Önmagukba visszatérő ösvények

A nyárra, mint a legforróbb évszakra asszociálva elsőként a vakáció, az utazás, a szabadság juthat eszünkbe. Csakhogy a nyár nem kizárólag az utazásokról szól. Mihez kezdjen a sihederkorba belépő gyermek, a szünidő cirka két és fél hónapja alatt, távol az iskola szigorától és a szülők óvó tekintetétől?

A nyár a szünidő mellett a nagy csavargások, felfedezések korszaka is. Bújócska az elhagyott épületekben, bányákban, erdőkben, de mindenképpen a felnőttek által tiltottnak minősített zónákban. Mindezek szintén tekinthetők utazásoknak, belső vándorlásoknak.

A Bitang nyarak részben a fent említett csavargásokról, felfedezésekről szól. Az ekkor megélt élmény csak a miénk; nekünk kell értelmezni a látottakat, hallottakat.

Száraz Miklós György műve egyaránt olvasható novelláskötetként és regényként. Az elbeszélő főhős az egymáshoz lazán fűződő fejezetekben elsősorban lakókörnyezete, a meg nem nevezett Budapest környéki falu titkai, rejtett zugai után kutakodik.

Ezzel párhuzamosan a nyarak múlásával felfedezi saját testét, a női testet, valamint az átélt helyzetek hatására több alkalommal kénytelen megkérdőjelezni mindazt, amit beléneveltek. Idejekorán szembesül a felnőtt társadalom által közvetített értékrend álságos, kétarcú mivoltával.

A Bitang nyarak magán viseli a fejlődésregény, valamint a nemzedékregény jellemzőit is, mivel a leírásokból, dialógusokból könnyen ráismerhetünk a ’60-as, illetve korai ’70-es évek közállapotaira. Ám jóval többről szól, mint egy meglett ember múltba révedéséről.

Az író számos tabutémát érint, amelytől a kötete aktuálissá válik: a fiatalkori bűnözést, a családon belüli erőszakot és a kirekesztettséget. Kíméletlenül, őszintén tart tükröt a falvakra is jellemző társadalmi kasztosodás elé. A falusi gyerekek nem barátkozhatnak a tanyasi gyerekekkel (még az iskolában sem). Más kibékíthetetlen ellentéteket is felvonultat: vidékiek – fővárosiak; értelmiségiek – munkások.

Maga az elbeszélő is rezignáltan szemléli, ahogyan a szülei, az orvosként dolgozó édesanyja és az íróként tevékenykedő édesapja a munkába menekülnek egymás elől.

A fentiek kapcsán a következő dilemmák is terítékre kerülnek: milyen példát mutatunk az utánunk jövőknek? Milyen történeteket hagyunk hátra? Vagy csupán a semmit, a feledést, vagy ami még rosszabb, a rólunk alkotott előítéleteket? Egyáltalán, véget érhet-e a múlt?

„Minden, ami megtörtént, bennünk él. Csak ki kell várni, meg kell élni, míg a hús, a zsigerek, a nyirok mélyéről fölhabzanak az elfeledettnek hitt történetek. Akkor aztán kísértetekként sorjáznak elő a múltból a rég elfeledettnek hitt alakok.”

Száraz Miklós György azt a kérdést is felveti, részesei leszünk-e egy történésnek, amennyiben a szemlélői vagyunk. Az író a kamaszkori csavargások másik jellemzőjét is bemutatja: az idegen, zárt kertekbe való belopózást, az elhunytak tárgyai közti kutakodást, hátha fény derül az illető korábbi életére, netán bűneire.

„Addig attól féltem, hogy lelepleződünk, észrevesznek, betörőnek néznek, végül is azok voltunk, vagy belebotlunk egy hullába. Akkortól viszont a homályban felsejlő sorsokat éreztem fenyegetőnek. A múltat.”

Az egyes szám első személyben mesélő főhős a kalandozásaihoz alkalmanként kísérőt kap a zűrös családi hátterű Titi személyében, akivel igazán nem mélyül el a barátságuk. Inkább csak egymás mellé sodródnak. Titi tragédiája végül az elfeledettség lesz, és a közöny, a falu közönye.

A Bitang nyarak kalandozásainak másik tárgya a könyvek világa. A főhős lelki odüsszeája részben az elolvasott indiánregények révén zajlik. Hiszen a nyári szünidő hozadéka, hogy a kötelezők helyett végre a kedvenc olvasmányainkkal foglalkozhatunk. Emellett megjelenik egyfajta kultikus helyként a mozi is, amely a távoli, elérhetetlennek tűnő világok hőseit hozza el (mint a Rio Lobo című fejezetben), a szabadság illúziójával.

A fejezetekben váltakoznak az idősíkok, gyakori az ugrás a főszereplő kamaszkorából a felnőttkorába, mintegy önreflexióként, ahogyan újraértékeli a történteket.

„Azt hiszem, megrázó volt a felismerés, hogy nagyanyámból talán már csak a neve maradt meg ugyanannak, ami ő korábban volt, és bizonyos életkorokban az emberek nevét meg kéne változtatni, amikor már semmi közük ahhoz, akik voltak, és akinek a nevét még mindig viselik.”

A kötet nyelvezete olvasmányos, a párbeszédek hozzáadják a kellő pluszt a cselekményhez. Gyakran szókimondóak a dialógusok, de a hitelesség ezt megkívánja. Egy-egy fejezet nyitottan ér véget, ez nem feltétlenül hiba, az olvasóban viszont felmerülhetnek megválaszolatlan kérdések.

Összességében egy elgondolkodtató, önvizsgálatra késztető művet kapunk, indirekt korrajzzal színezve. Számomra az egyik levonható konklúzió az, hogy a gyermeki kíváncsiság igazából sosem múlik el, legfeljebb elfojtjuk tapintatból, a társadalmi elvárások miatt. A másik konklúziót, ami akár mottója is lehetne a regénynek, lássuk a Vérszegény történet Öreg Móré házáról, egy betörésről és egy festményről című fejezetből: „… ám nem mindig vesszük észre, csak azokban a kivételes pillanatokban, amikor kibillent valami, és az érzékelésünk kiteljesedik, képesek vagyunk felfogni, hogy az idő olykor nem egymásutániság, hanem egyidejűség, és megtörténhet, hogy ami elmúlt, az előttünk van, ami mögöttünk van, az a jövő.”

Száraz Miklós György: Bitang nyarak. Scolar Kiadó, Budapest, 2023.