Mándyt olvasom, és egyszer csak ráeszmélek, hogy anyai nagyanyám is száz éves lenne idén. Akár még fizikai valójában is itt lehetne. Persze mit kezdene ő, az 1918-ban született, a mi 2018-unkkal, ha egyáltalán kinézne még az ablakon, ha hallgatna rádiót, és nézne televíziót...

Dr. Urbán László irodalomtörténész számos ismeretlen novellát mentett meg az utókornak régi folyóiratokból. Legutóbb Mándy Iván és Petelei István életművét bővítette Könyvhétre megjelent köteteivel.

„Aztán egy idő után már akciókba is bele-belefogtam, de csak hogy ne is sejtsék, hogy én is a pályán vagyok, legyen csak az övék a dicsőség, higgyék a magukénak." 

Azt se tudtam, hogy hosszú éveken át Mándy-novellákat írok majd. És hogy milyen jól érzem magam a saját Mándy-novelláimban, akár meg is hatom magam, amikor igény van rá. Azt se tudhattam ekkor, hogy Mándyról lekerülni legalább olyan nehéz lesz, mint felmászni rá. Ismerik, a kismacska felküzdi magát a fára, mert úgy látja, a vadgalamb már az övé, a lombok közül nincs hová menekülnie, eltelik némi idő, mire rádöbben, se galamb, se egyszerű leút, mert odalent közben semmi nincs, se vadgalamb, se remény a saját hangra.