Átjárások / Befordulások, kifakadások…
Betekintés.
A Nagy Ház: indulatokkal, hittel, szenvedéllyel, tudománnyal, őrülettel, hóborttal, csupa félreértéssel telve! A Nagy Ház: elfojtások és érzelem-túlcsordulások kelyhe…
Ördöngösök hőbörögnek, hővel, köddel kötözködnek…
Pisztisz Kai Sophia – a névtelen görög műve moccant meg a sarokban… Talán, esetleg egy másik névtelené… A leíró egy elhagyatott, omladozó, sötét könyvtárban botorkált, persze, hogy megbotlott – s fejét egy jókora fólió keményített sarkába bevágta, mégpedig Waldemar Haussberg (a göttingeni egyetem egykori docense) Differenzierte Umgebungsphilosophie című négykötetes munkájába…
Ezt a művet akkoron (amikoron), az önmagukat beavatottnak vélt gondolkodók így nevezték: a legújabb kor téveszméinek kompendiuma!
A leíró jóval (órákkal, napokkal?) később, gézzel bekötött fejjel, kissé véres-lucskosan, verejték-maszatosan: egy ismeretlen pultnál eszmélt, rendelt egy újabb duplát, majd az a zavaros gondolat tocsogott megviselt elméjében, hogy a Hindu Köldöknézők világszemléletét és a Pszeudo-Dionüszosz féle Theologia mystica alapelveit mielőbb összevesse… Mára csak ennyi volt (lett volna) a küldetése…
Alpha-kábulatából (kórházban) ébredve pormacskákat, szösz-gombolyagokat, cicc-mix fonal-foszlányokat, szőr-formákat szkennel be (fejben), majd absztrahál, s a csimbókokból, hurkokból, pókháló- és koszmaradvány szövedékekből alkotásokat, megfoghatatlan kinyilatkoztatásokat, sötét mikrokozmoszban lebegő, áttetsző mini-objekteket kreál a művésznő: IHS…
Az Alpha-fej (mélyaltatásban): összegyűrt, megtaposott fekete szemetes-zsák, melynek fulladozó szája tehetetlen-némán ráng… Valahonnan, a folyosó-sötétség vég(bel)éből halk hörgés-morajok szivárognak: anulus fibrosus, auricula sinistra, musculi papillares, ostium atrio-ventri-culare dextrum, hörrr, mirr, emerrr, ventriculus dexter, atrium dextrum, dum, durumm, myocardium, cuspis, endocardium…
Omega-finalicus… Az alkotó (#teklanulla) misztikus gond-varrat görcsei légies-baljósan gomolyognak a bauxit-hályog sötét elme-űrben…
- - -
Ébredés.
A buszmegálló tábláját benőtte – s megette egy óriási platán… Eltévedés! Futás a szertartás moraja felé… Reggel a temetőben, feszülten ráz a testre-dermedt verejték: rááz a hideg, mint az állat, hőgutális elme-zárlat…
A leíró nyirkos öklében, mellkasához nyomva: penész-szagú, fehér szegfűt szorongat… Ájulás-közeli érzetek, tövises ékezetek, bokorba, árokba behúzó, lenyúzó (vélt) kezek…
Hát, a remek Gyurink is elment… Előtte a két jó Endre, Lóri, István és még két Gyuri… Légburok, buborék, vagy mi a fax! Megfulladás, a kurva lánc-dohány és leukémia… Aztán talán én jövök… Mi baj, vérbaj? Ááá, csak egy kis hasnyálka-köd eufória… Hülye vagy, hagyjuk! Olvastad a Fogságot? Még nem, de mondtad, hogy hozod az albumoddal együtt… (A hangoskönyv első része 7 óra, 38 perc, 4 másodperc – szólt egy belső hang…) Holnap a törzshelyen… Ja, most nem arra jössz? Nem, de máshol azért ihatunk egyet…
Pittura la mano divina, scintilla anche la luce assopita! Szabad átforgatásban talán így: az isteni kéz festése még a szunnyadó fényt is megszikrázza… – E talált genovai képeslap által a leíró elvonatkoztat, de hamarosan visszatekint egy másik valóságba, a Nagy (Sárga) Házba, ahol többnyire váltólázas amnézia és kollektív skizofrénia zajlik:
Kleofás zsákruháiba varrt üvegcserepei (pei-mai-pei) kínzóan zörögnek, kínosan csilingelnek… Kárász, Torma és Csóka hadovái – például Sibyllák és földevő aszkéták víziói – cserélnek gazdatesteket… Ó, Maui Taranga és Makaka Tutasa (miam-miam) fiai a botokudok törzsében estek (mai-mai) szellemi fogságba…
Makariuszt, az alexandriait szűknyakú edényben nevelték… Nincs kifejtés, sem tanulság… Az egyiptomi Manakama (ma hajnalra) kénszagú kancává változott…
Varázslónő a vak kanca, másik nevén: Makakanda!
Daimónion szavait (itt) csak félkészre főzte az elmélet-tan üstje. Az emészthetetlen tartalmat ráfoghatnánk az üstre, ha lenne füstje: a ki sem mondott csodának…
