Aranyozza be

Csak párna és csak paplan,
ez most tagadhatatlan,
csak fehér és fehér, 
szívig, nyakig felér.

Csak paplan, nem csak paplan,
ez a megszokhatatlan,
hogy törékeny a test,
vérrel a bőrre fest.

A paplan sziklahegység,
hóba szakadva völgy még,
addig vakít a hó,
míg ér a takaró.

Belső havazás, fájás, 
homályosul a látás,
szétmarva a világ,
elhalkuló viták.

Csak a könyörgés suttog…
A hóban hazajuttok?
Hó minden odakinn,
itt benn szaggat a kín.

Csak gépeken a számok,
ez áldás, az meg átok,
jövőtalálgatás,
félre önáltatás!

Csak az, hogy meddig tervezz,
ide már nem kell jelmez,
ki él, kivánszorog,
az anyag fut, csorog.

Ezer méter magasban
hajóz az ágyad lassan,
imáknak útja van
pókháló-finoman.

Lábfejedet se látod,
s te tartod a világot,
hogy aranyozza be
az élet Istene.