Falstaffok és Falstaffinák irodalmunkban

László Ferenc kötetének címe, a Honi bestiárium az ókorban és a középkorban kedvelt legendás „lények” jellemrajzának példázatokkal kísért műfaját erkölcsi leckék kíséretében eleveníti fel. Csak nála nem egyszarvúról, főnixmadárról és más hasonló, kitalált és bizarr bestiákról olvashatunk, hanem a magyar irodalom egykori csillagairól. Olyan érdekes, panoptikumba illő figurákról, akiket Márai Sándor joggal nevezett „a magyar bestiárium különösségeinek”. A kötet címére a Hegyi Péter tervezte borító is hatásosan játszik rá. Móra Ferenc, Palotai Boris, Herczeg Ferenc, Heltai Jenő, Zilahy Lajos, Karinthy Ferenc falon függő, bekeretezett fotói előtt díszes agancsú, szarvasfejű öltönyös férfialak pózol, eszünkbe juttatva Shakespeare Harry hercegének korhely lovagját, a windsori víg nők felszarvazott, önhitt csábítóját. Mert bizony a kötet figurái is sokban hasonlítanak Sir John Falstaffra. Többnyire a percnyi siker reményében váltották aprópénzre tehetségüket, „elhagyva a Nehéz Múzsát”, mint Abody Béla, Galsai Pongrác, Darvas Szilárd vagy Nagy Endre. Így az egykor népszerű szerzők többsége ma már irodalmunk ködlovagjainak sorát gyarapítja. De ahogy László Ferenc is idézi az örök Cini Karinthy Ferencet: „… az irodalmi élet valami olyasféle, mint a Habsburg-dinasztia, nemcsak a nagy, bölcs és felvilágosult uralkodóknak jut szerep a folytonosság fenntartásában, de a kevésbé jelentékenyeknek, mi több, még a terhelteknek és a hülyéknek is.”

A vállaltan szubjektív 33 írói portrét és pályaképet tartalmazó kötet legtöbb írása már megjelent a Magyar Narancs folyóirat Elsüllyedt szerzők sorozatában. A megidézett irodalmi alakok között felülreprezentáltak a magyar kabaré arany- és ezüstkorának alkotói: Nagy Endre, Gábor Andor, Heltai Jenő, a Kellér testvérek, Andor és Dezső, Darvas Szilárd, Tabi László.  Női szerző viszont csak kettő szerepel: Fehér Klára és Palotai Boris. Mint az előszóban László Ferenc megjegyzi, ez inkább a véletlen, mint szándékosság műve: „Úgy alakult, hogy a női szerzők ott rendre másoknak jutottak, a könnyű múzsának hódoló skriblerek és konferansziék közül egészen szabadon válogathattam.” De így sem panaszkodhatunk, mert érdekes és különc figurák ezek között az írók között is szép számmal akadtak. László Ferenc pedig kifogyhatatlan és élvezetes anekdotázó, irodalmi alakjainak kisebb-nagyobb emberi gyarlóságain is szívesen élcelődik. Mert az életet élvező, sőt leginkább nagykanállal habzsoló falstaffi hőseinek életútja bővelkedett mulatságos, pajzán vagy éppen tragikomikus fordulatokban. Még az olyan első pillantásra feddhetetlen mintapolgár és mintaférj, mint Móra Ferenc élete sem mentes apróbb tévelygésektől, hűtlenkedésektől.   

László Ferenc címválasztásai is igazi telitalálatok, szellemes, pár vonással felvázolt karikatúrák. Az Egy irodalmi buffo egyszerre utal az élvezeteket habzsoló Abody Béla piknikus alkatára, játékszenvedélyére és az opera iránti rajongására. A negatív örökbecs robotosa hasonlóan találóan jellemzi a szocialista világutazó Fehér Klárát, aki emellett a hétköznapi apró bosszúságok egyszemélyes panaszirodájaként is nagy népszerűségnek örvendett. A Vitéz kis úr egyszerre utal a kritikus Gyulai Pál apró termetére és lobbanékony vérmérsékletére, párbajig menő vitázó kedvére. A hebegő atya ki más is lehetne, mint a kabaré első beszédhibás konferansziéja, Nagy Endre? Ahogy Az utolsó konferanszé nem is lehet más, mint Kellér Dezső, a függönybe kapaszkodó, kopasz, elálló fülű emberke, aki a Darvas Szilárdtól ellesett „két eset van…” nyitómondattal vezette be poénjait. A hetvenkedő katona találóan jellemzi Illés Bélát, aki egy idő után a saját katonai dicsőségének folytonos felemlegetését oly kevésnek találta, hogy még egy, a magyar szabadságharc mellé álló orosz cári katonatisztet is kitalált hozzá, Alekszej Guszev százados személyében. A díszalak cím mögött az a Pekár Gyula rejlik, akinek művei napjainkra már elavultak ugyan, de impozáns alakját megcsodálhatjuk a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany-szoborcsoport tagjai között. Róla mintázta ugyanis Strobl Alajos vitéz Toldi Miklós figuráját. Az M. férjét pedig már magyarázni sem kell, Szobotka Tiborról van szó, aki nem életművével, hanem Szabó Magda férjeként íródott bele a magyar irodalomtörténetbe.  

Bár László Ferenc előszavában hangsúlyozza szubjektivitását, hogy saját ízlése szerint válogat alanyai művei között, mégis biztos értékítéletű kritikus, amit az is jelez, hogy meglátásai egybeesnek az irodalomtörténész szakma többségének véleményével. A kötetet függelékként egy Felhasznált és ajánlott szakirodalom fejezet is kiegészíti, amelybe László Ferenc jobbára a saját álláspontjától eltérő megközelítésű szakmunkákat válogatta be, így kínálva lehetőséget az olvasóknak más nézőpontok megismeréséhez. Ugyanakkor az életrajzokhoz és korrajzokhoz hasonlóan László Ferenc rövid műelemzései is szellemesek és izgalmasak, szinte kedvet kapunk, hogy kézbe vegyük Kellér Andor, Nagy Endre, Bánffy György, Eötvös Károly, Gyulai Pál, Karinthy Ferenc, Határ Győző, Nagy Lajos, Heltai Jenő vagy Móra Ferenc műveit.  

Viszont a kötet stílusán érződik a zsurnalisztákat gyakorta jellemző pongyolaság. Így a szóismétlések, különösen az irány, sőt Herczeg Ferencnél egyenesen az ’irály’ és a ’tárgyalta, tárgya’ szavak gyakorisága egy idő után fárasztóan hatnak. De még inkább a László Ferenc „antik argónak” nevezte idegen szavak sűrű használata. Néhol szófacsarásig menően túlbonyolítottak vagy éppen ódivatúan elavultak, mint például az ’allűrisztikus, respektábilis, terapisztikus, rezideáló, dezignált, literáti’ szavak. Továbbá Fehér Klára A tenger című életrajzi regényének folytatásai kapcsán az írónő fő ideológiai problematikájának „a kontinuitás–diszkontinuitás apóriáját” tartja, magyarán a folytonosság és folytonosság hiányának feloldhatatlan ellentmondásait.    

Összességében szellemes, érdekes, okos könyv László Ferenc irodalmi portrésorozata, amely sok felfedezést és meglepetést tartogat olvasói számára egykor sikeres, de mára többnyire a feledés homályába vesző íróink életéről, munkásságáról. Mert az irodalmi életre is igaz: a nagy bolygók körül számtalan kisebb-nagyobb égitest kering, de rájuk is szükség van, mert velük együtt lesz teljes az éjszakai csillagos égbolt látványa. Nem szabad tehát megfeledkeznünk a kismesterekről sem. A kötetből szemezgetve kiderül, tartogatnak bizony még az ő életműveik is meglepetéseket a jelenkor olvasói számára.  

László Ferenc: Honi bestiárium. 33 portré és pályakép a XX. századi magyar irodalomból. Jaffa Kiadó, Budapest, 2022.