Nem visz rá a lélek

Ha kidobod a fogkeféjét, amit senki más nem fog használni, úgy érzed, mintha elárulnád. Ott a mobilodban a száma, nem mered kitörölni, nehogy azzal gyilkold meg őt. Jön neki egy levél, és kirakod az asztalra, hogy jól lássa, pedig tudod, hogy nem jön soha többé. Meg kéne szüntetned az e-mail-fiókját, de nem visz rá a lélek. Egyáltalán, a telefonja is ott hever lemerülve, nem mered feltölteni és megnyitni, belenézegetni a fotóiba, a naptárába. Pár nappal a halála után még jelzett az a vacak masina, hogy be kéne menni a nyugdíjfolyósító intézetbe.

Közben nem lehet örökké tárolni az összes kacatot. Arra a világ összes polca és szekrénye sem lenne elég. Nem árulsz el senkit, ha a gazdátlan tárgyaktól megszabadulsz. Csak visszatérsz az életbe, és az elhunytad emlékét elrendezed a többi kedves halott közé. Imádkozol, hogy mihamarabb Isten seregébe kerüljön. Elmész mindenféle hivatalba, ahol tömérdek papírt töltesz ki, melyekre feljegyzik, hogy szeretteid pontosan mikor boldogultak meg. Kiderül, napra pontosan mikortól vonják be az igazolványaik érvényességét, mert többé nem lesz személyijük, nem vezethetnek autót, nem lehet tulajdonuk, nem jár nekik nyugdíj, se más jövedelem. Mintha kirabolnád őket, mintha lenyúlnád mindenüket, amiért egy életen át küzdöttek. Kínoz az önvád, pedig semmi alapja, semmiről nem tehetsz. Nem tettes vagy, hanem áldozat, éppen most vesztettél el valakit. De bármilyen fájdalmasak is ezek az ügyintézések, segítenek lezárni egy szakaszt. Ahogy lassan mindent elpakolsz, a dolgok helyükre kerülnek. Nem kell az elhunytat elfelejteni, kiradírozni, nem kell úgy tekinteni rá, mintha sosem létezett volna. Csak máshová kerül az agyadban, a szívedben. Átrakod egy másik zsebbe vagy fiókba, de nem búcsúzol el végleg, mindig tudni fogod, hogy ott van, és akárhányszor előveheted.

Persze idővel másféle szemrehányásokat is teszel magadnak. Vádolod magad, miért nem tetted meg ezt vagy azt, amíg élt. Miért nem vitted el még egyszer abba a hangulatos kerthelyiségbe. Miért nem szántad rá a napot, amikor a kedvenc zenekara Bécsben járt, nem túl nagy távolság. Te is milyen régen jártál Bécsben, pedig itt van, egy macskaugrásnyira. Mennyit kérte, hogy csavarozd vissza a meglazult zsanért az egyik szekrényre. Annyira zavarta őt, de most már mindegy. Egyik télikabátját nem vitted el tisztíttatni. Vagy még nem hoztad vissza a tisztítóból. Most meg már hiába hozod el. És miért nem beszélgettél vele többet. Biztos van egy csomó dolog, amit el akart mondani. Olyan az ember, mint egy feneketlen kút. Sosem lehet teljesen megismerni. Csak az Istennek van olyan vödre, amivel minden vizet ki tud meríteni belőle. Téged pedig egy darabig kísértenek ezek a gondolatok. Miért nem írtad össze, amiket mondott. Akkor örökre emlékezhetnél rá.

Lehet, hogy nem is ismerted igazán. Fogalmad sincs, hogyan viselkedett, amikor nem láttad, amikor nem veled volt, amikor nem is éltél. Lehet, hogy egész más volt, mint amilyennek ismerted. Mondjuk összefutsz egy gyerekkori osztálytársával, és kiderül, hogy szerette a matekot. Matematikus akart lenni, aki csak számokkal foglalkozik. Ő, aki szerinted folyton elrontotta a számolást, egyszerűen képtelen volt rá koncentrálni. Az ilyesmik összezavarnak. Már nem is tudod hirtelen, ki volt valójában. Legszívesebben kiszednéd a sírból vagy az urnából, jól megráznád a vállánál fogva, és megkérnéd, árulja el, mi az igazság. De ez nem lehetséges. Márpedig addig hogyan pakolhatnád el őt az agyad egyik fiókjába, amíg ennyi mindent nem tudsz róla?

Megesik, hogy kutatni kezdesz a kedves halottad holmija közt. Amit nem tartasz meg belőle, azt úgyis mind ki kell dobni vagy elégetni. Igen, van, amit nem elég kidobni. Ha túl sok fotó van, képtelenség az összeset tárolni, de szemétbe se kerülhet, mert még visszaél vele, aki megtalálja. Mégiscsak olyan valakinek az arca van rajta, akit szeretsz, és akit a halála után is meg kell védened. Meggyújtod vagy összetéped a régiek arcát, hiába fájdalmas látvány, ahogy közben bámulnak rád. Egy kicsit olyan, mintha élő embereket semmisítenél meg. Persze oda is adhatnád másnak, hogy ő intézze el, de az se sokkal jobb. Akkor az fog bántani, hogy ez a te kötelességed lett volna, de kibújtál alóla.

És akkor mi van, ha a halom papír közt találsz egy igazolványt, egy levelet, egy fotót, amiből kiderül, hogy egy másik férfi felesége volt, még az apád előtt? Apád előtt, aki elhagyta, és aki mély sebet ejtett rajta. Rajta is, meg rajtad is. És akkor ott van ez a másik férfi, akiről semmit se tudsz. Még utánanézni se lehet. Szabó József. Hány lehet belőle? Több százezer? Egymillió? Anyád meg az első férje, aki nem az apád. Meghalt? Él még? És akkor mi van? Nem a gyereke vagy, de az anyáddal élt. A papírok nem hazudnak. Viszont az élők, úgy látszik, igen.