Varga Imre három verse - METANOIA 6.

Megéltem s -értem, hogy mi a rend –
Túl vágyakon, túl szakításon.
Amit eddig élnem megfelelt,
Hagyom már, hogy szertemásszon.

- Varga Imre versei.

Varga Imre

Ki én s ki ő

Megéltem s -értem, hogy mi a rend –
Túl vágyakon, túl szakításon.
Amit eddig élnem megfelelt,
Hagyom már, hogy szertemásszon.

Kívülről köszönt rám ki vagyok,
S bennem van minden, ami más.
Megőrzöm azt, ha-ki elhagyott,
és lettem értük az elhagyás.
 

Nincs miért most sajnálni magam.
Az elválás mind – megérkezés,
Túl azon, ami én s ami van,
Öröm a folyton-elnyeletés.
 

S az újra-kiválás is öröm.
Elzúg s vissza újra az idő.
Hullámok mossák minden köröm.
Voltam, s nem tudni, ki én s ki ő.

Kétfelől

Bolyongó s lézengő kísértet,
aki társai sorsába betéved,
s utána vész bőségnek, hiánynak,
verssoraikból föl- s kitámad.
 

Attila, Jóska, Judit és Lőrinc,
szende meg kurva, múzsa és költő.
Belülről: ő az, s kívülről: ő nincs,
másokba a szuszt beletöltő.
 

Sorsukat képzelem tovább innen,
Mert soraik készek. Az életem
Övékéből tovább. Valósnak véletem
A koholmányt. Így aztán nincsen
Aki lennék. És üres a székem,
Őrzi kétfelől a volt s a még nem.
 

Dalma

Egy képből lép ki épp szőrmekabátban.
Alvó utcákban szállong rá a hó.
Olvadó pelyhek hallgatnak hajában.
A múltba vonszol: jöjj már, te mohó!
 

Otthagytam rég, és most visszatérünk.
Haja, szemem egyre fiatalabb.
Lüktet a hold fent, amíg fölérünk.
Álmunkból kifelé dőlnek a falak.
 

Pucér a lány, s égi énbennem tüzét.
Belülről sugárzom üzenetét.
Szebb most minden mint rég hogy ott maradt.
 

Piros barlangba loccsanok fehéren,
odakint lány hever hóban, fenyéren,
a képen látottnál élőbb, igazabb.