-
Irodalmi Jelen
Lackfi János elmondja verseit
„Lételemem az élet maga, szeretek öt gyermekemmel játszani vagy barkácsolni, faragni, kirándulni. Cselgáncsozom, kosarazgatok. Kedvelem az utazást, szívesen és gyakran beszélek versről, prózáról gimnazisták, nyugdíjasok, könyvbarátok körében Magyarország-szerte, de Franciaországban is." – vallja magáról Lackfi János, akinek verseit – a költő előadásában – most meghallgathatják lapunkon.
-
Irodalmi Jelen
Elmondja verseit Halmosi Sándor
A Gileádról – Halmosi Sándor könyvéről – Csoknya Sándor írását olvashatják lapunkon. Az írás mellett az Irodalmi Jelenen most meghallgathatják a kötet néhány versét a szerző előadásában.– Elmondja verseit Halmosi Sándor.
-
Irodalmi Jelen
Simon Adri elmondja verseit
Simon Adri második verseskötete most jelent meg. A szegedi költőnő frissessége és ereje verseiben szikrát vet. Megkerestük és megkértük, hogy néhány versét saját maga olvassa fel nekünk. Itt meghallgathatják. -
Irodalmi Jelen
Sütő Csaba András olvassa fel három versét
Sütő Csaba András 1979-ben született Győrött. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán 2001-ben, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész tanárként 2004-ben diplomázott. 2005-től a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanársegédje. A Pécsi Tudományegyetem doktorandusa. A győri Hermaion Irodalmi Társaság alapító elnöke, a Radnóti Miklós Irodalmi Társaság tagja, a Fiatal Írók Szövetségének tagja, a FISZ Hortus Conclusus sorozatának szerkesztője. Legutóbbi kötete: disintegration (Orpheusz, 2008) - három versét hallgathatják meg.
-
Irodalmi Jelen
Gressai Ferdinánd felolvassa verseit
Gressai Ferdinád tizenkilenc éves, és Csupasz oltalom címmel most jelent meg első kötete a Magvető kiadónál. Lapunk olvasói meghallgathatják a sok vitát kiváltott könyv szerzőjének néhány írását saját felolvasásában - Gressai Ferdinánd felolvassa verseit
-
Irodalmi Jelen
Tóth Krisztina elmondja három versét
Tóth Krisztina az Ünnepi Könyvhéten három könyvét is dedikálta. Legutóbbi verseskötetét a „Magas labda” címűt, illetve két novelláskötetét, melyeknek címe „Vonalkód” és „Hazaviszlek, jó?” Most meghallgathatják a költőnő három versét saját előadásában Hangos vers rovatunkban.
-
Irodalmi Jelen
Payer Imre elmondja három versét
Payer Imre (Budapest, 1961. április 27.) költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, tanár. Érettségi vizsgát a József Attila Gimnáziumban tett 1981-ben, majd felvételt nyert a Berzsenyi Dániel tanárképző főiskolára, ahol 1988-ban magyar–könyvtár szakon diplomázott.
-
Irodalmi Jelen
A pihimadarak szövetsége – felolvasás az Írószövetség könyvtárában – fotók és hangfelvétel
„A pihimadarak szövetsége” címmel tartottak a Magyar Írószövetség EX-LIBRIS Könyvtárában felolvasást 2010. március 11-én, csütörtökön 18 órakor. Az esten felolvasott lapunk szerkesztője Weiner Sennyey Tibor, továbbá Kiss Márta festő és Szarka Fedor Guidó festő, grafikus, előadóművész. Az est elején és végén Bach-darabokat játszott a Magyar Állami Operaház két csellistája Rönkös Ildikó és Karaszon Dénes. Az estről Csermák Zsuzsa készítette fotósorozatot itt megtekinthetik, továbbá magát az estet meghallgathatják. – A pihimadarak szövetsége fotók és hangfelvétel.
-
Irodalmi Jelen
Elmondja verseit Rózsássy Barbara
Rózsássy Barbara 1979-ben született Budapesten; pályája a Stádium Fiatal Írók Körében indult. 19 éves volt, amikor a – többi könyvét is gondozó – Stádium kiadásában megjelent első verseskötete (A suttogással telt szoba, 1998) Gérecz Attila-díjban részesült. 82 szonettből álló második kötete, a Barlangnyi álom (1999) itáliai ihletésű verseit foglalja magába. 2007-ben látott napvilágot az Isteni színjátékkal párbeszédet folytató harmadik könyve, a Pater noster, Dante. A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj ideje alatt (olasz szakos egyetemi ösztöndíjasként) Padovában töltött esztendő során alkotott verseit is tartalmazza most megjelenő kötete, az Éjszakai tárlat. Bemutatója március 9-én lesz, este hatkor, a Magyar Írószövetségben. Az Irodalmi Jelennek új kötetéből olvasott fel három verset, melyeket itt meghallgathat.
-
Irodalmi Jelen
Géczi János elmondja két versét
Négy hete csak mindig estben
vagyok. Nem szedek altatót.
Esteledek e sötét testben.
A lélek feljön, megragyog. -
Irodalmi Jelen
Csoóri Sándor elmondja három versét
"Jöhet még jó is? Jöhet ezután?
Körhinta-nyarak Esztergom fölött?
Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány
a komor, őszi hangverseny előtt?"
– Csoóri Sándor elmondja az Esztergomi elégia, az Énekek éneke, és az Elkártyázott köpeny című verseit. -
Irodalmi Jelen
Lackfi János elmondja verseit
„Lételemem az élet maga, szeretek öt gyermekemmel játszani vagy barkácsolni, faragni, kirándulni. Cselgáncsozom, kosarazgatok. Kedvelem az utazást, szívesen és gyakran beszélek versről, prózáról gimnazisták, nyugdíjasok, könyvbarátok körében Magyarország-szerte, de Franciaországban is." – vallja magáról Lackfi János, akinek verseit – a költő előadásában – most meghallgathatják lapunkon.
-
-
-
Böszörményi Zoltán
Böszörményi Zoltán elmondja három versét
"A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod
fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.
A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó." -
-
-
-
-
Irodalmi Jelen
Turczi István elmondja három versét Tokajban
Turczi István író, költő, műfordító, irodalomszervező és egyetemi doktor. A Parnasszus című folyóirat és Kiadó alapító főszerkesztője. A Magyar P.E.N. Club alelnöke, a Magyar Írószövetség választmányának tagja; az Írószövetség Költői szakosztályának elnöke, a World Congress of Poets UNESCO-világszervezet vezetőségi tagja, az NKA Szépirodalmi Kollégiumának kuratóriumi tagja. Itt hallható versei az Erotikon című kötetéből valók.