Sántha Attila erdélyi magyar költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának volt elnöke. Középiskoláit szülővárosában végezte (1986); a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát (1995), majd Szegeden doktorált (1999). 1992-től az Echinox magyar oldalainak szerkesztője volt; 1994 decemberében létrehozta az Előretolt Helyőrség c. folyóiratot, amelynek – később könyvsorozattá átalakult formájában is – szerkesztője. 1999–2000-ben az Oktatási és Nevelési Minisztériumban államtitkári tanácsos, 2000–2002 között a Sapientia EMTE irodavezetője, 2002–2004 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője, 2004–2005 között elnöke, a kézdivásárhelyi Zelegor Kiadó alapítója (2006).2006-ban hazaköltözött Székelyföldre, azóta Kézdiszászfaluban él, szabadúszó.

Első versei az Utunkban jelentek meg 1985-ben, azóta rendszeresen közöl hazai és magyarországi lapokban. Ahhoz az írói csoporthoz tartozik, amely az Előretolt Helyőrség c. folyóirat és az Erdélyi Híradó kiadó körül tömörült. Ő az újdonságnak számító transzközép elindítója, ideológusa és teoretikusa. „Az Előretolt Helyőrség programos kiadványának szerzője – írja róla Fried István –, aki antiideologikus ideológiát szegez egyfelől a küldetésesként artikulálódó költészetteória ellen, másfelől nem hisz, pontosabban nem eléggé hisz abban a palimpszesztus-mód­szerben, amely (a »költőiség« őrzőjeként) a hagyománytörténésben beleszövi a maga költészetét a világköltészet szövedékébe, áttetsző maszkokat öltve, egyetlen költészetváltozatot sem utasítva el, számosat az önmagáéba integrálva.”

Első kötetének verseiben – Balázs Imre József szerint – többféle irodalmi hagyományból merít, leggyakrabban Christian Morgensternből, de találkozunk verseiben Edward Lear-reminiszcenciákkal, Nietzsche-aforizmák sugallatával, sűrű utalásokkal Münchhausen báróra vagy a Rejtő Jenő-ponyvaregényből ismert Trop­pauer Hümérre. Ennek a költészetnek a nyelve tudatosan nyit a szubkultúra felé: szándékoltan köznapi, sőt olykor az obszcenitásig menően közönséges. Második kötetében a székely nyelvjárás és népköltészet elemeiből merít, ebből kiindulva teremt egy fiktív nyelvet, amely az abszurd felé nyit, de ugyanakkor egyfajta titokzatosságba is burkolja világát. Később ezt a vonalat viszi tovább, eljutva a poétikai regiszter határáig, sőt át is lépve azon. Egyfajta „anti-irodalom” ez, amellyel programszerűen kívánja meghökkenteni olvasóit.

Írásait újabban a Helikon, Korunk, Látó, Echinox, Székelyföld, Alföld, Tiszatáj, Magyar Napló, Pompeji, Symposion, Bárka és a Contrapunct, Dilema, Poesis, Art-Panorama közli.

Gondozásában jelent meg Laji bá’ Szini Lajos Küzsdeg nyüszkölődések (Kézdivásárhely, 2005 és Kézdivásárhely, 2007), Duma István András Csángó mitológia (Kézdivásárhely, 2005) és Hosszu Zoltán Dani bá’ (Kézdivásárhely, 2007) c. kötete.