Irodalmi Jelen
  • Kerényi Grácia

    Utazások

    A neves polonista, Kerényi Grácia élete maga is kész regény. Megjárta a német koncentrációs táborokat, csodálatos módon túlélte, itthon és Lengyelországban részt vett az ellenzéki mozgalmakban, miközben egész életét a kultúrák, elsősorban a lengyel és a magyar kultúra közötti híd építésének szentelte. – Utazások című, frissen megjelent kötetéből közlünk részletet.

  • Irodalmi Jelen

    A lehetetlen ostromlója. Kerényi Grácia emlékezete

    A nagy ókortudós, Kerényi Károly lányának, az író és műfordító Kerényi Gráciának két hazája volt: Magyarország és Lengyelország. Neve halála után majd harminc évvel is fogalom a magyar kultúra iránt érdeklődő lengyel értelmiség körében. Hazájában hallgatás övezi, egykori lakhelyén azonban még nem felejtették el.