Az éjjeliszekrény fiókja félig nyitva. Látom a szalvéták között a műfogsort. A tegnap kibontott narancs papírtálcán hever, két-három gerezd hiányzik belőle, a többire keményen rászáradt a vékony hártya. A bögre falára fekete karikát rajzolt a reggeli tea. Rakosgatok. Próbálom otthonossá tenni a halál előszobáját.

Pedig ezt fontos lenne tudnunk, mert ebből a modellből kiindulva szokták („szokták”?) levezetni, hogy mi történt az univerzum keletkezésének idején, az ősrobbanás utáni első másodpercekben. – Nos, kedves Mony Bebascu, Buzilo Tosszevics, Puncilina de Chegbecourte, Alexine Capbea, L’obasso, Draga Masina, Kása, kedves Kuzina Justicia Constanca, akkor most mi a konstans? – Talán a Tizenegyezer vessző…

Hát szólj inkább a sóhajok istennőjének is, hogy legyen süket. Hogy ebben a feje tetejére állított világban jobb, ha nem hallja meg a sóhajtásokat, és nem segít lefordítva a sóhajok tartalmát. Mert ilyen az ember, látod-e, ilyen. Mint te. Háborog, háborog, de ad, ad mégis.

Arra gondolok, hogy az égés kémiai folyamat. Arra gondolok, hogy nem akarok ebben az iskolában ülni, mert patkánynak érzem magam, mert azt mondják, a boldogság pusztán kémia, oxitocin, dopamin, ezek a hormonok mind vegyületek. Miért nem lehet ilyen hormontablettát venni? Nagyanyám nem hív vissza.

A nő egyházi könyveket, vallási témájú köteteket falt, nem nézte jó szemmel az öreg olvasási ízlését. A papa így kénytelen volt a budin olvasni a sci-fiket, úgy csempészte a nadrágjába, az ing alá tűrve a könyveket. Amitől persze minden Jules Verne-, Herbert George Wells- és Isaac Asimov-kötet kissé ágyékszagú lett.

A marokkói szultán gyönyörködött itt egykor a levágott fejekben, mint érett narancsokban. A helyén most kuruzsló kínálgatott szárított növényeket, használtnak látszó műfogsort meg valamilyen kistestű emlős farkát. Nem messze tőle kígyóbűvölők fújták a töksípot az ágaskodó kobráknak.

Tekintetemmel az öregasszony vérben és dinnyelében ázó kék otthonkájára nézek, és közben Benedek nyomát követem. A toronyóra ekkor üti el a hatot, és tudom, hogy lassan kiszivárog a többi árus is a piactérre, hozzák a gyümölcseiket, földes gyökerű sárgarépákat fektetnek fel kis kosarakban a faasztalokra, fűszerporos kezű asszonyok kis zacskókba mérve árulják a pirospaprikát.

Kilencvenes évek eleje, erdélyi kisváros, bentlakási szoba, huszonnégy bentlakó fiú, és szerelem, könyvek, rockzene, piálások, csoportos erőszak, sok-sok játék – minden, aminek ilyenkor meg kell történnie, aminek el kell kezdődnie. De mit és hogyan tud ebből megőrizni az emlékezet?

A szeánszokon rögzített felvételeket egyébként másik szeánszokon levetítik egymásnak – és a látottakat ízesen vesézik ki, esztétikai műélvezetről, kompozícióról, professzionális rítusokról diskurálva: luxuskéjnők, eunuch szolgálók, művészettörténészek, gyermekkereskedők, befektetők (olajmágnások, sejkek) vagy éppen kínzóeszköz-specialisták és szado-szakértők társaságában…

Ha megneszeli, hogy kiskorú! Ha lelkiismeretes, és el akarja vinni egy menhelyre! Ha hazaküldik az apjához… Andris szívét a pillanat töredéke alatt járta át a pánik. Jobbnak látta megelőzni a további párbeszédet. – Nesze, itt a pénzed, és hagyd, hogy menjek!

Ezzel elérkeztünk Hús kalandjainak világhálón olvasható utolsó részéhez. A történet befejezése majd a nyomtatott Anómia-könyvben lesz olvasható. A kötet az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg kiadónk gondozásában.

Interjút akartam készíteni Esterházy Péterrel egy kisvárosi rendezvényen. A kritika a nagyregények mellett fontos alkotásának tartja az Egy nő című művét is. Amikor találkoztam vele, megajándékoztam Az utolsó szerelem hisztériája című versregényemmel.
– És hasonlít az Egy nőhöz?
– Nem. Az enyém pszichotikus és ezoterikus erotika, míg az öné naturális és logikus erotika. Viszont úgy döntöttem, megírom az Egy nő párbajregényét, túltéve önön, a 97 esetleírás helyett 99-ig meg sem állok! – évődtem.
– Már a 98 is túltenne rajtam – mosolygott.

„A folyosókon név szerint ismerték a régi növendékeket, a »kisasszonyokat«. Jankának változatlanul a fiatalon meghalt, angyalarcú nővér maradt a kedvence.” – Csepcsányi Éva regényrészlete, amelynek segítségével egy bentlakásos leányiskola mindennapjaiba tekinthetünk be.

A hóhér mögöttem megtorpan, nem tudja, mitévő legyen. Majd mégis a nyakamra teszi a kötelet. Mária, mondom magamban, és behunyom a szemem. Óriási erő ragad el, egy fekete asszonyt látok karddal a kezében, száguldó jégtáblán egyensúlyoz.

A Huszonnégy című „blokkregény” (panel-, tömbház- stb.) keretes szerkezetű mű, melynek főszereplője, a helyi napilap újságírója elhatározza, hogy „magánriportot” készít a lépcsőháza lakóiról. Huszonnégy egységből áll a tömbház (húsz lakrész, plusz pince, szárító, lépcsőház, padlás), legyen a riport huszonnégy órás – határozza el. Egyik lakó utal a másikra, újrameséli annak élettörténetét, a maga szempontjai szerint interpretálva azt, így egy „kusza” történetfolyam jön létre, tele relatív igazságokkal.

Régi szerzőnk, Bányai Tamás tegnap, április 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Novellája közléséről egy nappal korábban még egyeztettünk – az Irodalmi Jelen ezen írásával búcsúzik tőle.

Megkérem önöket, hogy éjfél után ne tartózkodjanak a temetőkertben, tekintettel arra, hogy jelenlétükkel zavarják a haláltánc zavartalan lebonyolítását. Kiváltképp vonatkozik ez az alvajárókra, akik valami homályos elképzelés szerint, amelyet holmi szellemhistóriák is táplálnak, nagy előszeretettel flangálnak áttetsző hálóruháikban éjszaka a temetőkertben

A nyelvek előtti nyelv eredete: folyó- és felhőnyelvek, gyökér- és hártyanyelvek… Uszadékok… Felhő-fák, lomb-felhőzetek, habzó kopoltyú-fellegek, felleg-levél erezetek úsznak a folyón… Kimondhatatlan nyelvek: vissza a történelem előtti mélybe… Öklendezések, visszanyelések… El(v)nyelettetés… Evolúció… A teremtés, mint folyamatos fajelmélet-rendszer… Fajok eredete… Darwin is teremtés által született… Jézus a „lelkiismeret”… Az álmok nem (csupán) intellektus-törmelékek…

A Trubadúrvarázs két idősíkban játszódik. Janus Pannonius, a meghasonlott költő, aki éjszakánként nemcsak tüdőbajától, hanem rémlátomásaitól sem tud aludni, összeesküvést készít elő Mátyás király ellen. A másik szálnak Szénpataki Ádám, egy képzelt trubadúr a főszereplője majd' háromszáz évvel korábban, Imre király udvarában.

A templom ajtaja kivágódott. Mozogni kezdtek mögötte a csontok, mintha egy láthatatlan kéz illesztené össze egy egésszé. Helyükre kerültek a vastag lábszárak, a csípő, a mellkas, és végül felreppent a tetejére a koponya is. Hatalmas volt. Per szíve megfagyott a félelemtől.