Néhány kortárs szerzőt kértem meg, hogy beszéljenek arról, milyen szerepet tölt be életükben a sport, hogyan inspirálja őket az alkotásban.

   Lehetséges-e olyan helyekről írni, ahol még nem jártunk? Azzal a szándékkal ültem le esszét írni, hogy soraimmal a Felvidék városait fonjam körül. Erdélyben is felnőtt fejjel járhattam először, s ez a határon túli régió még későbbre maradt. Szinte képtelen helyzet, pedig magyarként ez a terület is hozzám tartozik, ezt biztosan tudom.

Az álom és ébrenlét összemosása pedig egészen más értelmezést ad a „véresszájúságnak” is. Épp ezért ez a néhány sor példázza legjobban a naiv álmodóból és a véresszájú, szólásra kész fenevadból összegyúrt költő fenoménjét, azt a költészetet, amely mer álmodni, mindegy, hogy nappalról vagy éjjelről van szó.

Maurice Merleau-Ponty a világot hússzerű közeghez hasonlítja. A változás, az elmúlás és annak átélése is a „hús-jellegből” fakad. Ebben a matériába vesző univerzumban azonban mind az identitás, mind az én örökös veszélyben van.

       Oláh János poétikai sokszínűsége persze nem merül ki a természeti metaforák ügyes használatában, munkássága jóval gazdagabb annál; tájlírájának ősi, magától értetődő szimbolikája azonban rámutat arra a nagyon fontos alapvetésre, hogy az ember nem csupán fizikai létezőként, hanem költőként, alkotóként sem választható el a természettől, melynek képei nélkül aligha tudná kifejezni magát.

Viola Szandra az Irodalmi Jelen állandó szerzője, költészet díjas alkotója nem ismeretlen az irodalmat kedvelők körében, versei, prózái, esszéi mellett rendhagyó performanszaira, irodalmat népszerűsítő művészeti projektjeire is sokan felfigyeltek.

Öt és fél éve szerkeszti a Poétikon című irodalmi műsort a Karc FM-en, az adás vendége volt többek között Szőcs Géza, Ács Margit, Ágh István, Térey János és számos határon túli szerző és elsőkötetes alkotó. Nagy álma, hogy egyszer Irene Vallejo spanyol írónővel bebarangolja a görög tájakat, az Odüsszeia és az Iliász nyomába eredjen.