Könyvek esőben, napsütésben
A nyolcadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nekem még csak az első, mert alig egy éve élek Erdélyben. A magyarországi könyvhetektől, könyvfesztiváloktól sosem vártam azt, hogy begyökereztessenek a városba és a hely szellemiségébe. De most nem tudok mást figyelni, csak azt, hogy mi és ki visz beljebb, közelebb, mi tehet – nem másvalakivé, hanem mégiscsak – ittenivé.
A könyvsátrak színes és otthonos forgataga a Fogoly utcában és az Egyetem utcában? A vidám nyüzsgés a standoknál és esténként a Bulgakovban? A temérdek könyv, amely arról tanúskodik, hogy az itteniek – legyenek kolozsváriak, székelyföldiek vagy szatmáriak – még nem felejtették el, milyen fontos a hely, a természet, a régi ház, a kastély, a templom, a múlt, az emlékezet? És hogy mindez kimeríthetetlen ihlető erő? A térképek, régiek és újak? A könyvek közt is az antikváriumi ritkaságok, a rég elveszített, de újra olvasni vágyott egykori kötelező olvasmányok, a friss, gondosan reklámozott újdonságok szomszédságában? A példás szépségű gyerekkönyvek? A személyesség, a személyes igyekezet, az odaadás, amellyel az erdélyi könyvek nagy része készül? Vagy az arcok? A régi vágású könyveseké, könyves dinasztiáké, vagy a daciás könyvdíleré, aki magyartanár is, és bármilyen könyvet megszerez nekem, ha megkérem rá? Vagy a másik könyves garabonciásé, aki a kutyájával üldögél a padon, és onnan figyeli a potenciális vásárlókat, amíg megtalálom a portékájában a nyelvtanuláshoz szükséges román-magyar nyelvű meséskönyvet, amit hónapok óta hiába kerestem?
Görcsölni nem érdemes. Olykor olyan apró mozdulatokban is ott van a befogadás, mint amikor a könyvünnep szervezője maga hoz széket, hogy leülhessek a színpad elé.
Akik részt vettek az előző könyvheteken, azt mondják, idén több a gyerekprogram, több a könyv, és amióta Lupescu Kata elindította Kalózlány-sorozatát, sikerült idecsalni a tizenéves korosztályt is. És hogy tavaly kézműves vásár is volt, most meg nincsen, nem is tudom, fontos-e ez. Amikor a színpad előtt a Mátyás királyos meséket olvasom fel hangosan gyerekekkel, szülőkkel, kismamákkal, nagymamákkal, fiatalokkal, és elered a langyos májusi eső, mi meg csak olvasunk tovább rendületlenül, pengetjük a mese húrjait, megüzenjük az egész világnak, hogy ez a mi közös igazságunk, a mese, Mátyás király, Kolozsvár és a bennünk élő örök gyermek.
A magyarországiak programjairól lemaradok, a Szabó Magda Abigél című regényének filmváltozatában Zsuzsanna testvért alakító Piros Ildikó összeállítása ütközik sajnos a reformáció történetéről szóló előadással. Elcsípem viszont Bagdy Emőke pszichológus előadását, aki a boldogság titkáról beszél, a könyves standokon kelendő portékák munkái.
Sok program fedi egymást, választanom kell. A Szindra Társulat a Déri Tibor regényéből készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt hozta el Budapestről, Ákos pedig új, eddigi életét, pályáját összegző könyvét mutatta be.
Úgy döntök, a Bulgakovba megyek inkább, ahol Bréda Ferenc egy ideje csak a hiányával van jelen, ami rányomja a bélyegét a kolozsvári irodalmi estekre. Brédát mindenki ismeri, ha másképp nem, hallomásból, futólag.
A fiatal, elsőkötetes André Ferenc bemutatóját kíváncsian várom, az elmúlt szűk egy esztendő alatt megállapítottam, hogy ő az, aki mindig mindenhol ott van, nem is csak ott van, hanem figyel. Serestély Zalánnal bemutatják a Jelenkornál frissen megjelent Szótagadó című verseskötetét, amelyből arra is fény derül, miben áll ez a „figyelés”. Különleges versalanyok, szójáték, hétköznapi traumák és formai bravúr lakják be a könyv lapjait. André olyan finom sebészi műveletet is kidolgozott, amellyel működésképtelenné teszi az elmúlt évtizedek magyar nyelvű irodalmában gyakori lenéző, pejoratív iróniát.
A kávéházban a következő este Varga Melinda költővel és a küllemre is igen „csinos” Sem a férfiban, sem a tájban című kötetével találkozom, akit Demeter Zsuzsa, a Helikon folyóirat szerkesztője kérdez a 2017-ben, a Kalligram és az Irodalmi Jelen közös gondozásában megjelent könyvről. Erről a kötetről már nagyon sok mindent leírtak korábban, csak éppen azt nem, hogy a benne szereplő versek személyes hangvétele, a szépség, az idill és a sebezhetőség felvállalása közel sem jelenti azt, hogy hiányainkról, gyászainkról, magányunkról, fájdalmunkról, kitörési kísérleteinkről nem szólnak. Az irodalmi és filozófiai hagyomány, a népiesség talaján építkező kötetből Demeter Zsuzsa alaposan felkészült, remek moderátor, mindig okosan és empatikusan kérdez.
Sok szó esett a magány mintázatairól, és arról is, hogyan lakható be a költő szerint az egyedüllét. Az est vége felé a kötet utolsó ciklusában szereplő kutyás versek kapcsán a költő kutyájához csatlakozott egy másik irodalmi eb: Dsida Jenő Tinti kutyája. És milyen a kutyabarát versolvasó, innentől ért bennem össze a két költészet számos közös pontja, az intimitás, az antik mértékletességre törekvés, a szépség, az erotika.
Szombaton délután a Fogoly utcai színpadon Péterfy Sarolt irodalomtörténész mutatta be kötetét, amelyben apja és nagyapja Jékely Zoltán és Áprily Lajos levelezését, illetve naplórészleteit adja közre. Mi másról levelezett volna a költő apa költő fiával, mint főként a versírásról? Áprily gondosan vezette naplóját, mindig írt dátumot, Jékely amikor felébredt, azonnal le akarta jegyezni az álmait, és mindig oda írt, ahol éppen a napló kinyílt.
Este Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője foglalja el a Bulgakov teraszán a pódiumot, Kényszerleszállás Shannonban című kötetéről Varga Melinda kérdezi. A könyv, akárcsak a moderátor kötete szintén a Kalligram és az Irodalmi Jelen közös gondozásában jelent meg. Az elbeszélő költeményt valós élmény ihlette: a Barbadosra tartó költő gépe meghibásodott, az írországi szigeten landolt eredeti úti célja helyett. A költő végignézte, ahogy a vasmadár szárnyaiból kieresztik a kerozint, s azt is, amint a gép tűzoltók gyűrűjében leszáll, miközben bármelyik percben felrobbanhat több mint kétszáz utasával. A kötet komplex kultúr- és irodalomtörténeti séta is, nem elég egyszer elolvasni, hogy alaposan elmélyüljünk benne. Hermész Triszmegisztosztól Hamvas Bélán és Szilágyi Domokoson át Pascalig sok izgalmas névvel találkozhat a verssorokban az olvasó.
Itt is megjelennek azok a motívumok, amelyek a korábbi Böszörményi-verseket összekötették, s ezek közül talán az időtér a legfontosabb, ezt teremti meg az átjárást az új kötet és a korábbi Lábatlan idő között például. Az est végén meglepetésként Marosán Csaba színművész néhány szép szerelemes verset olvasott fel Böszörményi készülő új kötetéből, amelynek címe Soha véget nem érő szeretkezés, a címadó vers azonban nem a szerelmet, hanem a korrupciót verseli meg – frappáns, játékos címadás.
Vasárnap délelőttre is jutott Mátyás királyos mese a Fogoly utcában, a gólyalábas bohócok szorgosan gyúrták a léggömbhurkákat duplafedelű tréfáik mellé, amelyeken gyerek és felnőtt is tudott nevetni, eső is csak azért jött nyilván, hogy ő se maradjon ki a jóból.
Este ünnepi pillanatoknak adott helyet a Bulgakov. A két idei Méhes György-díjas költővel találkozhatott ugyanis a vasárnapi záró estén a kortárs irodalomra fogékony közönség. Sztercey Szabolcs az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában megjelent, A nyelvtani közép című első kötetét mutatta be Horváth Benji költő, író, slammer közreműködésével. A Méhes György nagydíjat László Noémi költő, szerkesztő vihette haza, s ezúttal az ’Álljunk meg egy szóra’ beszélgetés-sorozat meghívottja, és nem moderátora volt. Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője kérdezte az alkotói pálya fontosabb állomásairól, többek között a legújabb, Bodzabél című kötetéről is beszélgettek. Laudációjában Egyed Emese költő, egyetemi tanár így foglalta össze László Noémi személyiségét és költészetét: „Szépnek születtél, szépek közt is sebezhetőnek.”
