MOSTOHA: Hamupipőke, te meg mit állsz ott, mint a bálám szamara?

HAMUPIPŐKE: Bocsánat, csak elméláztam, hogy mit fogok felvenni a bálra.

MOSTOHA: Micsoda? Hogy te a bálra? Ne nevettess, Hamupipőke… Még szégyent vallanánk miattad… Nézz csak az otromba, súlyos facipődre…nincs is olyan ruhád, és nem is tudsz táncolni, kész nevetség lennél. És különben is… szerinted ki fogja kivasalni a ruhánkat? Megcsinálni a hajunkat, kipucolni a cipőnket? Ez lesz a te bálod! Estére pedig kitalálok neked valami jó kis feladatot, hogy addig se unatkozz.

A commedia dell’arte nem tűnt el nyomtalanul. Jóllehet, mint rögtönzött színjátéktípus nem hagyományozódott az utókorra, de a „tipi fissik”, vagyis a tipikus karakterek annál inkább hatottak, mind a drámairodalom jelentős alkotóira, mind pedig az európai vásári mutatványosokra. „Sokan közülük bábokkal is játszottak. A kanavászok történeteiben fontos szerep jutott a zanninak (szolga), aki az egész cselszövést bonyolítja.

Nem olyan színes-hangos, mint a mozi, nem is olyan buborékszerű, mint a számítógépes játékok, ráadásul annyira ősi, hogy a történelem kezdete óta velünk van. Mégis, a bábjáték épp olyan nélkülözhetetlen világábrázoló erővel bír minden kultúrkorszakban, mint a mese. Nagy-Balatoni Dórát, a Völgyhajó Bábszínház vezetőjét (és szinte egyszemélyes mindenesét) kérdeztük az utazó bábszínház jelenéről.