Sok éve, megboldogult lapszerkesztő koromban főszerk-utasítást követve zabolát próbáltam kötni állandó színikritikusunk tollára, mondván, ragaszkodjon – ha teheti – a megbeszélt karakterszámokhoz. Mert hát főszerkesztőtől tördelőig mindenki szereti, kiváltképp printesetben – s talán még az olvasó is –, ha egy adott téma a lap oldalának állandó helyén található, megszabott terjedelemben, s nem nyúlik bele a hirdetéseknek fenntartott keretbe.

Gyászmunka. Elengedés. Sorsromkocsma. Emléklevitáció. Dezillúzió. Ehhez hasonló pótszavak jutnak eszembe Szálinger Balázs számlakönyvét (bár ezt a kört ő fizeti) olvasva, de emiatt senki, legkevésbé ő, ne gondoljon semmi rosszra. A költő csak az igazat írja – álmainkról, tetteinkről, kifosztatásainkról és szétfoszlásunkról.

A felkavaró művek alakítanak, formálnak, hogy legyünk bátrak, az irodalom segítségével megbontott komfortzóna a személyiségünket építi, bölcsebbé, spirituálisabbá és nem utolsósorban erősebbé tesz.

Mostanában, öregedőben, élénk olvasói mohóság születik bennem, amikor kézbe veszem valamely kortárs költő összes művét tartalmazó kötetét. Fellendülőben lévő kiadói gesztusnak nevezném ezt a kínálatot, ha gyakoribb lenne; mindenesetre örüljünk annak, ami megvalósul. Jelen esetben a Suhai Pál poézisét tartalmazó gyűjteménynek (Suhai Pál: Casanova visszanéz. Összegyűjtött versek. Napkút Kiadó, 2020).

előbb fotografáljál le
hátha igaz hogy a fénykép
elviszi a lelket csííííz plíííz
tedd meg vidd el innen kérlek