városukért, a később ott élőkért hoznak meg olyan döntéseket, amely akár saját sorsukat is megpecsételheti. Ezek a fordulatok is a 16. század Európáját, azon belül is Szegedet hozzák közel az olvasóhoz mindkét regényben.

*

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Bene Zoltán két regénye, a Hollók gyomra és a Farkascseresznye olyan hősök révén tárja elénk a hódoltságkori Szeged világát, mindennapjait, akik akár mi magunk is lehetnénk. Velük együtt sétálhatunk a Palánkot Alsóvárossal összekötő Szentháromság utcában, velük érkezhetünk meg Alsóváros évszázados kolostorának falai közé, lehetünk a ferences testvérek óráinak hallgatói, gyógynövényes kertjüknek gondozói. Gondolatban végigjárhatjuk az őelőttük kitárulkozó 16. századi Európa nagyvárosait, egyetemeit, és az ő dilemmáik érzékeltetik számunkra, hogy milyen lelkiismereti nehézségekkel kellett szembenéznie a kor emberének. A regényeken keresztül tehát képesek lehetünk megérteni magát a korszakot: a 16. századot; egyúttal elmélyülhetünk Szeged egy meghatározó időszakának alaposabb megismerésében.

Illusztráció: Szegedi vár, XVII. század (dr. Somorjai Ferenc grafikája).

---

Jegyzetek

[1] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010. E-könyv: 2019, PairDime, Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013. E-könyv: 2019, PairDime

[2] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 9. oldal.

[3] Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013. E-könyv: 2019, PairDime.

[4] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 15–16. oldal.

[5] Vö. Blazovich: Szeged rövid története – Dél-Alföldi évszázadok 21. Szeged, 2007, 32. és 43. oldal.

[6] Vö. Blazovich im. 31–32. oldal vagy Bálint Sándor: Szeged városa. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1959, 5–8. oldal.

[7] Kisházi-Kovács László: A városi kegyuraság Szegeden (A kezdetektől 1850-ig) című munkájában ennek a fejlődésnek alapjaként tekint egyrészt a gazdasági tényezők közül a sószállításra, a kereskedelmre (a Bizánccal történő kereskedelemre, a bor- és szarvasmarha-kereskedelemre), valamint a valllási és politikai tényezőkre. Vö Kisházi-Kovács László: A városi kegyuraság Szegeden (A kezdetektől 1850-ig). METEM, Budapest, 2006, 79–86. oldal.

[8] Vö. Blazovich, i. m. 27. oldal.

[9] Blazovich, i. m. 28. oldal.

[10] Kisházi-Kovács, i. m. 93. oldal.

[11] Bálint, i. m. 32. oldal.

[12] Vö. Blazovich, i. m. 53. oldal.

[13] Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Franklin Társulat, Budapest, 1891. 91. oldal.

[14] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 34–36. oldal.

[15] Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013, 84. oldal.

[16] Vö. Kisházi-Kovács, i. m. 94. oldal.

[17] Vö. Kiss Norbert: 700 éve a város szolgálatában. In: Szeged, várostörténeti és kulturális folyóirat, 2017. október.

[18] Vö. Molnár Antal: Püspökök, barátok, parasztok. METEM, Budapest, 2003, 35. oldal.

[19] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 52. oldal.

[20] Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013, 12. oldal.

[21] Vö. Molnár Antal, i. m. 36. oldal, vagy Lukács Zsuzsa: A Szeged-alsóvárosi középkori kolostoregyüttes. In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor. Szeged, 2000 (Dél-Alföldi Évszázadok 13.).

[22] Varga András: A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára – A könyvtár Dubecz József által összeállított katalógusa, 1846. Scriptum, Szeged, 1998, 97. oldal.

[23] Bálint Sándor: A szeged-alsóvárosi ferencrendi kolostor hajdani gyógyító tevékenysége és orvosi szakkönyvei. In: Comm. Hist. Artis Med. 73–74. 1974. 173–174. oldal.

[24] Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013. 14. oldal.

[25] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 60. oldal

[26] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 66–67. oldal.

[27] Bálint Sándor: Szeged reneszánsz kori műveltsége. Akadémia Kiadó, Budapest, 1975, 75. oldal.

[28] Bene Zoltán: Hollók gyomra. Kompiláció néhány lehetséges kézirat-töredékből. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010, 14. fejezet – 57–58. oldal.

[29] Bálint Sándor: Szeged reneszánsz kori műveltsége. Akadémia Kiadó, Budapest, 1975, 75. oldal.

[30] Bálint Sándor: Szeged reneszánsz kori műveltsége. Akadémia Kiadó, Budapest, 1975. 75–76. oldal.