az élet álmot lát,
és az álom életet.

Holnap újra kibontalak a ragyogásból, szemed fényét imádom, ajkad bársonyán pihenek.

A fehér hómezőben
vérpiros rózsaszál vagy.
Ellentéte
a bennem szunnyadó
szomorúságnak.

Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.