-
Ráday Zsófia, Fehér Enikő
Mekkora helyen fér el az irodalom?
Mikor veszi elő a sakktáblát Vörös István, lepipálja-e valaki táncban Áfra Jánost, ki látja Kemény Istvánt nevetni – Fehér Enikő és Ráday Zsófia négykezes naplója a IX. Hajdúböszörményi Írótáborról
-
Rónai-Balázs Zoltán
46. Tokaji Írótábor
Nem meglepő, ám annál örömtelibb módon idén is kezdetét vette az immáron hagyományos Tokaji Írótábor, melyről van szerencsém tudósítani.
Elöljáróban leszögezném, hogy magam is aktív, érdeklődő résztvevője vagyok az eseménynek, így tudósításom is inkább szubjektív, mintsem a hivatalos történéseket merev részletességgel közvetítő írás. No, de ezt gondolom, mindenki megérti! Egy írótábor a szakmai, baráti találkozások színtere is, sőt az ismerkedésé is, az izgalmas és érdekes programokon túl.
-
Irodalmi Jelen
Egy meg nem írt napló
Érces orgánumok, egymondatos snittek és egy meg nem írt napló: Papp-Für János újonnan megjelent, Árnyékapa című kötetének bemutatójára, majd a Másik Oldal zenekar koncertjére került sor Budapesten, a Magyar Napló Könyvesboltban – Kiss Júlia járt a helyszínen.
-
Irodalmi Jelen
Grafitmagány – Papp-Für János versei
„anya száját kirúzsoztam
és kifestettem a szemei alatt,
majd elmázgáltam. legnehezebb
a sírást lerajzolni. nem elég lefelé
görbíteni a szájat, mint a rajzfilmekben”