46. Tokaji Írótábor

Nem meglepő, ám annál örömtelibb módon idén is kezdetét vette az immáron hagyományos Tokaji Írótábor, melyről van szerencsém tudósítani.

Elöljáróban leszögezném, hogy magam is aktív, érdeklődő résztvevője vagyok az eseménynek, így tudósításom is inkább szubjektív, mintsem a hivatalos történéseket merev részletességgel közvetítő írás. No, de ezt gondolom, mindenki megérti! Egy írótábor a szakmai, baráti találkozások színtere is, sőt az ismerkedésé is, az izgalmas és érdekes programokon túl.

Jómagam, na, nem a fékevesztett szorgalom okán, már a kezdőnap előtt megérkeztem Tokajba, Gáspár Ferenc regényíró barátom (legutóbbi könyve a remekül sikerült Janus, Janus Pannonius életéről szól) és egy frissen szerzett kedves ismerős: Diószegi Szabó Pál költő, történész társaságában. S bizony, velük már az úton Budapesttől érdekfeszítő szakmai és ugyanakkor persze informális beszélgetést folytathattam; melyet aztán kis apartmanunkban – lévén a helyi gimnáziumbéli szállást csak a kezdőnaptól foglalhatják el a résztvevők – tovább folytathattunk. Székhelyünket, hogy leszállt az est, áttettük egy kellemes vendéglő teraszára a Tisza partján, ahová már a gyaloglás is élményszámba ment a patinás épületek között. Bor helyett szőlőpálinka volt ugyan a választásunk, de halászlé került azért, közben és utána pedig a történelmi regény írásának fortélyairól folyt a szó. Tokajba jönni tehát korábban is érdemes!

Eddig a nulladik nap. Folytatása következik.

1. nap

Jobb híján az ember elüti valahogyan az időt délután négyig. Például becsekkol a kollégium portáján. Ez alkalomból rögtön össze is futottam többek között Orbán János Dénessel, a költővel, íróval, aki egyúttal az Előretolt Helyőrség Íróakadémia művészeti igazgatója, és akinek vezetésével az akadémia pár tagjának képviseletében fog bemutatkozni pénteken. Ugyanitt és ehhez köthetően futottam bele Shrek Tímeába és Marcsák Gergelybe, a két jeles kárpátaljai fiatal alkotóba.

A továbbiakban várakozás.

Nos, az idő eltelt, és részt vehettem a tokaji Rákóczi Pincében borkóstolóval egybekötött hivatalos megnyitóján a 46. Tokaji Írótábornak, melynek nagylelkű házigazdája Makai Gergely birtokigazgató volt. A Borok, jelentem, kiválóak – na nem mintha mást vártam volna –, Szentmártoni János Írószövetségi elnök megnyitóbeszéde pedig kellő emelkedettséggel, mégis közvetlen hangon vezette fel a programsorozatot. Ennek utána Posta György, Tokaj polgármestere mondott köszöntőt, majd Papp Für János titkár ismertette a tábor programját. Ráckevei Anna színművész kiváló szereplése színesítette az eseményt, lelkesen tapsoltuk meg mi, a bortól kipirult arcú közönség, a pince patinás, hűvös falai között. Közben Szentmártoni János szintén tartott egy köszöntőt, amelyben méltatta az írótábort, és kiemelte annak eredményeit, melyeket az összegyűlt – és meg kell mondjam, várakozásaimat felülmúlóan – nagyszámú közönség igazolt. Az első nap elejének konklúziója tehát, hogy a tábor élénkülni látszik. Majd kifelejtettem, hogy Koncz Ferenc országgyűlési képviselő is megjelent, és üdvözölte az egybegyűlteket. Mint ahogy azt is: jelen volt poszthumusz Papp Tibor költő, az avatgárd nagyöregje. Ő meghalt, de előtte annyira itt volt, hogy most is itt van.

A megnyitó után közvetlen kezdődő kiállítás-megnyitónak csak az első részén lehettem jelen. Bár maga a tárlat megéri, hogy holnap visszamenjek, és a hemzsegő tömeg nélkül valóban meg tudjam nézni. A kiállítás témája szívhez szóló: első világháborús frontlevelek. A címe: Elmentek, de a szívük örökre itthon maradt. Pár levélbe azért már most belenéztem – nagyon személyes és nagyon beszédes. Többet ér, mint tíz tudós előadás.

Távoznom azért kellett, mert feltűnt mellettem hirtelen Kántor István rendező és Oroszi Evelin, az írószövetség könyvtárának vezetője. És biz’ elhívtak sörözni. Nem álltam ellen.

5 perc múlva már a Gólyában.

Mert a megnyitót otthagyva a Gólyába indultunk és érkeztünk. Ahol is együtt múlathattam az időt velük, illetve Kürti László költővel, no és a Vass családdal, Tibor, Nóra és Levente fiuk, akik életvitelükkel, eredményeikkel és lelkesedésükkel szépen példázzák a művészcsaládot. Nem mellesleg ez a hely szinte a tábor origója: ha itt vagy, egy idő után szinte mindenkivel találkozol.

Na de én most lemegyek az udvarra innen a kollégiumi szobából, mert vonz a Role zenekar Ady-koncertje.

Megjöttem. Vahh! Nagyon jók voltak, tényleg.  De folytatván az előző gondolatot: a Gólyában aztán a posztmodern fúzió teljes. Egyesülnek a kertművelés, a lemosópermetezés és az irodalom legszűkebb körbéli, informális és objektív szakmai kérdései. Nem lehetetlen, hogy ez a helyszín a tudósításban még visszatér.

Nos, mára ennyi. Szeretettel üdvözöl mindenkit: Rónai-Balázs Zoltán