-
Irodalmi Jelen
Egy jogász, egy mérnök és a költészet
Fiatal költő debütált kötetével az Országos Idegennyelvű Könyvtárban: Teleki Bálint Télidő-kontinuum című kötete Kovács katáng Ferenc szerkesztésében, a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg. A versekre felkaptuk a fejünket, arra pedig, hogy egy nemzetközi szakjogász művei, különösen.
-
Irodalmi Jelen
Hidegszoba meleg színekkel
Új képzőművészeti stúdió nyílt Budapesten, a „bulinegyed” szívében, amelyet különleges projekttel avattak fel. Fiatal alkotók adogatták egymásnak a stafétát: képre írás született, írásra kép – így állt össze egy nem mindennapi láncolat. A tudósítás mellett közöljük az alkotók műveit, képek és szövegek „beszélgetését”.
-
Irodalmi Jelen
„Minden őszinte költő hazug olvasó”
A nyári pihenő után igazi mélyvízzel várta közönségét a Petőfi Irodalmi Múzeum, amely egyben élvezetes lubickolást is jelentett: Kovács András Ferencet Margócsy István kérdezgette a Havas Judit szerkesztette estsorozat keretében. És KAF-fal együtt persze néhány alakmás is ott ült az asztalnál – habár szellemalakban.
-
Irodalmi Jelen
Olvassunk kortársakat!
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy manapság az emberek nem olvasnak kortárs irodalmat. Miért van ez így, ha valóban ez a helyzet? Miért nyúlunk vissza egészen Petőfiig, ha irodalomról van szó, amikor ma is írnak verseket? Miért ismerik többen a Trónok harcát és Oravecz Nórát, mint Oravecz Imrét? A kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom irodalmi felolvasó délutánján André Ferenc, Borcsa Imola, Sárkány Tímea és Serestély Zalán erről is beszélgetett.
-
Irodalmi Jelen
„Lassúbb programok”
Molnár Bea személyes top4-e a 8. Kolozsvári Magyar Napok képzőművészeti programjáról
-
Irodalmi Jelen
Láthatatlan álarcosok a Kolozsvári Magyar Napokon
A Kolozsvári Magyar Napok 8. kiadásán többek között arról beszélgettek az írók-költők, hogy mit jelent számukra a láthatatlan álarc, egyáltalán miért van szükség olykor álarcra. Nemcsak beszélgettek, szövegeket is felolvastak a témáról a szerzők.
-
Irodalmi Jelen
A Három testőr punkbandát alapít
Varga Melinda verses beszámolója Demeter Szilárd, Muszka Sándor és Kubiszyn Viktor kolozsvári kötetbemutatójáról
-
Irodalmi Jelen
Mátyás király udvarában jártunk
Varga Melinda képriportja a Kolozsvári Magyar Napokról
-
-
Irodalmi Jelen
Írj és olvass hedonistaként! – Képes beszámoló a Kolozsvári Magyar Napokról
Miért kell Kukorelly Endre szerint élvezettel olvasnunk; a székely humoreszk; mágikus realizmus és képlékeny valóság; Bartis Attila és az írói szabadság; igazságos volt-e Mátyás király, s milyennek látta őt Janus Pannonius; álarcok, maszkok és literatúra – az idei Kolozsvári Magyar Napokon hedonistaként vetettük bele magunkat a kulturális-művészeti és irodalmi programokba.
-
Irodalmi Jelen
Egész nap esteledik – Varga Melinda verses krónikája a Kolozsvári Magyar Napokról
A programok is fekete-piros minták,
egymásra pördülnek,
a választás nehéz, ha bőség zavara csábít. -
Irodalmi Jelen
Csend-tér-képek a művészetben
Milyen rítusokhoz és terekhez kapcsolható a csend, hogyan jeleníthető meg a hallgatás, az elhallgattatás folyamata, mindennapok csendje, a kimerevített pillanat és a csend viszonya, a fontosabb életesemények vagy akár a huszadik század történelmi momentumai és a csend kapcsolódás pontjai a képzőművészet, irodalom és zene révén – a Kolozsvári Magyar Napokon immár ötödik alkalommal rendezik meg a Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivált.
-
Irodalmi Jelen
Rivaldafény a főtéren
„Egyébként olyan volt az egész, mint egy alternatív színház: Tokaj főterén felállítottak egy pódiumot, reflektorok világítottak meg minket a sötétben, néhányan – köztük én is – lámpalázasak is voltak mindettől. De nem volt rossz, sőt zsírszuper!” – Folytatódik Simon Adri minden formalitástól mentes élménybeszámolója Tokajból, sok fotóval!
-
Irodalmi Jelen
Tokaj bicajon
„Fülünket hegyezve hallgatjuk szavalt és gitárral énekelt verseit, megállapítjuk, mennyire tehetséges, és le is csapunk rá az est végeztével. Gábor kérne tőle elhangzott verseket a Magyar Naplóba, de kiderül, hogy azokat már az Irodalmi Jelen hozza, s ezen mókázva ugratjuk egymást, miszerint elszipkázzuk egymás elől a fiatal tehetségeket.” – Simon Adri jegyzete a Tokaji Írótábor első napjáról.
-
Irodalmi Jelen
Vének – nem csak véneknek!
Augusztus 7. és 10. között szervezte meg a győri Hermaion Irodalmi társaság kilencedik alkalommal a Véneki Alkotótábort, Közösség, közérzet, közélet címmel – a tavalyi tábor folytatásaként újra együtt gondolkodtak a résztvevők arról, hogy mi köze mindezeknek az alkotáshoz és a kortárs irodalomhoz. És persze volt még (nem vénnek való) foci, napozás, laza beszélgetés, minden, ami egy jó táborhoz kell.
-
Irodalmi Jelen
Woodstock az Ugaron
Idén ötödjére szervezte meg négynapos fesztiválját, a Woodstock az Ugaron A&tB tábort Ópusztaszeren az Anna and the Barbies, vagyis Pásztor Anna zenekara. A fesztivál a szabadságot hirdeti, amelyben kitüntetett szerepet kap az irodalom. Shrek Tímea nemcsak tudósítója, de aktív közreműködője is volt a tábornak. – Woodstocki napló öt felvonásban.
-
Irodalmi Jelen
„Te roma vagy?” „Hát az apám és az anyám azok.”
Románia magyarországi nagykövete nyitotta meg a Független Színház szervezte I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivált, és egyben annak mottóját is megfogalmazta. Az előadások súlyos témákat feszegettek, ám szerencsére nem nélkülözték a humort sem.
-
Irodalmi Jelen
Török Sophie levele a FISZ-táborból
Az idei FISZ-táborból nem kisebb literátus személyiség tudósítja olvasóinkat, mint Török Sophie. Aki civilben az Irodalmi Jelen friss díjazottja, Borcsa Imola neve mögött bújik meg.
-
Irodalmi Jelen
Medveként támadt az irodalom Tusványoson, Terényben járt Néró császár
A Bálványosi Nyári Szabadegyetemről a politikai-közéleti kerekasztal-beszélgetések, olyan legendás zenekarok, mint a Skorpió vagy a Beatrice koncertjei, a medvék, na meg a káprázatos táj jut eszünkbe. Shrek Tímea tábori jegyzetéből azonban kiderül, a kortárs irodalom idén az egyik legmarkánsabb kulturális programpont volt, és tudósítónk személyes sorai Vácra is elkalauzolnak bennünket, ahol Néró császárnak volt jelenése.
-
Irodalmi Jelen
Nem kicsinység – színházcsinálás kicsiben
Egy maroknyi tizenéves színházat csinál hétről hétre a nyári kánikulában: a Penna Írósuliból kinőtt Budai Drámaíró-színjátszó Tábor előadását néztük meg a Tranzit Café hűs szelekkel átjárt teraszán.