Ajánló idei könyvheti kínálatunkból – Zorkóczy Zenóbia: Kaszáló színésznő, avagy ufó a Székelyföldön

Zorkóczy Zenóbia 1971-ben született Székelyudvarhelyen, színész, előadóművész, publicista.
A színművésznő, aki Ady halotti maszkjának másolatát őrzi hálószobája falán, és lázasan érdeklődik az irodalom, a mitológia iránt, kőszínházi stabil státusát felhagyva megpróbálkozik a lehetetlennel: egyéni előadóművészként kultúrát, színházat, klasszikus és kortárs irodalmat juttat el a Kárpát-medence legszegényebb magyar lakta településeire, a szórványba, a roma iskolákba, ahol élő színész vagy író még sosem fordult meg. Felnőtteknek szánt előadásaival bejárta Nyugat-Európát, megfordult a tengeren túl, szerelmes verseket tartalmazó műsora számos középiskolással szerettette meg a magyar költészetet. A művésznő a világjárvány miatt munka nélkül maradt, és második szerelménél, az irodalomnál talált menedéket. Tárcanovelláit, jegyzeteit az Erdélyi Előretolt Helyőrség, az Irodalmi Jelen, a Magyar Nemzet és az Országút közölte. Nagy sikerű írásai révén az olvasók a koronavírus alatt kicsit felszusszanhattak, a legkeserűbb pillanatokban jókat derülhettek a székely nép csavaros észjárásán. Mit szólnak egy kaszáló művész fehérnéphez a háromszéki kicsi faluban, mit mondanak az emberek a csepütelefonon, milyen haszna van egy régi kemencének és egy faguggoldának az udvaron, hogyan lesz a pálinkafőzdéből agóra? Ha elolvassák a Kaszáló színésznő, avagy ufó a Székelyföldön  című kötet írásait, kiderül! (Varga Melinda)

Ízelítő a Kaszáló színésznő, avagy ufó a Székelyföldön című tárcakötetből

Mire jó a muzsgyé?  
 
Egyre több ismerősöm válik megközelíthetetlenné a fokhagymaszag miatt. Azt mondják, évezredes, bevált recept a vírusok ellen. De van még egy hatása a fokhagymának, amiről csak a legokosabb székely asszonyok tudnak: leszoktatja a férjeket az italozásról.  
Ezen világrengető felfedezés pedig a következőképpen történt. Marcsi már régóta mondogatta a férjének, hogy „vagy a pálinka, vagy én!”, ám a férje e két, igencsak jó dolog közül sohasem tudott választani. Az asszonynak végül a faluvégi vénasszony azt mondta, hogy a fokhagyma mindenre es jó, például az iszákosságra, próbálja csak ki. Az okos fehérnép pedig így tervezett:  
– Az emberem mindenből az erőset szereti: pálinkából is, és fokhagymából is. Az előbbit legalább ötven fokon, az utóbbit úgy, hogy sírjon tőle. Igen ám, de a kínai fokhagymából hiába rakok két fejet a muzsgyéba, férjemnek meg sem kottyan. Erősebb fokhagyma kell! Ez még a vírus előtt, az ántivilágban történt, s a gondolatot tett követte. Beszerzett mindenféle fokhagymamagot, s kertecskéjében nevelgette. De nem történt semmi különös: a férj csak ette a különféle fajtákat, még az orra sem cseppent meg. Hát egyszer csak az egyik francia fajta elfogyasztásánál az asszony látja, hogy a férje elveresedik, s fújtat nagyokat. Majd potyognak a könnyei, és elégedetten ezt mondja: „Na, ez igen!” – és sírva megeszik még vagy négy-öt cikket, mert többet nem bír lenyelni.
Bizony a férjet annyira földhöz vágta az a francia fokhagymácska, hogy utána egy ideig nem is nyúlt a pálinkához. Aztán lassacskán a pálinkáról is leszokott, mert milyen 66 dolog lenne beismerni azt, hogy egy kicsi nyüvény erősebb, mint a székely ember. Már csak ezért is tovább ette a fokhagymát, ha beledöglik is. Ám nem döglött bele, mert inni már nem volt ereje.  
Aztán jött ez a világjárvány, és elkezdődött a faluban a vita arról, hogy a pálinka öli-e jobban a vírust, vagy a fokhagyma. A férfiak minden reggel, délben és este poharat ürítettek, hogy vírustalanítsanak, de egyszer csak kiderült, hogy az egyik alapember elkapta a vírust, és belehalt.  
Onnantól Marcsi vette át a falu irányítását. Kitanította az asszonyokat, hogy minden étkezéshez nagy adag muzsgyét adjanak ebből az új fajtából. Azóta olyan büdös és egészséges lett a falu férfi népe, vagy büdösül egészséges, hogy nemhogy az emberek, de a vírus sem tudta megközelíteni őket. Emellett lassan, de biztosan leszoktak a pálinkáról.  
A tanulság ebből az, hogy az okos asszony a férjének muzsgyét ad, ami távol tartja tőle az ivócimborákat is, a pálinkát is, a vírusokat is, és a magányos nőket is.  
 
 

Karanténbörleszk székelyeknél

Részlet Juhász Kristóf kritikájából (A hónap alkotója, 2023. május 17.)
 
Zorkóczy Zenóbia Kaszáló színésznő, avagy ufó a Székelyföldön című tárcakötete a természetes életösztön csattanós válasza a válságra: a járványt és a bezártságot parodikus kedéllyel fogadja, s végső soron a karantén szülte helyzetek abszurditását sem láttatja másképp, mint a Székelyföldön alapvetően szapora, egyéb furcsaságokat. Amik természetéből adódóan szerzőnk például senkinek nem fogja kölcsönadni az autóját:
„Kedves látogatóim kérték, és normális körülmények között oda is adnám, de itt nálunk nincsenek normális körülmények, csak nem normálisak. Mert ez az abszurd országa, Ionesco és Caragiale találták fel, addig nem is létezett. A helyzetkomikumokat és helyzettragikumokat mit sem sejtő vendégeimet, barátaimat nem tehetem ki különböző helyi specifikumú nonszenszeknek. (…) Ha hajnali egykor indulsz el otthonról, hirtelen egy vaddisznó keresztezi az utadat, kettőkor meg egy medve, háromkor szarvasok, négykor ordas farkas, ötkor a kicsi huncut róka, hatkor egy ló valamelyik bokorból kiugrik az útra, hétkor tehéncsorda duvad veled szembe, nyolckor a legelő bárányok állják utadat, kilenckor a kígyó napozik a melegedő aszfalton, a későbbi időpontokban valószínűleg a rendőrök állítanak le, délután szintén. A mi országunkat a befizetett autósbüntetésekből tartják fenn.”
Az afféle egyperces novellákként, rövid történetekként olvasható tárcák hangvétele a kortárs székely irodalomra jellemző könnyedség és közvetlenség. Zorkóczy Zenóbia, ahogyan színésznőként, úgy íróként sem trükközik, nem beszél mellé: őszinteségével invitálja az olvasót egy kis falu karanténvalóságának lazán fölskiccelt börleszkjeibe. Kaland itt az élet, bármibe is kezdjen az ember a kerítésépítéstől a tűzifa megrendeléséig, vagy ha más nem akad éppen, a szomszédok mentik meg az unalomtól. 
 
A teljes kritika ide kattintva olvasható.
 

„Az első tárcám, úgymond, egyfajta altató volt”

Részlet Juhász Kristóf interjújából Zorkóczy Zenóbiával (A hónap alkotója, 2023. május 17.)
 
 
– Színésznőként magad állítottad össze előadásaid szövegkönyvét, Ady, Hervay Gizella, Michael Ende: csak néhány név halhatatlan munkatársaid köréből. Improvizatív, interaktív gyermekelőadásaid összekötő szövegeit te írtad, és már kezdetektől az irodalom bűvöletében élsz. Tárcaíróként, novellistaként ki hatott rád, ki volt a példakép, a segítő, akár a halhatatlanok, akár a kortársak közül?
 
– Rengeteget olvastam, amíg egy-egy témámhoz, előadásomhoz megtaláltam a megfelelő irodalmi anyagot. Az utóbbi tíz évben tudatosan keresem a jó ízléssel íródott, derűsebb, humorosabb szövegeket, mert ilyenekre is szüksége van az emberi léleknek. Az egyetemi éveim alatt Arisztophanész drámáiba voltam szerelmes. I. Luca Caragiale szemléletmódja gyermekkoromtól velem van, nagyon szeretem, ahogy a drámáiban kifigurázza a képmutató, hatalmaskodó, okoskodó, fennhéjázó, szenteskedő, és csupa ó-val és ő-vel végződő jellemhibákat. Fontos könyv volt számomra Bergsontól A nevetés. Jancsó Adrienne előadóművésznő, néhai mentorom arra biztatott, hogy magamból induljak ki, így mindig önjáró voltam, sose utánoztam senkit, és ez az írásban is fontos szempont nálam. A legnagyobb megpróbáltatásaim alkalmával humorral próbáltam felülemelkedni a helyzeteken. Ilyen vagyok. Mindig kerestem, hogy fentről lássam magamat, magunkat.
A legelső tárcámat csak azért írtam, mert vidéki életünk első pálinkafőzéséből hazaérve, este nem tudtam álomba szenderedni a sok élménytől. Majd a több órás álmatlanság után arra gondoltam, kiírom magamból a látottakat, hátha kitisztul az agyam, és tudok pihenni is. Tehát az első tárcám, úgymond, egyfajta altató volt, két perc alatt megírtam, majd elaludtam. Ez röviddel a járvány kitörése előtt történt. Másnap elolvastam, és jót kacagtam rajta. Majd felolvastam családtagoknak, barátoknak, és ők is dőltek a hahotázástól. Na, gondoltam, akkor elküldöm egy irodalmi lapnak is, lám, mit szólnak hozzá. Így történt, hogy életem első tárcáját azonnal publikálták az erdélyi Előretolt Helyőrségben.
Visszatérve kérdésedre, a gyermekelőadásaim összekötő szövegeit tényleg én írom, amit nevezhetünk előgyakorlatnak is, ami az írást illeti.
 
– A könyvedből sok minden kiderül arról, mi történt veled az elmúlt években, de kíváncsi lennék arra is, hogy a megírása óta hogyan sikerült visszarázódni a turnézásba, a vándorszínész-létbe?
 
– Hála a Jóistennek volt és van egy sikeres pályázatom a Nemzeti Kulturális Alapnál, így visszatérhettem a szeretett gyermekekhez előadásokat tartani. A tavaly 87 fellépésem volt, járványhelyzet után, úgy gondolom, ez nagyon szép eredmény.
 
– Mennyit változott a világ azóta, hogy majdnem egy évtizede elkísértelek egy turnéra?
 
– Az átlagember elszegényedése folyamatosan zajlik, ezért egyre kevesebb helyen lehetséges önerőből előadásokat tartani. A covid alatt a gyermekek elmagányosodtak, gyakran magukra maradtak a félelmeikkel. Elképzelni is szörnyű, milyen lehetett a kicsiknek látni, hogy a szülő is tanácstalan, és be van pánikolva a halálos ragály miatt. A bizalmat valahogy újra kell építeni, hogy újra tudjunk felszabadultan nevetni és együttműködni.
 
A teljes interjú ide kattintva olvasható.