L. Móger Tímea 1981. május 20-án született Zomborban. Doroszlón, a nyugat-bácskai szórványtelepülésen él és alkot. Költő, (újság)író, szerkesztő, művelődésszervező, a Nyugat-Bácska Portál szerkesztője, a Kuckó Gyermeksarok elnöke. Verseit, kisprózáit rendszeresen publikálja vajdasági és Kárpát-medencei irodalmi és művészeti folyóiratokban, társszerzője több antológiának. A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad díjazottjaként társszerzője a Szélnek feszül a táj című antológiának, továbbá a Magyar Napló Év versei 2018 és 2019 antológiáknak, a Szeged effekt antológiáknak, a PEN Club tagjaként, a klub 2012-es gyűjteményes fordításantológiájának. Öt önálló verseskötete jelent meg: Kollázs (Areión Könyvek, Szeged, 2012), Innensemerre szigetecske (zEtna, Zenta, 2015), Homo labilis (zEtna, Zenta, 2018), Falvédőszövegek (Areión Könyvek, 2020) és Sajátfalu (Vár Ucca Műhely, Veszprém, 2022).

     

     

  • Boldog Zoltán

    A vidék háta mögötti Isten

    Érdekes versalbum jelent meg a Vajdaságban, amely többek között foglalkozik a haza, a határ, a vidék, a mélyszegénység és a hit kérdésével is. Lennert Móger Tímea Innensemerre szigetecske című kötete a szómágia mellett fotóival is erős hatást gyakorolhat az olvasóra.

  • Boldog Zoltán

    „A szemünk előtt zajlik a dráma, csaknem két évtizede”

    Goretić Péter Menni vagy nem lenni címmel a vajdasági magyar elvándorlásról készített filmet, amelynek forgatókönyvét Lennert Móger Tímea költő, publicista írta. Maradásról és megélhetési emigrációról, a magyarság számának csökkenéséről, összefogásról, támogatásról és a bemutatókról beszélgettünk a szegedi vetítés után.

  • Irodalmi Jelen

    Alternatív Nemzeti dalok

    Az idei március 15-e alkalmából megpróbáltunk egy időkaput nyitni a 20–21. század és 1848 között. Arra kértünk kortárs költőket, hogy ajánljanak olyan alternatív Nemzeti dalokat, amelyeket szívesen küldenének az egykori forradalmároknak és a ma olvasójának is. Áfra János, Debreczeny György, Hegedűs Gyöngyi, Hegedűs János, Lennert Tímea, Marczinka Csaba, Orcsik Roland, Varga Melinda és Vass Tibor válaszait olvashatják.

  • Irodalmi Jelen

    Tizedszer tört ki a zEtna

    A vajdasági kiadó és internetes magazin háromnapos irodalmi fesztiválja 2013. november elején jubilált. Tudósítónk a helyszínen járt.

  • Lennert-Móger Tímea

    Áthúzott valóság

    T. Kiss Tamás A tükörtestvér című regénye az újvidéki Forum Könyvkiadó meghívásos pályázatán nyerte el a megjelenés lehetőségét. A szerzőt kérdeztük az áthúzott valóságról, a nemzedékregényről, Magyarkanizsáról, Szegedről és irodalmi tapasztalatairól.