Ismernek téged

Mezey Katalin műveiből összeállított prózaszínházi előadást láthatott a közönség a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a Magyar Széppróza Napja alkalmából. A művekből készült jeleneteket Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek adták elő, a Kossuth-díjas íróval Lázár Balázs beszélgetett.

Mezey Katalin megkerülhetetlen a magyar irodalmi életben. Nyolcvanéves kora ellenére fiatalosabb, mint valaha. Fitt, energikus, és mindenre van ideje, nem úgy, mint fiatalabb kortársainak. Készséges és szeretetteljes, szerény és kíváncsi. Az írók zömét jól ismeri, az ismeretlen kezdőket támogatja, kortársai barátságát megbecsüli, és még a tizenéveseket is felkarolja. Bölcsen átnéz a pitiáner támadásokon és felülkerekedik a nemzedékeket felőrlő ellenségeskedéseken. Saját életével és munkásságával igazolta mindazt, amiért egész életében harcolt: hitet tenni az emberség mellett.

Teszi mindezt azért – gondolom én –, mert egy olyan korban élte le életének nagy részét, amikor ezen értékek, a becsület, a hazaszeretet, az erkölcs csak demagóg plakátszövegek szintjén realizálódtak, a való életben a család hagyományörző szerepe, a kis- és nagyközösségek megtartó ereje a hatalmi rendszer ellenében, ellenséges propagandának minősült. Mezey Katalin az 1950-es években kisgyermekként élte át a pasaréti kertészetük államosítását, és már fiatalon megtapasztalta, milyen a kommunizmus üldözöttjének lenni. Írásaiban gyakran jelennek meg történetek osztályharcról, osztályidegenségről, proletárdiktatúráról és ÁVH-ról. A mai fiatalok már nem is ismerik ezeket a kifejezéseket. Jómagam számtalan irodalmi esten olvastam már a műveiből, például a háromemeletes ház garázsába beköltöztetett munkáscsaládról, vagy a disszidáló barátok, rokonok sorsdöntő pillanatairól, a kizsákmányoló kapitalisták kitelepítéséről, az elhurcolt forradalmárokról. Megrázó történetek az elnyomó hatalom könyörtelen dinamikájáról. Az írónő felnőttként is elszenvedője volt a szocialista évek arctalan ideológiájának. „A Kilencek a legkitaszítottabb, legelesettebb társadalmi rétegek, a parasztság, a munkásság, a deklasszálódott értelmiség legégetőbb aktuális gondjait tárták föl költői erudícióval és szociográfiai hitelességgel úgy, hogy elődjeikkel ellentétben immár nemcsak a létező, hanem az eszmei szocializmust is elutasítják” – írja Pósa Zoltán a forradalmi Elérhetetlen föld antológiáról, melyben Mezey Katalin férje, Oláh János szintén író, költő verse az ikonikus címadó alkotás, és amivel berobbantak az irodalmi életbe, majd ennek köszönhetően hosszú éveken át elhallgattatott alkotói sors lett osztályrészük.

A közép-európai olvasó számára ismeretlenül is ismerős történeteket tartalmazó kötetekből készült válogatást láthatott a néző március 18-án a Hegyvidéki Kulturális Szalonban megrendezett Ismernek téged című pódiumelőadásban, mely a Magyar Széppróza Napja alkalmából került megrendezésre. Érdekessége az estnek, hogy ezt az előadást 2019-ben a Széppróza napi ünnepsorozat keretében mutattuk be a Polgárok Házában nagyszámú közönség előtt, hiszen a Magyar Írószövetség Választmánya – a 2017. november 13-i ülésén hozott döntése értelmében – kezdeményezte, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születésnapján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte a Magyar Széppróza Napját.

A Levelek haza, A kidöntött kerítés és az Ismernek téged című prózakötetekből összeállított prózaszínházi előadás jómagam, és Lázár Balázs színművészek előadásában volt látható az irodalomkedvelő közönség előtt. Az ünnepi este az előadás előtt fél órával megkezdődött, Mezey Katalin munkásságáról szóló riportműsorokat és az írónő által előadott verseket lehetett hallani, nézni a vetítővásznon. Ennek megfelelően nagyszerű hangulatban indult az este, a szép számú nézősereg érdeklődve várta a színházi előadást. Én Verthelly Gabi, a disszidált család gyermeke szerepében, majd A Kidöntött kerítés és az Édesapám nagymotorja című jelenetek Zsuzsijaként, Lázár Balázs pedig több szerepben, az apa, a munkás és a tanár szerepében mutatkozott meg – a színpadon elhelyezett fogasról pillanatok alatt más-más jelmezt öltött, és egy ruhadarab, vagy kiegészítő kellék, jelmez segítségével jelezte a szerepváltásokat.

Az előadást egy rövid beszélgetés kísérte. Lázár Balázs arról faggatta a szerzőt, hogy a kislány szerepében önmagát írta-e meg, a kertészetről szóló történetet vajon saját önéletrajzi esemény ihlette-e.  Mezey Katalin elmesélte, hogy édesapja, édesanyja is ott dolgozott a kertészetben, és gyerekként nagyon különös volt ez a sok megmagyarázhatatlan fordulat, nem is értették. Az igaz történetekben a gyermeki szemlélet, a kíváncsi, őszinte kérdések, ahogy értetlenkednek a felnőttek titkolózásain, vagy a német osztálytársak március tizenötödikei köszöntője, mi a disszidált kislány feldolgozhatatlan traumáját domborítja ki, vagy a kedvenc tanár szívszorító merengései egy szabad külföldi utazásról, a teljes bezártságban, egyszerre szívmelengetően meghatóak, ugyanakkor a humoron keresztül szűrődik át rajtuk ez a nyomasztó, sötét korszak.

Az írónő kifejtette, hogy a prózai írásaiban ráismerni egy-egy saját életmotívumra. Például az Élőfilmben (1984), ami az egyetlen nagyregénye, és a Zöld vadonban (1979), ami kétrészes kisregény és egy elbeszélés, egy fiatal lány a főszereplő, aki vidéken kezdte a pályáját, épp, ahogyan ő. Kiszolgáltatottak voltak a hatalmukkal visszaélőkkel szemben, és mindketten a korrupt és szürke szocialista rendszerben keresték a helyüket, épp, ahogyan ő a valóságban.

Lázár Balázs ekkor az est második felében elhangzó Ismernek téged című kisregényről kérdezte a szerzőt, melynek főszereplője Éva, aki a megyei szakszervezet kulturális és sportügyeinek előadója. Ez a szintén vidéken játszódó felnövekvéstörténet bemutatja azt az ívet, ahogy Éva apránként összerakja a kollégáitól hallott információkat, és rádöbben a mocskos politikai játszmákra, aminek akaratlanul is a játékosa lesz. Ezzel kapcsolatosan az írónő elmondta, hogyan próbálta megőrizni a szocializmus alatt is az egzisztenciális és szakmai függetlenségét. Igyekezett megőrizni lelkében a szabadság iránti igényét, amit, ha elengedünk, akkor el is veszítjük, figyelmeztetett. „Hozott anyagból nem dolgozunk”, idézte Juhász Ferencet, és arról mesélt, hogy ő a saját életéből vett történeteket tudja jól megélni, és megírni, amit átélt és amihez személyes élmény köti. De természetesen elismeri azt is, ha valaki kitalált történeteket vagy meséket ír.

A beszélgetés után a berendezett színpadon újra megelevenedtek a szereplők. A Rezesbányán játszódó irodában megjelent Éva, és az egymást követő jelenetekben három férfi szereplő: Gyuri, Éva férje, Karolcsák Péter, Éva munkatársa, a szakszervezeti központ párttitkára, és Sováki Endre, „mindenki Bandi bácsija”, a tömegsport-rendezvények felelőse. A jelenetekben a párttagfelvételi kérelmét beadó naiv Éva egy napon szembesül azzal a szégyenteljes történelmi eseménnyel, amikor többek között magyar katonák segítségével fojtotta vérbe a Vörös Hadsereg a prágai tavasz néven ismert cseh fölkelést. Addigra azonban Éva már feladta a reményt, hogy „van emberarcú szocializmus, mert nincs”. Mert ez a bűnös korszak embertelen volt, és könyörtelen. És, hogy kitalálják, ki volt Bandi bácsi, ideidézem a mondatait:

„Mondtam már neked: ez a kezem a Rókus kórház, ez pedig a Kerepesi temető! – előbb a bal, majd a jobb öklét emelte fel.

….

– Agyonütnél? – kérdezte Éva.

– Mi az, hogy! – hangzott a meggyőző válasz.”

„Bandi bácsi spicli”, hangzik el az előadásban. A közönség elismerően többször tapssal szakította meg a rendhagyó műsort, és az előadást követő dedikálás alatt többen visszajeleztek, milyen fontos lenne az írónőt és munkásságát megismertetni a fiatalokkal, hisz lassan mi, akik beleszülettünk, is kezdjük elfeledni ezt a korszakot. Pedig nem szabad, mert ahogy Mezey Katalin is emlékeztett rá, a szabadság olyan kincs, amelyért örökké harcolni és küzdeni kell. 

További fotók az estről a lapozható képgalériában!