Olivér az elsődleges világban

Húszéves vagyok.

Fekszem a szülőasztalon kiterítve. Fájdalom-hullámok ostorozzák hasamat. A kínok felkapnak, a mélybe rántanak. Egyedül vagyok a kétellyel, a szenvedéssel. Talán oltalmaz valaki.

Jön Ciceró, a nőgyógyász. Int a bábának, beszéljen, mondja, mi legyen, mit tegyek.

Ötvenéves vagyok.

Huszonötödikére virrad. Kiárad a langyos patak.

– Készülj, Diana! – kopogtat Olivér.

Diana fekszik a szülőasztalon kiterítve. Ismeretlen gyötrelemvilágba vetődik. A kétségek nem eresztik. Felkapják, a mélybe rántják, odavágják. Ráncigálják, huzigálják. Egyedül marad a szenvedéssel, kettesben egyes-egyedül.

Gyöngyözik a homloka. Kidagad a halántéka. Cserepes lesz a szája. Vadul ver a szíve. Vérben úszik a szeme.

Szólok hozzá, nem válaszol. Diana levegő után kapkod. Oltalmat én nem adhatok. Önkívületbe kerül. Nekem észnél kell lennem.

Hívom Cicerót. Jön. Int a bábának, beszéljen, mondja, mi legyen, mit tegyen Diana.

– Jó volt, míg kicsi voltam. Lebegtem, reméltem. Most szorongok, útnak indulok – gondolja Olivér.

Nekiveselkedik. A szűk körön a fejével kell átfurakodnia. Nincs mibe kapaszkodnia.

Az élet fénye szólítja, várja. A Földön közöttünk van hivatása. Lélegzetet kell vennie. Sírással kell a levegőt megszereznie.

Istenem, segíts: Olivér és Diana között közvetíts!

Nekiveselkednek. Ciceró próbálja Olivért kitessékelni. A bába a kaput próbálja nyitogatni.

Diana és Olivér áll az ismeretlenbe vezető kapu előtt.

Ezt a kaput nem lehet megkerülni, nem lehet visszafordulni. Ezen a kapun át kell jutni!

Olivér elsimul, elnyúlik. Ott van még a körön belül a csatornában, de a körvonala már nem látszik.

Megjelenik Olivér feje búbja. Visszacsúszik. Újra visszacsúszik. Ismét visszacsúszik.

Dianát nem lehet vigasztalni, nem jut el hozzá szó. A Teremtés ereje áradni kezd a testén. Vad, mélyből jövő, magasba törő hang szökik fel torkán.

Isten veled, magzati másvilág! Itt a feltámadás!

Kicsap az életvíz, ötödik nekiveselkedésre Olivért kiveti egy hullám a partra. Lubickolás után jöhet a földönfutás.

Itt van köztünk a lélekkel megelevenített világban.

Ő a századik gyerek, akinek anyját is Ciceró segítette világra.

Olivér olajfaültető. Tündér. Oroszlán.

Kék-fehér ember. Fehér a magzati máztól. Kék a kíntól.

Nyújtott a koponyája. Középtől mintha másik koponyája is lenne. 

Elvágom a köldökzsinórját. Mint a puha köröm, pattan.

Mandulavágású szeme akár Kubláj káné. Dzsingisz kán unokája tudta a mongol közmondást: „Lóhátról meg lehet hódítani egy birodalmat, de az irányításhoz le is kell szállni a lóról.”

Olivérnek először a szülőasztalról kell leszállnia, csak aztán a (magas) lóról.

Kézbe veszem. Nem sír. Szárnyas oroszlánangyal. Kétségárnyék fut át az arcán, összehúzza a szemöldökét. Nem lehet vigasztalni, önmagából kell erőt merítenie.

Isten életben tartja a nagy út után Olivért.

Isten életben tartja a nagy út után Dianát.

Isten életben tartja az embert a hosszú út után.

A szülés stációját mindenkinek látnia kellene!

Aki az élet világra jöttét látta, többé nem vétene az élet ellen. Önmaga élete ellen, mások élete ellen.

Többé soha senki nem tenné kockára, nem herdálná, nem pusztítaná el az életet. Nem lenne egyetlen gyilkos, egyetlen öngyilkos sem!

Aki az élet világra jöttét látta, megköszönné a Teremtőnek az életet!

Teremtő Istenem, köszönöm az életet!