Görbe ország görbe fáján
A verseket Kopriva Attila Angyal című festményével illusztráltuk
ami következik
harminckét éves villanyszerelő.
tolószékben ül, gubancos
haját anyja fésüli, homlokáról
vizet töröl. álmában
megöli az eltévedt gyermekkatonát.
földbe ássa magát, reszket.
egy csatornaszagú bunkerben
minden éjjel
levágják a lábát.
arra vár, hogy megöregedjen.
ötvenkét éves festő.
műtermébe zárkózik,
maga köré festi a világot –
montmartre,
szabadság-szobor, egy
görög sziklatemplom –
sirály ül az ablakpárkányra,
havazik.
arra vár, hogy megöregedjen.
huszonhárom éves egyetemista.
idegen országokban bolyong. elsodorja
a tömeg, rossz villamosokra száll.
ablaküvegeiken az otthoni kert
málnabokrai burjánzanak.
a pályaudvaron öt óra tizennyolc
perckor vonat indul a határ felé.
amikor álmatlan, kimegy,
nem száll fel.
arra vár, hogy megöregedjen.
tizenkilenc éves munkakereső.
legalább egyszer
tenger partján aludna.
február van, havas eső, amikor
a katonaruhásokkal eltűnik
a beszkidi alagútban.
egyikük amerikáról beszél,
másikuk szobrász lesz,
a harmadik öt gyermeket akar.
szüleik dermedten állnak
a peronon. arra várnak, hogy
megöregedjenek.
negyvenegy éves orvos.
boszorkányok követik.
a mennyezetre tapadnak,
megbújnak a parketta réseiben,
lyukakat vájnak zsebeibe.
azok nevét sorolják, akik
őt látták utoljára.
arra vár, hogy megöregedjen.
harminchét éves író.
asztala fölött görnyed,
az atlanti-óceán mélyén rejlő titkos
alagutakról ír, korallzátonyok
között megbújó istenekről.
hátára púp nő, egy hajnalban
fölássa a kertjét.
amikor kapuja előtt
megállnak a katonatisztek,
isteneket keres.
arra vár, hogy megöregedjen.
huszonkilenc éves színész.
nyirkos hajnalon menekült el
családjával. alzheimer-kóros anyját
hagyta a pincében, nem fért be az autóba.
arra vár, hogy megöregedjen.
ötvenöt éves rádióbemondó.
szavait visszhangozzák a falak.
egy reggel elhallgatnak –
törpe mászik elő a falból.
mindenhová követi.
arra várnak, hogy megöregedjenek.
huszonkilenc éves mérnök.
lebombázott ház kövezete alatt
csillagszilánkokra talál.
nem emlékszik, mikor tűntek el
az égről.
arra vár, hogy megöregedjen.
ötvenkilenc éves bolti eladó.
ha egy évvel idősebb lenne,
most nem halna meg.
arra várt, hogy megöregedjen.
tizenhét éves iskolás.
varjak mondják álmában,
mi fog következni.
arra vár, hogy megöregedjen.
csontjaikban viszik
csak a fejemben
ha reggel hét és kilenc között
kimegyek az utcára,
fekete kabátos idegen gáncsol el.
kifakad a falakban sistergő
folyó.
egy hang azt mondogatja,
azonnal tárcsázzam halott
nagyanyáim telefonszámát.
ha nem sorolom fel a krisztus előtt és után
ötszáz között élt ókori filozófusokat,
a varjak betörik az ablakot,
és elviszik anyám
ezüst nyakláncát.
megkondul a nagyharang
a város közepén,
nem fékez a villamos.
festményeimből kimásznak a szarvasok,
erdőt keresnek
a penészes szobában.
ha nem mondom meg –
hosszú, kék, fütyül és csuromvér –
mi az,
értem jön az égő szemű macska.
bejön a házba a nő,
és elvisz téged.
földet szórnak rám
a boszorkányok.
minden reggel
lerázom magamról
álmaikat.
valaki beledobja a holdat a folyóba.
kutya az ajtó előtt.
harap, ahányszor
elmegyek mellette.
nagyanyáim hangján
szól.
fekete angyalok
a sárga buszmegállóban.
ismételgetik,
veled vagyok a sárgaházban.
veled vagyok a sárgaházban.
veled vagyok a sárgaházban.
háromlábú öregasszony.
minden évben megjósolja,
egy nyári napon,
harminckilenc évesen,
autóbalesetben halok meg.
országban tanyázó
hétfejű sárkány, aki
felégette otthonunkat.
fenyegetőző katonaruhás.
vörös rúzsos nő szőrmebundában.
fák mögött rejtőző medve.
padló alatt hemzsegő patkányok.
zsebeimben ragadt bagolylepkék.
kísértetek tapéta mögött.
földszagú vak mágus.
életre kelt jégmadár.
postás fekete zászlóval.
nemnemsoha állomásra tartó vonat.
asztal, melyet körbeültünk.
nagyanyáim kertje emberarcú rózsákkal.
csak a fejemben létezik.
a hegyeken túl
görbe ország görbe fáján
meggörnyedt isten ül.
görbe folyót teremt görbe halakkal,
görbe hegyeket görbe erdőkkel.
görbe udvarokba görbe
embereket.
aztán elalszik. összeolvad a fa
testével. hajából
fészket raknak a madarak,
lenyelik szemeit. szájürege odú,
mélyén bebábozódott hernyók
várják, hogy
pillangóvá váljanak.
felhők belsejéből
görnyedt angyalok nézik, ahogy az
emberek
hétfejű sárkányt teremtenek.
krétával rajzolják fel az ország
főterére. egy éjjel kiválik
a kövekből, felmászik a
vár fokára. reggel felhődarabok
lebegnek az utcák fölött. a holdat
egy sikátor mélyén
találják meg.
senki sem tudja,
mi van a hegyek másik oldalán
túl magasra húzta őket
a meggörnyedt isten.
a hernyókat akarják beszélni
tanítani, hogy elmondhassák, mikor
átváltoznak.
de eltűntek az odúból.
kivágják a fát,
eltüzelik. isten egy
pillanatra
felébred álmából.
a sikátorban
kutyák állják körbe
a holdat.
marcangolják.