Ugrás a tartalomra

Búcsú a Könyvhéttől

Hétfőn elérkezett az Ünnepi Könyvhét zárása, mi egy képes összeállítással búcsúzunk az idén 84. könyves rendezvénytől, ahol újdonságokból és írókból nem volt hiány. Az olvasók közül mintha idén kevesebben látogattak volna ki a helyszínre, de a könyvek áradása felett most a Dunáé győzött.

 

 

 

Búcsú a Könyvhéttől

 

 

Alig zártuk be szombat este a Slam School Poetry döntőjét (videó hamarosan!), vasárnap már a Vörösmarty téren láthattuk-hallgathattuk a Slam Budapest fellépését, itt épp Mavrák Katit, aki zsűritagunk is volt

Terülj asztalkám az olvasóknak: a nyomtatott Irodalmi Jelenből válogathattak az érdeklődők

Mányoki Endre és a frissen megjelent Verstörténés antológia egyik szerzője, Tóth Erzsébet az Irodalmi Jelen standjánál

Mányoki vasárnap a Tóth vezetéknevű költőknek tartott szerkesztőségi fogadóórát: balra Tóth László

Pom Pom "apukája", Csukás István – mi mást dedikálna, mint Pom Pomot

A színpadi trió balról jobbra: Finy Petra, Erdős Virág, Balogh Endre

A klónok fagyizni mentek

A neves operaénekes ezúttal könyvet írt

Ferdinandy György azt mondta, ha egyetemi hallgatóinak megmondja előre, hány percet fog felolvasni, nem kezdenek közben fészkelődni. Itt nekünk négy percet ígért, de tovább is hallgattuk volna

Az egyik leghelyesebb olvasó

Csaplár Vilmos tavaly óta szakálasabb és szigorúbb tekintetű lett

Bakonyi István irodalomtörténész elpilledt a melegben

Megunhatatlan látványelem

Andrások asztala: Cserna-Szabó és Maros

Bébi nyelven: "Nem tetszenek nekem ezek az íróknak nevezett alakok... Vagy mégis?"

...Ez például jobb mulatság

Nagy Bandó András megkaphatja a legkitartóbb író címet: minden nap kínálta portékáját. Itt épp elkiáltotta magát, hogy kezdődik a "kettőt fizet, egyet kap" akció. A humorát változatlanul sokan szeretik

Kolllégája, Sándor György egy plakáttal oldotta meg maga helyett

Jónás Tamás eltöpreng

Jókai Anna egyre fiatalosabb

Van, akinek sok hajzat adatott, van akinek kevesebb... Jobbra Kukorelly Endre

Csapody Kingának (jobbra) a FISZ-nél jelent meg új kötete. Itt épp királyi tanácsot tart a Manó Könyvek főszerkesztőjeként

Döbrentey Kornél dedikálás közben interjút is adott

A Bookline nagyon ad a dizájnra: Magritte úriembere az asztal mögött. Bár a borítón nőt takar az alma

Na, ezekkel nem lehetett közlekedni a tömegben

Tőkéczki László a nagyszabású Történelmi arcképek második kötetét adta közre

Hatalmas sikere volt a magyar népzenének – a muzsikusokat egyre többen állták körbe és énekeltek velük

Kántor Péter (jobbra) új verseskötetébe hajolva dedikál. Mellette Térey János

 

 

Laik Eszter, Varga Melinda

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.